Réges-régen egy messzi, messzi galaxisban… (képünkön)

Volt egy olyan év, amikor egy futballjátékos annyi gólt rúgott, hogy gombócból is sok lett volna. (Bár nem tudom miért rugdosna pont gombócot. Mindegy.) Meg rekeszszám szállította az asszisztokat, meg a hasonló jóságot. A lényeg a lényeg: a szurkolók nagy felháborodására nem jelölték a zaranylabdára. Lehet, hogy ő különösebben nincs is emiatt begyulladva, mert amennyit a szóban forgó díj az utóbbi időben ér, a jelölést legtöbben úgy képzelik el, mint ahogy a kutyák teszik. Azért mégis meg akartuk tudni, mennyire érinti érzékenyen a téma drága holland csatárunkat.

Egy ideje folyamatosan a jelennel, meg persze a múlttal törődünk, holott az Arsenal szurkolóknak kötelessége foglalkozni a jövővel, a közelivel és a távolival egyaránt. Egyszerű földi halandókként azonban nem tehetünk mást, mint tippelgetünk arról, vajon mit hozhatnak a következő évek, évtizedek. Hogy könnyítsünk a helyzeten, felkerestük Neot, aki nemsokára a Juventus edzője lesz, s megkértük, hogy vezessen minket a mindent tudó orákulum elé, hátha könnyebben kiigazodunk a saját gondolatainkon.

Hajtás után vágatlan formában közöljük a tőle elhangzottakat, de pánikra semmi ok, a jövő fényes. Viszont készülj, mert ez itt a Mátrix.

5 nap híján már majdnem egy hónap is eltelt úgy, hogy egy kis ujjal sem nyúltunk „második kedvenc csapatunkhoz" és a drága szurkolóihoz. Viszont ismét sikerült kiprovokálni. Meseország drukkereit jelen esetben nem kínoznánk (még a végén megharagudnak), de még a lakóit sem nagyon, egy kivételt viszont muszáj most tennünk, hisz Xaviból is megárt a sok. Főleg akkor, ha ismételten egy tiszteletlen senkiháziként sikerült színpadra lépnie, ami mellett már nem megyünk el szó nélkül, legyen egyébként bármilyen kiemelkedő futballista is ez az anyaszomorító bűzcsótány, még akkor is, ha történetesen Denílson passzai is hosszabbak az övéinél. Azzal semmi bajunk, hogy szabad szemmel is tisztán láthatóan olyan meleg, mint egy sparhelt a Föld gyomrában (bár utalni erre nem keveset fogunk), noh de az, hogy még a Papát is sikerült felbosszantania azzal, hogy már sokadjára előhozakodott nyilvánosan a szokásos „Fabregas szenved Londonban” című, unásig okádott történettel, már igencsak birizgálja a csőrünket.

Így aztán, kedves Hernández, mi is megbirizgáljuk a piciny csőrödet, ráadásul úgy, ahogy azt minden bizonnyal kedveled, kapsz két dagadtat, akik most közrefognak, aztán visíts, te koca...