MU címkével ellátott posztok 
Írta: vadkutya1 2012. máj. 3. 11:20 Kategória: Vendégszerző, 5 dolog

Továbbra is töretlen népszerűségnek örvend ez a rovatunk az olvasóink közt, főként Németh sporttársnál, aki második alkalommal jelentkezett nálunk, hogy firkantott pár gondolatot. Hajtás után jön Imre, mármint a kisebbik...
Tovább »
Írta: goonerpeet 2012. márc. 18. 15:45 Kategória: Charlie George's Pub
Szerintem mindannyian úgy vagyunk vele, hogy minden meccs után elégedettek vagyunk, amit megnyert a csapatunk. Ha szemkápráztató játékkal és sok góllal, akkor azért, ha pedig gyengén játszva, de magukból mindent kiadva, akkor azért. Személy szerint nekem mindig azok a meccsek voltak a kedvenceim, amiket az utolsó percben tudtunk behúzni. Lehetőleg az utolsó fél órában már teljesen egykapuzva, naggyá téve az ellenfél kapusát, miközben mi minden egyes helyzet után azért imádkozunk, hogy csak legyen még egy következő, és abból szülessen már végre gól. És nem születik. Egészen az utolsó percig, mikor már annyira idegesek vagyunk, hogy a kezünket sem tudjuk tovább tördelni, a tekintetünket pedig egy percre sem tudjuk levenni a meccsről. Akkor pedig jön egy utolsó helyzet, egy utolsó lehetőség, és BUMM. Bent van, mi pedig földöntúli boldogsággal ugráljuk körbe a minket körülvevő teret, miközben az öklünket rázzuk és általunk addig elképzelhetetlennek tartott magasságokba emeljük a hangunkat.
Az utóbbi pár hétben jócskán volt részünk ilyen élményekben, és a dologban az az igazán meglepő, hogy akármilyen sűrűséggel éled át ugyanazt, maga az élmény egyszerűen semmit sem veszít a varázsából. A Sunderland, a Liverpool és a Newcastle ellen lejátszott mérkőzések után tehát egyértelműen adta magát az ötlet, hogy néhány évre visszamenőleg elevenítsük fel ezeket az emlékeket. Utolsó perces csodák következnek a Highbury utáni korszakból.
Kommentek: 19 komment
Írta: vadkutya1 2011. dec. 23. 12:36 Kategória: My Arsenal
A történészek 1886. december elsejére datálják London továbbra is legdicsőbb futballklubjának megalapítását, így ma, 2011 decemberének első napján büszkén ünnepelhetjük szeretett egyesületünk 125. születésnapját. Szerkesztőségileg sokáig tanakodtunk azon, vajon mivel is készüljünk Nektek ez alkalomból, de komolyabb poszt-ötlet nem igazán ütötte fel a fejét, viszont már korábban is beszélgettünk egy új rovat indításáról, amivel ismételten Titeket, hű olvasóinkat céloznánk meg. Egész pontosan a virtuális tollaitokat, némi vállalkozókedvet és sok-sok saját emléket vettünk célba, a konkrét feladat pedig könnyebb és kellemesebb, mint elsőre gondolnátok: tetszőleges terjedelemben (azért egy kommentnél hosszabb) írjátok meg nekünk az Arsenalhoz fűződő legfontosabb, legszebb, legjelentősebb emléketeket, történeteteket, de jöhet mese is vagy bármi, ami az eszedbe jut. A lényeg az, hogy Rólad és az Arsenalról szóljon.
Az emailcímünk gmailes és a kukac előtt blogunk neve van, hajtás után pedig ljungi88 mesél nekünk a szerelméről, egy parlamenti ülésnap tömörségével.
Írta: vadkutya1 2011. dec. 8. 11:57 Kategória: My Arsenal
A történészek 1886. december elsejére datálják London továbbra is legdicsőbb futballklubjának megalapítását, így ma, 2011 decemberének első napján büszkén ünnepelhetjük szeretett egyesületünk 125. születésnapját. Szerkesztőségileg sokáig tanakodtunk azon, vajon mivel is készüljünk Nektek ez alkalomból, de komolyabb poszt-ötlet nem igazán ütötte fel a fejét, viszont már korábban is beszélgettünk egy új rovat indításáról, amivel ismételten Titeket, hű olvasóinkat céloznánk meg. Egész pontosan a virtuális tollaitokat, némi vállalkozókedvet és sok-sok saját emléket vettünk célba, a konkrét feladat pedig könnyebb és kellemesebb, mint elsőre gondolnátok: tetszőleges terjedelemben (azért egy kommentnél hosszabb) írjátok meg nekünk az Arsenalhoz fűződő legfontosabb, legszebb, legjelentősebb emléketeket, történeteteket, de jöhet mese is vagy bármi, ami az eszedbe jut. A lényeg az, hogy Rólad és az Arsenalról szóljon.
Az emailcímünk gmailes és a kukac előtt blogunk neve van, hajtás után pedig Grácsmann úr osztja meg velünk a történetét, hiszen ő volt a leggyorsabb jelentkező.
Tovább »
Írta: imici77 2011. dec. 2. 7:51 Kategória: Elmélkedések
Túl vagyunk a bajnokság egyharmadán. Ilyenkor már konkrétabb véleményünk van egy-egy csapatról, edzőről, játékosról és nagyon óvatosan elkezdhetünk számolgatni, esélyeket taglalni, reálisabb célokat kitűzni. Idióta ez a szezon - nem is kicsit, de már sokkal világosabb a helyzet, mint szezonkezdetkor, vagy az átigazolási időszak lejárta után. Már nem kizárólag a sötétben tapogatózunk és bocsátkozunk jóslásokba, hanem kristálytiszta gondolatok lámpafényként világítanak a fejünkben, s a kérdőjelek felkiáltó jelekké alakultak át a hosszú hetek alatt.
Csapatunknál az egyik tény, hogy augusztusban történt egy gyors újratervezés, majd szeptember elseje óta egy igazi maratonra készült fel Wenger, amit szakaszokra osztott. Az első a véget ért, most jön a következő. Egy kis értékelés és a következő etapra való felkészülés olvasható a lapozás után.
Tovább »Kommentek: 24 komment
Írta: cleric 2011. aug. 28. 21:51 Kategória: Pontosztás
Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Manchester United elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel. Pontosabban, most inkább nem. Van egy kis csavar.
Írta: vadkutya1 2011. aug. 28. 20:54 Kategória: Elmélkedések
Apokalipszis. Armageddon.
Beszoptuk. Tövig.
Nem baj.
Kell sok cataflam.
Némi vodka.
1 hét Tibet, kőszáli kecskék, felhők.
Kell ötlet is. Kitalálás.
Megvalósítás. Nem csak elmondás.
Vegyünk nyaralókat. Meg új focistákat.
Nekik sok szép autót, zöldövezeti kecót.
Nőket, vagy ezeret!
S minőségi betegellátást, rendezett TB támogatást.
Meg koronát a Papának, extra motiváltság reményében.
Lassan érkezik az új fejlécünk is. Az ott fent egy részlete.
Mától Megújulás FC néven futunk.
Szépen meghaltunk, hogy újjá szülessünk.
Kellenek a rajongók. Ott énekeltek ma is.
Picit fúj a szél, nincs már olyan meleg.
Szép lassan az utolsó sört is lecsapolják.
Holnap meg felkel a Nap. Megint.
Kicsit könnyebb lesz.
Addig hallgatunk egy kis Doors-t.
Írta: cleric 2011. aug. 27. 17:46 Kategória: Beharangozó
Mivel rangadónak több szempontból sem nevezhetjük a holnapi találkozót a Manchester és az Arsenal között, így a rangvevő nevet kapja a mai beharangozó. Tudniillik, ha nyerünk az abszolút bajnokesélyes ellen, megkapják, hogy ez a jelenlegi, szerencsétlen Arsenal is meg tudja verni őket. Ha meg kikapunk – ami ugye nem fog bekövetkezni -, végképp elveszítjük a státuszunkat, mint a bajnoki verseny résztvevője, ergo mi bukjuk a rangot.
Írta: csabaidonat 2011. aug. 9. 14:15 Kategória: Trónkövetelők
Tegnapelőtt gyakorlatilag megkezdődött a 2011/2012-es szezon, hiszen lejátszották a Premier League felvezető mérkőzésének számító Community Shieldet, azaz a előző szezon bajnokának és (FA) kupagyőztesének csatáját, igaz, ezúttal is az Arsenal részvétele nélkül. A tavalyi év eredményeiből fakadóan a találkozó manchesteri házi rangadót hozott, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy az Arsenal rajongók számára érdektelen lett volna az összecsapás.
Idén először láthattuk tétmeccsen játszani bajnoki ellenfeleinkből kettőt. Tanulságok a hajtás után.
Tovább »
Írta: vadkutya1 2011. jún. 23. 14:40 Kategória: Vendégszerző
Nem kis feladatot vállaltam magamra a múlt héten, azt kell mondjam. Egy ideje már feltűnt, hogy az Útwenger Facebook kliensén, ahol a szünetben is igen nagy az élet, egyre több csajszi teszi tiszteletét, s a lájkok mellett olykor bizony kőkemény véleményük is van, amit nem félnek megosztani ebben a hím soviniszta környezetben, persze közel sem olyan mennyiségben, mint a srácok. Hogy ezt valahogy kompenzáljuk, először leigazoltuk a Hajnit a szerkesztői csapatba, de - sajnos(?) - csinos lánykákból sosem elég, így felkértem 4 leányzót, hogy írjon nekünk vendégposztot, s osszák meg velünk a csapat irányába táplált gondolataikat, érzelmeiket. Utóbbiból pedig nem kevés van, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor összeeresztettem őket, s hát másról sem szóltak az első egymásnak intézett, ismerkedős kommentek, mint hogy pl kinek ki a kedvence és miért, ki született Fabregassal egy napon, de még Sagna esetében is elhangzott, hogy úgy egyébként ő egy jóképű fickó. Én meg csak lestem, de mielőtt kiszúrtam volna a szemem egy böllérkéssel, hirtelen szakmai dolgok is előkerültek. S erre már lehetett építeni, hiszen talán nincs olyan férfi a világon, akit nem fogna meg, nem keltene benne érdeklődést, ha egy nő azt mondja, én biza szeretem a focit.
Szóval, kedves Urak, lapozás után, a magyar futballblogok történetében először, csak és kizárólag csajok osztják a tudnivalót, kik fiatalok, hamvasak, mint a friss barack, de ami a legfontosabb: Ágyús szurkolók az utolsó csepp vérükig. (A biztonság kedvéért arra azért megkérném szőrös lábú olvasóinkat, hogy igyekezzenek „szakmai szemmel” vizsgálni a kisasszonyok első ilyen tartalmú írásait, s amennyire csak lehet, kerüljük a túlzottan malackodó hozzászólásokat, bármennyire is nehéz lesz ezt kivitelezni a mellékelt képek alapján, mert ez ugye nem maradhatott el. Egészen biztos, hogy a szülők is olvassák a posztokat, s még véletlenül sem szeretnék egyik apukától sem olyan irányú telefonhívást kapni, amelyben arra kér, harapjak rá az első útpadkára.)
Az első felvonásban Zsófi és Kikush sajátítja ki a terepet, hajts és ámulj…
Tovább »
Írta: vadkutya1 2011. jún. 19. 19:19 Kategória: Vendégszerző
Az idei szezonban láttam a legtöbb Arsenal-meccset, ha a többi idényt vesszük összehasonlítási alapul. Persze, most sem sikerült az összeset megnéznem, mert hol nem adta a TV, hol pedig akadozott a stream. Természetesen idén is több csalódásban volt részünk, mint sikerben, de ez már csak a számtalanszor bejárt és kiismert Arsenal-szurkolói utacska. Wenger egészen tavaszig elhitette velünk, hogy idén ezzel a kerettel már végre nyerünk valamit. Ám deja vu lett a vége. Pedig mióta szurkolója vagyok ennek a csapatnak, azóta tényleg nem voltunk ilyen közel a célhoz. A kupához. Csak ebben az a rossz szájíz, hogy ez a trófea nem volt más, mint egy - MU-nak jelentéktelen - Ligakupa. Persze, mi bőven megelégedtünk volna ezzel is, főleg azzal a tudattal, hogy az utóbbi időben milyen a termésünk...
A Cselkirály blog szerzője, a streamek legádázabb ellensége, kszilard5 osztja most a lapokat nekünk, s emlékezik meg a mögöttünk hagyott idényről, fogadjátok szeretettel.
Tovább »
Írta: imici77 2011. máj. 28. 12:00 Kategória: Elmélkedések
Péntek este kör-mail formájában összedugtuk a fejünket és én-te-ő-mi-ti-ők-öztünk egy kicsit a BL-döntő kapcsán. Ez az a mérkőzés, ahol minden cselszkijes, csirkés, kalapácsos, Ágyús a manchesteri alakulatnak szurkol. Még GeraZoli is. Egyedül Hajnink vacillált, de elárultunk Neki egy titkot. Majd két órára félretesszük klub-hovatartozásunkat és az Ogre vezette United mellé sorakozunk fel, öklünk majd a magasba fog lendülni, amikor Valdes hálója megremeg. Mi már egyszer megmutattuk, hogyan győzhető le Aprajafalva Londonban. Kedves angol, de egyben gyűlölt ellenségünk, most Ti jöttök!
Írta: Lonk 2011. máj. 16. 18:17 Kategória: Mentally Strong
"This is a very French trait. Today, if a big manufacturing company is in trouble, it will parachute in a graduate of one of France's grande écoles, someone who has studied business theory and maths for ten years but never actually been inside a factory. The important thing to the French is not experience, it is leadership - or, more exactly, French-style leadership, which mainly involves ignoring advice from anyone with lots of experience but no French grande écoles on their CV."
Stephen Clarke: 1000 years of annoying the French.
Írta: imici77 2011. máj. 9. 21:47 Kategória: Modern Talking
Két megkapó szépségű férfi, két elbűvölő hang, korszakalkotó frizurák, valamint számtalan, világsikertől zajos produkció.
Wenger - kommunánk ezüsthátú hímgorillája, Imi úgy határozott, hogy újabb tömegpusztító fegyverrel látja el oldalunk olvasóit, így a lapozás melegen ajánlott, mert olyat látsz, amilyet talán még soha, s feladatod is lesz.
Tovább »
Írta: imici77 2011. máj. 9. 21:34 Kategória: Modern Talking
Két megkapó szépségű férfi, két elbűvölő hang, korszakalkotó frizurák, valamint számtalan, világsikertől zajos produkció.
Wenger - kommunánk ezüsthátú hímgorillája, Imi úgy határozott, hogy újabb tömegpusztító fegyverrel látja el oldalunk olvasóit, így a lapozás melegen ajánlott, mert olyat látsz, amilyet talán még soha, s feladatod is lesz.
Tovább »
Írta: Lonk 2011. máj. 2. 8:27 Kategória: Mentally Strong
A szerkesztőség néhány tagjának tegnap délelőtti woodstocki kirándulása után már falat friss levegőként hatott valami konkrétat és meggyőzőt látni a pályán. Még akkor is, ha nem volt az. Önkéntelenül is párhuzamot húz az ember a nagyjából pont egy évvel ezelőtti Pool elleni meccsel. Nem éppen ilyen silány, de hasonló sorozat után találkozott a csapat egy top 4-es együttessel, hogy visszás, de annál biztatóbb 1-0-t csikarjon ki a mérkőzésből. Mostani ellenfeleink egy héjjal keményebb diók voltak, főleg elmúlt ütközeteinket tekintve. Az a meccs szezon zártával visszaadta a csapat önbecsülését, csak úgy mint a mostani. Eredményeket tekintve viszont továbbra is megőrzöm az önmérsékletem.
Írta: vadkutya1 2011. máj. 1. 22:27 Kategória: Pontosztás
Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Manchester United elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.
Írta: vadkutya1 2011. máj. 1. 9:40 Kategória: Beharangozó
Érdekes történések alakítják a futballt, akárcsak egy szurkoló életét, erről a legtöbbet egy Arsenal drukker tudna mesélni, persze, ennél a résznél rögtön jelentkeznének Pool vagy Juventus szimpatizánsok, hogy az elmúlt évek eredményeinek tekintetében nekik biza sokkal rosszabb. S igazuk is van.
Ahogy szeretett csapatunk, úgy mi is, az Útwenger stábja, szép lassan hitelünket vesztettük. Ez itt nem a mártírkodás helye, mert ha sikerül ép ésszel túlélnünk a nyári átigazolási dömpinget, s ha neadjisten jövőre egy ugyanilyen buta szezonunk lesz, akkor egy év múlva pont ennyire lehet illetve kell majd ránk fújni. S akik ezt majd megteszik, igazuk lesz, mint most is. Ezen állapotnak egyetlen oka van: Lonk kollégát leszámítva egyikőnk sem úgy ül le meccset nézni, hogy ott egy jó passz - strigula, ismét egy rossz beadás - strigula. Én például nem strigulázok, hanem mindkét esetnél anyázok, noha május első vasárnapján talán nem illene.
De ma lesz a világ legnagyobb rangadója. Nem szerdán volt, hanem ma lesz. Mármint futball, amit férfiak játszanak. Természetesen, imádjuk anyáinkat, viszont ma délután pár óra erejéig apa csak egy van: Wenger.
Tovább »






