Ahogy az várható volt, a BL-ből való kiesés után azonnal ellepték a Robin van Persie átigazolásával foglalkozó "hírek" a virtuális sajtót, a múlt heti slágertéma a highest-earning Premier League player, magyarul legjobban kereső PL játékos volt, s természetesen mindezt a Manchester City vonatkoztatásával kreálják, de csak akkor lesz a legjobban kereső, ha Tevezt eladják. A képlet rendkívül egyszerű: nézd meg az Arsenalt, s vedd figyelembe, mik azok a tényezők, amelyekkel jelenleg nem tudják felvenni a versenyt, s ezek ugye a fizetések, valamint az átigazolási díjak. A rémhír pedig máris készen van, a kattintások garantáltak (mert csakis erről szól ez a cucc), főleg akkor, ha mindezt egy hitelesnek mondott oldalon hozzák le, mint például a The Times, persze ennek is csak a pletykarészlege, a Sunday Times foglalkozott ezzel, főoldalon azért még nem mernek ilyet írni, nehogy csorba essen azon a bizonyos hitelességen. A szurkolók általában tisztában vannak a klubjuk lehetőségeivel, magyarul nyugodtan le lehet írni, hogy Robin van Persie elfogadta a heti 210 ezer fontról szóló fizetési összeget, csak még az átigazolási díjról nem sikerült megegyeznie a klubnak (egy kaput mindig nyitva kell hagyni), s erre máris ugrik az olvasó. Más kérdés, hogy nagyon nincs mit elfogadnia, mivel az FA szabályzata szerint meg sem kereshetik a játékost az átigazolási időszakon kívül. Aztán persze beindulnak a különböző bulvármechanizmusok, mindenki átveszi a "cikket", mert minden mindennel összefügg, mint amikor Putyin elzárta a gázt, s másnap Britney Spears-nek elapadt a teje.

Lapozás után javarészt komoly dolgokkal foglalkozunk...

Megint banán? A seggünkbe biztos. Na de tegye fel a kezét, akit váratlanul ért. Engem biztos nem. Ne értsetek félre, őszintén reménykedtem abban, hogy ez a sorozat most több örömet hoz, mint bármelyik az elmúlt 6-7 évben, de cseppet sem ért meglepetésként, hogy itt is elhasaltunk, főleg a körülményeket tekintve. Felejtsük el az európai estét, annak most nem sok köze volt ehhez, de mindjárt kifejtem miért.
Tovább »

O'Neill nem a legegyszerűbb ellenfelek közé tartozik. Ezt pár kellemetlen tapasztalatnak hála, már jól tudjuk. A tegnapi bemutatóból ezt újra sikerült megtanulni, szerencsére a lecke most hamarabb hozott gyümölcsöt. Az ír elvégzi a házi feladatát, a macskákkal csodát tett érkezése óta, fél szemmel láttam a szerdai meccsüket is véletlenül, és a kényszerű 120 perc után reméltem, hogy kisebb kihívást jelentenek majd. A lényeg, hogy ez elől a golyó elől sikerült elugornunk.

Tovább »

Sunderland városának lakói valószínűleg a világ boldogabbik feléhez tartoznak mostanság. Szakzsargonnal élve a csapatuk úgy jön föl december óta, mint a kibaszott higany, és ez annyira pozitívan érint mindenkit, hogy állítólag még a bűnözési mutatók is visszaestek a városban. Egyedül a pizzériatulajdonosok és a közterületen parkoló autósok élnek rettegésben egy közismert dán terrorista tevékenysége miatt, akiről annyit már kiderített a rendőrség, hogy egy időben egy londoni klub pénzelte, valamint hogy nagy valószínűséggel a C.U.N.T.S. elnevezésű terrorszervezet tagja. Ez azonban semmit nem változtat azon a tényen, hogy a Sunderland a Premier League legjobb formában lévő csapata - ha csak a Martin O’Neill érkezése óta lejátszott fordulókat vennénk alapul, vezetnék a tabellát.

A délután 4 órakor kezdődő mérkőzés számunkra több szempontból is csak az első felvonást jelenti. Egyrészt pontosan egy hét múlva ismét a Sunderland otthonába látogatunk a kupában, másrészt pedig egy olyan időszak veszi kezdetét, amely könnyedén meghatározhatja a szezon hátralévő részét. Persze, hajlamosak vagyunk indokolatlanul gyakran mondogatni ezt, de nehéz úgy végignézni az előttünk álló bő egy hónap programján, hogy ne ez jusson az ember eszébe. Egyelőre viszont elég lesz a mai meccsre koncentrálni, ami önmagában sem ígérkezik könnyű feladatnak. Lapozás után röviden megnézzük, hogy mi szól ellenünk, és mi mellettünk.

Mondtam én, hogy ez egy hosszú maraton lesz. Túl vagyunk a felénél, az eleje megszökött, a négyes üldözőbolyban felvettük az utazósebességet. Mindez nem is lenne baj, de következik a hegyi menet, és mi alföldi gyerekek györökök vagyunk. Emlékszünk, az utolsó futásainkban mindig ugyanebben a szakaszban fogyott el az oxigénünk, ráadásul most szúr az oldalunk, vízhólyagos a talpunk, szemünkbe süt a nap, szembeszél kócolja a hajunkat. Van bajunk, de ha ezt túléljük és nem szakadunk le nagyon, nem törik el a lábunkat, nem lyukad ki a tüdőnk, az ellenfelek nem isznak etióp vért vagy nem pattannak biciklire, ha a hegycsúcsra érve nem esünk össze, akkor lefele már könnyebb lesz, mert ha egyszer az Arsenal-expressz begyorsul, akkor nincs megállás. A PL szezon következő pár mérkőzésének rövidebb összefoglalója a mai témánk, kicsit előretekintünk, körbenézünk, mi vár ránk a következő eseménydús napokban, tanakodunk az esélyeinkről és ha kell, beljebb döfjük a kést, hogy ne vérezzen.

Vajon hol tartana az Arsenal Robin van Persie nélkül? – tették ma fel a kérdést a legtöbb futball témájú portálon. A holland csatár az elmúlt 10 hónapban olyan kardinális szereplőjévé vált Wenger csapatának, amelyre titkon minden Ágyús szurkoló vágyott már, de talán sosem sejtettük, hogy ez ilyen méreteket ölthet. A mérkőzést megelőzően egy rendkívül szimpatikus interjúban próbálta meg egyenesbe tenni a médiában időről időre megjelent találgatásokat a jövőjével kapcsolatban, s nagyon határozottan kijelentette, elkötelezett az Arsenal irányába, amit kapitányként a pályán is meg fog mutatni. Pár órával később megtette, idén már nem először, s vélhetően nem is utoljára…

A fájó Shite Hart Lane-i vereség óta eltelt két hétben gyakorlatilag semmi nem történt, ami az Arsenal szempontjából komoly jelentőséggel bírna. Pár játékosunk válogatott meccseken játszott, ahol csodával határos módon nem sérült meg egyikük sem, valamint kiderült, hogy Fabianskinak nem ízlik a kispad - ki gondolta volna? Ó, és Diaby feltámadott poraiból, állítólag még játszani is fog a csapatban hamarosan, de ezt én csak akkor hiszem el, ha látom.

Sokadszorra is rá kellett jönnöm, hogy Arsenal nélkül bizony szürkék a hétköznapok, a hétvégékről már nem is beszélve, így még ezt a mai Sunderland elleni ütközetet is kitörő örömmel üdvözlöm, noha a közelmúltból kiindulva nem ígérkezik maradandó élménynek. Ki tudja miért, de a vasárnap kora délutáni kezdőrúgást sem kedvelem annyira. Ha már vasárnap játszunk, legyen a későbbi időpont, mint múlt héten a Spurs ellen, de 14:30? De mindegy is, mellékes a dolog, a lényeg, hogy újra itt van a világ legjobb csapata, hogy egy komoly alsóházi rangadón megvívjon Steve Bruce Fekete Macskáival (akiken nyugodtan átgázolhatunk, nagyobb balszerencsénk úgysem lehet már), mi pedig ismét lázas munkába kezdhetünk a legjobb streamek felkutatásának érdekében. Helyreállt a világ rendje.

71 nap. Egész pontosan ennyi van még hátra az idei szezonból, ezen idő alatt kellene valami érdemlegeset produkálni Észak-London legsikeresebb csapatának, hogy ne arról szóljon ismét a nyár, amiről az elmúlt években: Fabregas, igazolások, pénzügyi keret, okoskodás, bizakodás, Wengernóz. Az egyszeri Ágyúsnak ezeket már leírni is unalmas, nemhogy ismét lekövetni ahelyett, hogy inkább a kürtőskalács-lángos-fagyi kombó egész napos, tudatos ismételgetése közt hegyes csöcsöket és hamvas seggeket stíröljön mondjuk a hajdúszoboszlói fürdőben, s némi rövid ital tűző napon való elfogyasztásának hatására teljesen megfeledkezzen annak gondolatáról is, hogy vajon a buzeráns spanyol lapok éppen aznap milyen sztorit robbantanak ki a rabláncra vert katalánról.

Ennek elkerülése érdekében ma az abszolút riválisunk otthonában kell úgy rakosgatni a bábukat, hogy ne olyan arcpirító legyen a mérkőzés képe, mint történt ez decemberben. Ugyan az Old Traffordra – sok csapathoz hasonlóan – nem győzni járunk, magyarul könnyen előfordulhat, hogy 3 hét lepergése alatt 3 kupasorozattól is sikeresen megfosztjuk magunkat, de a feladat megoldása közel sem lehetetlen. A labda gömbölyű, a Föld meg kerek, s mindig lesznek rockerek.

Úgy érzem jól tettem, hogy nem estem azon nyomban az elemzésnek a meccs után. Csak a sárga földig hordtam volna a bandát, mérget köpve mindenre és mindenkire. Nem azt mondom, hogy most már nem úgy gondolom, hanem csak azt, hogy mi újat mondtam volna? Ja, persze lehet most sem fogok, de legalább valamivel objektívabb leszek. Remélem.

Felejtsük el. Egy szarfos Ligakupa volt. Elhiszem, hogy azoknak, akik nem a Bergkamp (vagy korábbi) időszak óta szurkolnak az Arsenalnak, igencsak nehéz lehetett megélni a múlt vasárnapi történéseket. Talán kellett volna az a kupa, talán nem. Talán felszakadtak volna gátak, talán nem. Talán pont az elvesztésétől fognak, mert hát a lúzer szerepében nem sokáig szeretnek profi futballisták tetszelegni. Szerdán a Leyton nem volt valami veretes ellenfél, de az 5 gól mellett számos egyéb pozitívuma is volt annak a mérkőzésnek. A tornyok újra megtalálták a góllövő cipőjüket, ami mindenképpen hálás, mert egy jó Chamakh-ra, illetve egy magabiztos Bendtnerre elemi szükségletünk lesz a következő időszakban, mivel ugye Robin kidőlt pár hétre, de ez várható volt. Ami ennél is fontosabb volt, hogy a srácok a 80 perc után is úgy mentek előre, mintha az életük múlna azon az összecsapáson. Szívderítő látvány volt, s köszönjük szépen nekik azt az 5 találatot, illetve azt, hogy nem törtek össze a hétvégi vereség hatására.

A mai meccs vélhetően nem lesz egy sétagalopp, s rendkívül fontos a bajnokság szempontjából, mivel a kissé megtépázott United az Anfieldre látogat a hétvégén. De nem szabad túldimenzionálni, mert a lelki teher ennek a csapatnak az egyik legádázabb ellensége. Akárcsak az Ágyús fanatikusoknak…

Egy csapaton belül elengedhetetlen a megfelelő kommunikáció, az ún. közös nyelv. Az Arsenal esetében központi főnevek vannak, mint például az áttyityűd vagy a kvalityi, de hogy valójában mi lehet az a bizonyos közös nyelv, azt nehéz meghatározni. Nem úgy, mint az Útwenger olvasóinál, akik önmaguktól is rendkívül kommunikatívak. Ezzel a rovattal ezt a hullámot próbáljuk meglovagolni, így lapozás után ott lesz 5 kérdés, melyek csak Rád várnak...

Az Arsenal története során eddig 7 alkalommal tudta megnyeri a 18 éven aluliak számára kiírt FA kupát. Az ebben a sorozatban pályára lépő játékosok közül jelenleg is többen meghatározó szerepet töltenek be az első csapatban, mint például Cesc Fabregas, Johan Djourou, Nicklas Bendtner vagy éppen Alex Song. Csak néhány név a 14 jelenlegi Arsenal játékos közül, akik megjárták ezt a lépcsőfokot mielőtt bemutatkozhattak volna Arséne Wenger csapatában. Legutóbb a 2008/2009-es szezonban sikerült elhódítania ezt a trófeát a már évek óta Steve Bould által irányított U18-as csapatnak. Közülük nagyon sokan mára bemutatkozhattak az első csapatban és van, aki már abszolút alapembernek számít. Hogy kiket küldött pályára az egykori legendás Arsenal védő a kupában és milyen ellenfelekkel kellett szembenézniük, azt a lapozás után megtudhatjátok.

Ha az Arsenal - Manchester United párharc klasszikus epizódjait akarjuk feleleveníteni, van miből válogatni. Az elmúlt napokban olvashattatok arról, hogy hogyan ríkatta meg Nasri, Henry, vagy éppen Wiltord Manchester vörös felét. Ezúttal kicsit visszább megyünk az időben, egészen 1979-ig, minden idők egyik legemlékezetesebb FA Kupa-döntőjéig, amikor franciák helyett még angolok és írek jelentették a United vesztét. Aligha akad olyan rutinos gooner, aki ne ismerné az ötperces döntő történetét, épp ezért lapozás után nem csak erről lesz szó, hanem egy kicsit közelebbről is megnézzük, hogy kik rohangáltak kék-sárga szerelésben azon a bizonyos délutánon a Wembleyben.