Walcott címkével ellátott posztok 
Írta: vadkutya1 2012. máj. 3. 11:20 Kategória: Vendégszerző, 5 dolog

Továbbra is töretlen népszerűségnek örvend ez a rovatunk az olvasóink közt, főként Németh sporttársnál, aki második alkalommal jelentkezett nálunk, hogy firkantott pár gondolatot. Hajtás után jön Imre, mármint a kisebbik...
Tovább »
Írta: vadkutya1 2012. ápr. 28. 1:54 Kategória: Beharangozó
Amíg Spanyolország legnagyobb városaiban már vélhetően levették a pengéket a boltok polcairól, nehogy váratlanul megcsappanjon a világ két majdnem legjobb csapatának (Európában is) indokolatlanul túlméretezett szurkolótábora, addig Angliában olyan kiélezett harc folyik az első 4 hely megszerzéséért, amilyennek a fent említett mediterrán állam évek óta nem volt szemtanúja, de legalább ott is tudnak idény közben északról sztrímelni 1-2 valóban élvezetes mérkőzést, persze csak addig, amíg nem kapnak Internetadót ők is a pofájukba, aztán majd rázhatják unalmukban a Mallorca meccseire, s akkor az idei BL döntőt egy mondattal le is tudtuk, amihez - mi is tudjuk, kicsi eltévedt majompalánták - az Arsenalnak megint nem volt túl sok köze.
Ha már így külsővel felrúgtuk a fikabilit, természetesen nem mehetünk el szó nélkül mai ellenfelünk mellett sem, meg aztán úgyis megszokhattátok már, hogy köcsögök vagyunk. A Stoke története során eggyel kevesebb bajnoki címet nyert, mint ahány metszőfog látható a fenti képen, s habár piros-fehér színkombóban pompáznak ők is, de arról azért mindannyiunknak lehet némi fogalma, hogy futball szempontjából nem ők azok, akik a kisujj kimutatásával hörpintik fel a kávét. A mai idegenbeli mérkőzés pont annyira hiányzik az utolsókat rúgó Arsenalnak, mint pikkelysömör a hónaljba, de mielőtt még halálra rémülnénk annak gondolatától, hogy Denílson jövőre akár újfent játszhat ellenük, szögezzük le gyorsan: Papa még mindig csak egy van. Főleg azért, mert eddig benne még nem találtak katalán DNS-t, bár cikkekben bővelkedni fog az idei nyár is. Hajtás után kong a harang...
Tovább »Kommentek: 44 komment
Írta: vadkutya1 2012. ápr. 22. 15:39 Kategória: Elmélkedések
Ha az elmúlt évek alatt elnyert kupák számának szemszögéből, s kellően rosszmájúan közelítjük meg a kérdést, akkor nehéz megmondani, hogy konkrétan mit nevezünk Arsenal szintnek. Régebben könnyebb dolgunk volt, mert számtalan olyan zseniális játékos sorakozott a kezdőben, akik jelenthettek egy bizonyos szintet, de hát azóta már teljesen átalakult ez a klub, s ők már "csak" legendák. Egy valami viszont egyre inkább biztossá válik, mégpedig hogy Aaron Ramsey játéka sem a korábbi, sem a jelenlegi Arsenal által képviselt és elvárható szintet nem üti meg.
Nem célom kipécézni, s egyetlen emberen elverni a tegnapi produktumot, mivel volt az övénél rosszabb teljesítmény is a csapatban (például Walcott, de Robin is elég pocsék volt, az Úr bocsássa meg nekem), de a szurkoló egy kegyetlen fajta, mindig és mindenkor meg lesz számára az a játékos, akitől véreset köp a flaszterra. Számomra Ramsey nem más, mint egy újabb Denílson, csak míg védekező poszton - mondjuk így - megengedhettünk magunknak egy busmant, addig a támadóharmadban ez elég nagy luxus, mi több öngyilkosság. Lapozás után Áron a műtőasztalon.
Tovább »
Írta: goonerpeet 2012. ápr. 16. 23:54 Kategória: Pontosztás
Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Wigan elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.
Írta: goonerpeet 2012. ápr. 11. 23:42 Kategória: Pontosztás
Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Wolves elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.
Írta: Lonk 2012. ápr. 9. 13:36 Kategória: Mentally Strong
Hát, ezek a dús, fekete szőrű baszk nyuszik mindig meghozzák az ember kedvét az ünnepléshez. Na, az ilyen mondatok visszaolvasása után örülök igazán, hogy van egy csaj is a csapatban. Nem festett jól a dolog egészen a találkozó végéig sem, és hozzá kell tenni, szükség volt egy adag mákra is a győzelemhez, de a lényeg a lényeg: Mancini (megint) nem győzni jött az Emirates-be, hanem taljánkodni. Köszönjük meg szépen hát neki.
Tovább »
Kommentek: 17 komment
Írta: imici77 2012. márc. 26. 20:53 Kategória: Vendégszerző, 5 dolog
Kommentek: 28 komment
Írta: goonerpeet 2012. márc. 24. 19:13 Kategória: Pontosztás
Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Aston Villa elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.
Írta: Lonk 2012. márc. 14. 9:24 Kategória: Mentally Strong
Lányok szomorúbbik fele: hogy lehet ezt nem szeretni? De most komolyan. Az ilyen meccseken megjársz Mennyet és Poklot, még úgy is, hogy kézzelfogható eredménye nem sok van. Idén is csak porral gyarapodik a trófeás szekrény, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva engem ennek ellenére, vagy talán épp ezért fokozottan nagyobb öröm önt el bármilyen izzadságszagú vagy jelentéktelen győzelem után.
Írta: isabel_lahiri 2012. márc. 13. 8:48 Kategória: Lapszemle
Egypercesek. Mivel tudvalevő, hogy az Arsenal szimpatizánsai nemcsak szépek elkötelezettek és - a tabella állásának függvényében - mániás depressziósok, hanem a sztereotíp futballszurkoló-fogalom kivételét képezően műveltek is, sietve tisztáznánk, hogy alant nem Örkény István novelláit olvashatjátok a kávé mellé. Ehelyett viszont értesülhettek a csapattal kapcsolatos legújabb hírekről, pletykákról, vagy bármiről, ami objektív véleményünk szerint elengedhetetlen tudnivaló egy Arsenal-szurkoló hétköznapjaihoz. Lapozás után következzen tehát a mára eső információ-adag.
Írta: goonerpeet 2012. márc. 13. 0:25 Kategória: Pontosztás
Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Newcastle elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.
Írta: vadkutya1 2012. márc. 12. 10:29 Kategória: Beharangozó
Ahogy az várható volt, a BL-ből való kiesés után azonnal ellepték a Robin van Persie átigazolásával foglalkozó "hírek" a virtuális sajtót, a múlt heti slágertéma a highest-earning Premier League player, magyarul legjobban kereső PL játékos volt, s természetesen mindezt a Manchester City vonatkoztatásával kreálják, de csak akkor lesz a legjobban kereső, ha Tevezt eladják. A képlet rendkívül egyszerű: nézd meg az Arsenalt, s vedd figyelembe, mik azok a tényezők, amelyekkel jelenleg nem tudják felvenni a versenyt, s ezek ugye a fizetések, valamint az átigazolási díjak. A rémhír pedig máris készen van, a kattintások garantáltak (mert csakis erről szól ez a cucc), főleg akkor, ha mindezt egy hitelesnek mondott oldalon hozzák le, mint például a The Times, persze ennek is csak a pletykarészlege, a Sunday Times foglalkozott ezzel, főoldalon azért még nem mernek ilyet írni, nehogy csorba essen azon a bizonyos hitelességen. A szurkolók általában tisztában vannak a klubjuk lehetőségeivel, magyarul nyugodtan le lehet írni, hogy Robin van Persie elfogadta a heti 210 ezer fontról szóló fizetési összeget, csak még az átigazolási díjról nem sikerült megegyeznie a klubnak (egy kaput mindig nyitva kell hagyni), s erre máris ugrik az olvasó. Más kérdés, hogy nagyon nincs mit elfogadnia, mivel az FA szabályzata szerint meg sem kereshetik a játékost az átigazolási időszakon kívül. Aztán persze beindulnak a különböző bulvármechanizmusok, mindenki átveszi a "cikket", mert minden mindennel összefügg, mint amikor Putyin elzárta a gázt, s másnap Britney Spears-nek elapadt a teje.
Lapozás után javarészt komoly dolgokkal foglalkozunk...
Tovább »Kommentek: 91 komment
Írta: isabel_lahiri 2012. márc. 7. 9:00 Kategória: Lapszemle
Egypercesek. Mivel tudvalevő, hogy az Arsenal szimpatizánsai nemcsak szépek, elkötelezettek és - a tabella állásának függvényében - mániás depressziósok, hanem a sztereotíp futballszurkoló-fogalom kivételét képezően műveltek is, sietve tisztáznánk, hogy alant nem Örkény István novelláit olvashatjátok a kávé mellé. Ehelyett viszont értesülhettek a csapattal kapcsolatos legújabb hírekről, pletykákról, vagy bármiről, ami objektív véleményünk szerint elengedhetetlen tudnivaló egy Arsenal-szurkoló hétköznapjaihoz. Lapozás után következzen tehát a mára eső információ-adag.
Tovább »
Kommentek: 10 komment
Írta: imici77 2012. márc. 6. 10:19 Kategória: Beharangozó
"We will try. We know we can put a better performance in and you can tell Milan that tomorrow we will play on a football pitch, a real football pitch." (A. Wenger) *
Lefőtt a KV. Ez a hajó már elment, Kassai Viktornak köszönhetően csak matematikai esélyünk maradt az AC Milan elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hazai visszavágójára. Hiába volt végig jobb az olasz csapat, a les az les, a tizenegyes (nem megadása) meg tizenegyes (nem megadása). Az utolsó szalmaszálat vette el tőlünk honfitársunk, tegyük hozzá, nem először. Más lenne, ha csak kettő vagy három fával nyertek volna otthon Boatengék, a négy már sok, túl sok. Nem kell sokat visszamennünk az időben, nulla játékkal is képesek vagyunk jó eredményt elérni idegenben (Sunderland, Pool), ezért fájó a spori közreműködése. Fontos megjegyezni, hogy Wenger csúnyán benézte az odavágót, nem is kérdéses, így alakult ki a végeredmény Milánóban: 2+2 = 4-0.
2011.09.01. reggelén már tudtuk, hogy idén egyetlen célunk van, a bajnokságban valahogy visszajönni, az első négy hely egyikét (értsd: negyedik) megszerezni. Már akkor leírtuk, hogy vért fogunk izzadni, és ezt továbbra is tartjuk egyetlen kicsi módosítással: a sp?rs újra lőtávolba került, így még érem is lehet a vége, de azért vért kell pisálnunk. És ki kell hozzá esnünk ezen a napon. Nem lesz nehéz. Holnap reggelre mindenkiben tudatosulni fog, hogy hét éve nem nyerünk kupát.
Tovább »
Írta: Lonk 2012. márc. 4. 12:34 Kategória: Mentally Strong
Nektek is jólesett? Mivel azért még mindig rulettszerű meccseink vannak, előre nem igazán lehetett mit tippelni az eredményre. Viszont ugyancsak ez ad jogosítványt a lehető legjobban való reménykedésre is. Na és hát az ilyen hétvégéken azért az egyszeri gúnár arca reménytelenül mosolyba mered. Aggódó természetem miatt nem tudom szem elől veszíteni a keddi hideg zuhanyt, de legalább addig élvezzük, amit lehet.
Kommentek: 22 komment
Írta: isabel_lahiri 2012. márc. 1. 9:00 Kategória: Lapszemle
Egypercesek. Mivel tudvalevő, hogy az Arsenal szimpatizánsai nemcsak szépek, elkötelezettek és - a tabella állásának függvényében - mániás depressziósok, hanem a sztereotíp futballszurkoló-fogalom kivételét képezően műveltek is, sietve tisztáznánk, hogy alant nem Örkény István novelláit olvashatjátok a kávé mellé. Ehelyett viszont értesülhettek a csapattal kapcsolatos legújabb hírekről, pletykákról, vagy bármiről, ami objektív véleményünk szerint elengedhetetlen tudnivaló egy Arsenal-szurkoló hétköznapjaihoz. Lapozás után következzen tehát a mára eső információ-adag.
Kommentek: 30 komment
Írta: imici77 2012. febr. 29. 9:48 Kategória: Hírek, interjúk
Roberto Carlos szabija a franciáknak – kifli. Van Basten az oroszoknak – kapásból a hosszúba. Zizu BL-döntős gólja – félfordulat. Dennis ’Castle ellen – beforgatás. Maradona kezezése – inkább a szóló. Gazza a skótoknak szerzett okos gólja még ’96-ból – esernyőőőőő, bazdmeg, esernyőőőő. Henry fejese a tehenesek ellen – bólintás. A Keselyű csellója az alapvonalig – mégegycselmégegycsel. Öcs Bácsi megmozdulása a Wembleyben – visszahúzta. Cantona emelés – gallér. Ronaldo – bicikli. És még sorolhatnám a szebbnél szebb cumikat, kapásgólokat, szabadokat, sarkazásokat, okos-, sorsdöntő-, utolsó pillanatos-, illetve bődületes találatokat. Minden klasszikusból több tucat van a fejünkben, ami hétről hétre gyarapszik. Például pár napja Messi lőtt egy fifikásat, CR meg egyet háttal a kapunak, persze mindkét fajtából Henry-nek is van a repertoárjában.
Emlékszünk ezekre, mert vagy ezerszer láttuk őket. Amikor eszünkbe jut, akkor a hűűűűű, hóóóóóó, aztaaaaa, úúúúúú, ááááááá felkiáltással tudatjuk, hogy nem kis gólokról van szó. Előfordul, hogy a találat szerzőjét mikrofonvégre kapják a bizonyos legszebb, a legfontosabb, legeslegleglegemlékezetsebb góljairól. Nekünk most a sp?rs elleni 5 dugónk szerzőjét sikerült nyilatkozatra bírnunk a gól körülményéről, hogyan estek, mit éreztek, satöbbi. Szerencsére minden találatunkat más játékosunk szerezte, így öt rövid értékelést olvashattok, csak lapozni kell.
Tovább »
Írta: isabel_lahiri 2012. febr. 27. 14:00 Kategória: Lapszemle
Egypercesek. Mivel tudvalevő, hogy az Arsenal szimpatizánsai nemcsak szépek, elkötelezettek és - a tabella állásának függvényében - mániás depressziósok, hanem a sztereotíp futballszurkoló-fogalom kivételét képezően műveltek is, sietve tisztáznánk, hogy alant nem Örkény István novelláit olvashatjátok a kávé mellé. Ehelyett viszont értesülhettek a csapattal kapcsolatos legújabb hírekről, pletykákról, vagy bármiről, ami objektív véleményünk szerint elengedhetetlen tudnivaló egy Arsenal-szurkoló hétköznapjaihoz. Lapozás után következzen tehát a mára eső információ-adag.
Írta: Lonk 2012. febr. 27. 9:06 Kategória: Mentally Strong
Néha érdemes felkelni vasárnap. Még februárban is. A problémák ezután is megmaradnak, még mindig fél lábbal a sírban vagyunk Európában és még mindig ugyanolyan kétséges a jövő évi szereplésünk is a tornán. Semmi nem lett könnyebb, semmi nem lett rózsásabb, sőt, ha ez lehetséges, még nehezebbé tettük a dolgot, mert ezután elvárások sorozatát húzzuk magunkra. Nem mintha nem vált volna szokásunkká a nagy meccsek után nagy szarokat játszani, szóval nem nagyon reménykedhetünk úthenger üzemmódban ezután. DE KI NEM SZARJA LE?! 2-0-ról 5-öt zavartunk a csirkéknek! Sok öröm nem jár nekünk az elmúlt években ágyúsként, szóval szívjuk ezt magunkba, élvezzük ki az utolsó cseppig/leheletig.






