"Mettált birod?" - kérdezhette volna tőlünk Emese, még valamikor augusztus környékén. Hát, mi bírtuk, nem is akárhogyan, de hála annak a magasságosnak, már vége az elmúlt 15 év legkínkeservesebb idényének. Ha a Chelsea-re igaz az, hogy az elmúlt pár hónapban pofán röhögték a halált, akkor az Arsenalról egyenesen az mondható el, hogy még szemen is köpte, leszophatsz, te köcsög - felkiáltással. Két wengernóz között ugyan dünnyöghetnénk azon, hogy két olyan csapat is nyert ebben a szezonban kupát, melyek mindegyike jóval mögöttünk végzett a pontvadászatban, de talán mindannyian elismerjük azt, hogy az Arsenal elsődleges feladata a túlélés volt, amit végre is hajtott. Büszkeségre igen, de túlzott örömre ez különösebb okot nem adhat nekünk, persze a csirkéken még tíz év múlva is marha jókat fogunk kacarászni.

Mielőtt még a közelbe húznánk némi szíverősítőt, fontos elmondani, hogy az eltelt 10 hónapban sokszor láthattuk a régi idők Arsenalját, mely nem szarta össze magát a küzdelem hevében, és nagyon sok esetben vert helyzetből diadalmaskodott, ami által egy igencsak tökös csapat körvonalazódott ki az Ékszerdoboz öltözőjében. Robin van Persie három egyéni címet is begyűjtött, s hát Arséne Wenger is olyat vitt véghez ebben a szezonban, amire csak rendkívül kevesen lettek volna képesek, de az is könnyen megeshet, hogy ennyi kudarc után az égvilágon senki.

Lapozás után főként csak a szépre emlékezünk...

Talán mindannyiunk nevében kijelenthető az elmúlt szezonok figyelembe vételével, de még inkább a tavalyi botrányos idényvégi "produktum" tekintetében, hogy a valódi elvárások teljesítésének kapujához most érkezett el a 2011/12-es Arsenal. Ez pedig nem lenne más, mint egy erős szezonzárás, nehogy megint úgy járjunk, mint a kisfiú, amelyik az óvodai tombolán öltöztetős babát nyert. Főleg azért ne, mert jelenleg nem kicsi a tét, így kedvünk sem lehet sötét, nehezített pályán vergődtünk fel az első 4-ig, ráadásul nemrég kezdett el csak igazán kacifántos lenni a történet.

A mai beharangozóban több témát érintünk (még többet meg direkt nem), visszatekintünk egy picit az eddig látottakra, és természetesen utálatoskodunk is, ma délutáni ellenfelünk ebből a szempontból nem túl komplikált téma...

Különvélemény. (Legalább) három éve már a csapból is az folyik, hogy a Premier League aktuális kiírása a legkompetitívebb, amit ember valaha látott. Erős ez a banda, kemény az a gárda, megjósolhatatlan a végkimenetel és hasonló klisés együgyűségek. Mindig jól belevágnak a csapatok, rögtön kiosztanak egymásnak pár pofont a miheztartás végett, ami jó alapot ad a média dúvadjai számára, hogy mindenkit megtépjenek vagy égig magasztaljanak már a szezon elején, aztán pár hét elteltével kibukik, hogy nem is egészen úgy van az. Nem volt ez másképp ebben az évben sem. Sőt, az idei teljesítmények külön megkívánják, hogy egy másféle megközelítésben is értékeljük a küzdelemsorozatot. Ugyanis néha már szinte olyan borzalmas.

Hogy mégis miért nézem akkor? Ugyan már. A futball hozzánő az emberhez, a szenvedély nem hal meg akkor sem, ha netán nem azt kapod, amit elvársz tőle. Észak-londoni mazochizmusom megkívánja, hogy minden héten eccő-kéccő olyat húzzak a hátamra a bűn rossz foci korbácsával, hogy a vér is kiserken legott. Szóval ez most nem egy fröcsögős kirohanás, ahol mindenki indokolatlanul kapja a savat, csak mert a szeretett klubom által jelenleg képviselt szint mélyen a béka segge alatt van.

Szép lassan, de úgy néz ki, biztosan megérkeztünk a 2012-es esztendőbe, méghozzá a táblázat 4. helyén díszelegve, ami egy kisebb fajta csoda, ha a februártól szeptemberig tartó időszakot vizsgáljuk a világ legjobb csapatának már bizony tavalyi évkönyvében. Nekünk, szerkesztőknek vélhetően ez volt az első olyan naptári év az életünkben, amikor gyakorlatilag minden az Arsenalról szólt, igyekeztünk minél körültekintőbben, minél részletesebben információt közölni London legdicsőbb klubjáról. Persze nem elfelejtve azt, hogy egyikőnk sem szakértője a sportágnak, maximum a csapatnak, tehát a posztjaink mindig tartalmaztak egy jó adag személyes véleményt, s talán még ennél is több érzelmet, legyen ezeknek bármilyen előjele is.

Arséne Wenger Arsenalja blogolás szempontjából az egyik leghálásabb témakör, hiszen mindig van mit írni róla. Rengeteg esemény színezte a szurkolói létünket az elmúlt 365 napban, lapozás után a teljesség igénye nélkül igyekeztünk összekaparni Nektek a leglényegesebb dolgokat, hogy mit is kaptunk 2011-től...

Egy ideje folyamatosan a jelennel, meg persze a múlttal törődünk, holott az Arsenal szurkolóknak kötelessége foglalkozni a jövővel, a közelivel és a távolival egyaránt. Egyszerű földi halandókként azonban nem tehetünk mást, mint tippelgetünk arról, vajon mit hozhatnak a következő évek, évtizedek. Hogy könnyítsünk a helyzeten, felkerestük Neot, aki nemsokára a Juventus edzője lesz, s megkértük, hogy vezessen minket a mindent tudó orákulum elé, hátha könnyebben kiigazodunk a saját gondolatainkon.

Hajtás után vágatlan formában közöljük a tőle elhangzottakat, de pánikra semmi ok, a jövő fényes. Viszont készülj, mert ez itt a Mátrix.

Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Manchester United elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel. Pontosabban, most inkább nem. Van egy kis csavar.

Mivel rangadónak több szempontból sem nevezhetjük a holnapi találkozót a Manchester és az Arsenal között, így a rangvevő nevet kapja a mai beharangozó. Tudniillik, ha nyerünk az abszolút bajnokesélyes ellen, megkapják, hogy ez a jelenlegi, szerencsétlen Arsenal is meg tudja verni őket. Ha meg kikapunk – ami ugye nem fog bekövetkezni -, végképp elveszítjük a státuszunkat, mint a bajnoki verseny résztvevője, ergo mi bukjuk a rangot.