Van, amikor túlcsordul az ember érzelmileg. Van olyan is, amikor ugyanezt teszi az Unicum, meg a világ legszarabb vodkája, az Alaska. Imrével tegnap mindkét eseten túlestünk, de legalább fájt, s színtiszta férfiszerelemben vonyítottunk már a félidőben. Másfél perc után 1-0, régen látott szép góllal, ráadásul pont akkor kapcsoltunk be valami orosz sztrímet, s ilyenkor óhatatlanul is azt érzi egy szurkoló, hogy fasza, fel lehet készülni a kivégzése, kúúúrva jó lesz, ma rúgunk 117 gólt. Tölts még egyet, amúgy meg de mocskosul finom ez a ropogósra sütött, májjal töltött csirke felsőcomb, s brutális orgiába kezdenek az ízek a garatom környékén. De 10 perc múltán már inkább belefejelnék a villába a bal kezemben, mert nincs nálunk a labda, s érkezik az egyenlítő gól, méghozzá a buzibb fajtából, hogy aztán tényleg ne értsed, mi is történik. Eltelik még negyed óra, közben vihogunk a labdabirtokláson (elvileg nálunk van többet), s hát a poén nem döglik meg, mert milyen másik góllal fordítana az ellenfél, mint amelyik a saját védőnkön megpattanva esik át a polák felett a kapuba. Feltartott kezekkel szaladunk egy kört a lakásban, töltünk még egyet, nem baj, majd Wenger szétfejel két öltözőszekrényt a szünetben, második félidős csapat vagyunk. S 8 perc alatt meg is történik a fordítás a 80. perc környékén, Robint mint egy idomított fóka, úgy cuppantanánk le, de 5 perc után döbbent csend, majd 3-4 kimaradt ordító helyzet, fejrázás, köcsög élet, köcsög bíró, köcsög Norwich, köcsög szentek az égben, köcsög bálnák az óceánban, mert túl nagyok azok is, picsába velük.

És ez csak egyetlen mérkőzés volt az idei szezonból. Lapozás után faszkivan, 18-as karika, nem muszáj végigolvasnod, sem kommentelni, de ha mindenképpen be akarod írni, hogy ilyen és ilyen szurkoló vagyok, kérlek tedd meg, legyél pénisz, elférünk mindannyian.

Tiszta szívvel, bátorsággal - minden így kezdődött. Akkor Wenger mellé álltam, maratont hirdettem - eddig bejött. A szezont szakaszokra bontottam, ahogy a 42 kilométert szokták a hosszútávfutók. Csúnyán beragadtunk a rajtnál, néhányan a sarkunkra léptek. Cipőt váltottunk és elkezdtünk felzárkózni, mindent kifacsartunk magunkból, hogy megpillantsuk az élbolyt, sokáig a hetedik helyen döcögtünk, lépésről lépésre közelítettük meg az előttünk állókat futókat. Mire a naptár 2012-t mutatott, váratlanul a negyedik helyen találtuk magunkat, de piszkosul elfáradtunk, holtpont következett. Visszaestünk, nem várt könyökök a bordában, szúrt a tüdőnk, légszomjban szenvedtünk, kapkodtuk a levegőt és elkezdett esni az eső. Majd jött Arséne és olyan négy fordulót láthattunk, ahol úgy használta fel tapasztalatát, ahogy Ayrton Senna azon a bizonyos esős futam egy bizonyos körében.

Eltelt huszonnyolc forduló, ismét a negyedik helyen futunk. Ráadásul a bajnokság azon szakaszába érkeztünk, amikor az olimpián a maratonisták meglátják a stadiont. Oda kell befutni, de minden optikai csalódás ellenére a stadion nagyon messze van.

Ahogy az várható volt, a BL-ből való kiesés után azonnal ellepték a Robin van Persie átigazolásával foglalkozó "hírek" a virtuális sajtót, a múlt heti slágertéma a highest-earning Premier League player, magyarul legjobban kereső PL játékos volt, s természetesen mindezt a Manchester City vonatkoztatásával kreálják, de csak akkor lesz a legjobban kereső, ha Tevezt eladják. A képlet rendkívül egyszerű: nézd meg az Arsenalt, s vedd figyelembe, mik azok a tényezők, amelyekkel jelenleg nem tudják felvenni a versenyt, s ezek ugye a fizetések, valamint az átigazolási díjak. A rémhír pedig máris készen van, a kattintások garantáltak (mert csakis erről szól ez a cucc), főleg akkor, ha mindezt egy hitelesnek mondott oldalon hozzák le, mint például a The Times, persze ennek is csak a pletykarészlege, a Sunday Times foglalkozott ezzel, főoldalon azért még nem mernek ilyet írni, nehogy csorba essen azon a bizonyos hitelességen. A szurkolók általában tisztában vannak a klubjuk lehetőségeivel, magyarul nyugodtan le lehet írni, hogy Robin van Persie elfogadta a heti 210 ezer fontról szóló fizetési összeget, csak még az átigazolási díjról nem sikerült megegyeznie a klubnak (egy kaput mindig nyitva kell hagyni), s erre máris ugrik az olvasó. Más kérdés, hogy nagyon nincs mit elfogadnia, mivel az FA szabályzata szerint meg sem kereshetik a játékost az átigazolási időszakon kívül. Aztán persze beindulnak a különböző bulvármechanizmusok, mindenki átveszi a "cikket", mert minden mindennel összefügg, mint amikor Putyin elzárta a gázt, s másnap Britney Spears-nek elapadt a teje.

Lapozás után javarészt komoly dolgokkal foglalkozunk...

Különvélemény. (Legalább) három éve már a csapból is az folyik, hogy a Premier League aktuális kiírása a legkompetitívebb, amit ember valaha látott. Erős ez a banda, kemény az a gárda, megjósolhatatlan a végkimenetel és hasonló klisés együgyűségek. Mindig jól belevágnak a csapatok, rögtön kiosztanak egymásnak pár pofont a miheztartás végett, ami jó alapot ad a média dúvadjai számára, hogy mindenkit megtépjenek vagy égig magasztaljanak már a szezon elején, aztán pár hét elteltével kibukik, hogy nem is egészen úgy van az. Nem volt ez másképp ebben az évben sem. Sőt, az idei teljesítmények külön megkívánják, hogy egy másféle megközelítésben is értékeljük a küzdelemsorozatot. Ugyanis néha már szinte olyan borzalmas.

Hogy mégis miért nézem akkor? Ugyan már. A futball hozzánő az emberhez, a szenvedély nem hal meg akkor sem, ha netán nem azt kapod, amit elvársz tőle. Észak-londoni mazochizmusom megkívánja, hogy minden héten eccő-kéccő olyat húzzak a hátamra a bűn rossz foci korbácsával, hogy a vér is kiserken legott. Szóval ez most nem egy fröcsögős kirohanás, ahol mindenki indokolatlanul kapja a savat, csak mert a szeretett klubom által jelenleg képviselt szint mélyen a béka segge alatt van.

Mondtam én, hogy ez egy hosszú maraton lesz. Túl vagyunk a felénél, az eleje megszökött, a négyes üldözőbolyban felvettük az utazósebességet. Mindez nem is lenne baj, de következik a hegyi menet, és mi alföldi gyerekek györökök vagyunk. Emlékszünk, az utolsó futásainkban mindig ugyanebben a szakaszban fogyott el az oxigénünk, ráadásul most szúr az oldalunk, vízhólyagos a talpunk, szemünkbe süt a nap, szembeszél kócolja a hajunkat. Van bajunk, de ha ezt túléljük és nem szakadunk le nagyon, nem törik el a lábunkat, nem lyukad ki a tüdőnk, az ellenfelek nem isznak etióp vért vagy nem pattannak biciklire, ha a hegycsúcsra érve nem esünk össze, akkor lefele már könnyebb lesz, mert ha egyszer az Arsenal-expressz begyorsul, akkor nincs megállás. A PL szezon következő pár mérkőzésének rövidebb összefoglalója a mai témánk, kicsit előretekintünk, körbenézünk, mi vár ránk a következő eseménydús napokban, tanakodunk az esélyeinkről és ha kell, beljebb döfjük a kést, hogy ne vérezzen.

Történt tegnap, hogy a Liverpool Gerrard büntetőjével búcsúztatta a Manchester City-t a Ligakupából, ezzel az újgazdagok közel állnak ahhoz, hogy minden kupasorozatból kiessenek, persze ott van még nekik a bajnokság, amit jelenleg még vezetnek. A Pool drukkerekről eddig is tudtuk, hogy nem teljesen normálisak, azt viszont nem, hogy olykor jó fejek is. Az alábbi videó arról szól, hogy a hazafelé úton két jómadár észrevette, hogy a szomszéd autóban Nasri ül, majd miután gyorsan emlékeztették arra, mekkora szarházi, valamint arra, mennyi lett a meccs végeredménye, cuki módon értésére adták, hogy soha nem kellett volna elhagynia az Arsenalt. Meg persze jól kiröhögték. Nasri csak annyit válaszolt, hogy "top of the league", aztán a gázra lépett. We just love it...

(Ternyák úrnak köszönjük a videót.)

Három hónapig szünetel a bajnokságod? Hamarosan téli szünetre megy a Bundás csapatod és nem Bayern drukker vagy? NBA függő vagy és most harangoznak? Unod a Calciot, nem érdekel, hogy az Inter vagy a Juve veszi meg a bajnokságot? Leszarod, hogy a Barca vagy a Real nyeri a kétcsapatos pontvadászatot? Vagy csak nincs még angol csapatod? Válassz Te is minket, mi elmondjuk a miérteket, mert jó dolog Ágyúsnak lenni! Igaz? Csak olvasd el a gyorstalpalónk első állomását a hétvégi forduló előtt – bemutatjuk Liverpool városát, aztán jöhet az Everton elleni meccs szombaton.

Túl vagyunk a bajnokság egyharmadán. Ilyenkor már konkrétabb véleményünk van egy-egy csapatról, edzőről, játékosról és nagyon óvatosan elkezdhetünk számolgatni, esélyeket taglalni, reálisabb célokat kitűzni. Idióta ez a szezon - nem is kicsit, de már sokkal világosabb a helyzet, mint szezonkezdetkor, vagy az átigazolási időszak lejárta után. Már nem kizárólag a sötétben tapogatózunk és bocsátkozunk jóslásokba, hanem kristálytiszta gondolatok lámpafényként világítanak a fejünkben, s a kérdőjelek felkiáltó jelekké alakultak át a hosszú hetek alatt.

Csapatunknál az egyik tény, hogy augusztusban történt egy gyors újratervezés, majd szeptember elseje óta egy igazi maratonra készült fel Wenger, amit szakaszokra osztott. Az első a véget ért, most jön a következő. Egy kis értékelés és a következő etapra való felkészülés olvasható a lapozás után.

Egy ideje folyamatosan a jelennel, meg persze a múlttal törődünk, holott az Arsenal szurkolóknak kötelessége foglalkozni a jövővel, a közelivel és a távolival egyaránt. Egyszerű földi halandókként azonban nem tehetünk mást, mint tippelgetünk arról, vajon mit hozhatnak a következő évek, évtizedek. Hogy könnyítsünk a helyzeten, felkerestük Neot, aki nemsokára a Juventus edzője lesz, s megkértük, hogy vezessen minket a mindent tudó orákulum elé, hátha könnyebben kiigazodunk a saját gondolatainkon.

Hajtás után vágatlan formában közöljük a tőle elhangzottakat, de pánikra semmi ok, a jövő fényes. Viszont készülj, mert ez itt a Mátrix.

Ha már nem vele kezdtem, ideje legalább megtisztelő másodikként sorra kerülnie a rovat tulajdonképpeni névadójának. Eredményeit tekintve ő sem járult túl sokban a nemzetközi foci fejlődéséhez, viszont mégis mindenki emlékszik még rá, és főleg gúnár szívekben hagyott és hagy ma is mély nyomot. Története tulajdonképp minden módosítás nélkül egy tökéletes hollywoodi forgatókönyv: a szurkolókölyökből lett kulcsjátékos, nem sok, de fontos gólok szerzője, a balhés renegát, akinek a globális karriere egy időben tört össze szeretett klubjával ápolt kapcsolatával. Jöjjön tehát az örök kivétel: Charlie George.

Tovább »

Nem kis feladatot vállaltam magamra a múlt héten, azt kell mondjam. Egy ideje már feltűnt, hogy az Útwenger Facebook kliensén, ahol a szünetben is igen nagy az élet, egyre több csajszi teszi tiszteletét, s a lájkok mellett olykor bizony kőkemény véleményük is van, amit nem félnek megosztani ebben a hím soviniszta környezetben, persze közel sem olyan mennyiségben, mint a srácok. Hogy ezt valahogy kompenzáljuk, először leigazoltuk a Hajnit a szerkesztői csapatba, de - sajnos(?) - csinos lánykákból sosem elég, így felkértem 4 leányzót, hogy írjon nekünk vendégposztot, s osszák meg velünk a csapat irányába táplált gondolataikat, érzelmeiket. Utóbbiból pedig nem kevés van, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor összeeresztettem őket, s hát másról sem szóltak az első egymásnak intézett, ismerkedős kommentek, mint hogy pl kinek ki a kedvence és miért, ki született Fabregassal egy napon, de még Sagna esetében is elhangzott, hogy úgy egyébként ő egy jóképű fickó. Én meg csak lestem, de mielőtt kiszúrtam volna a szemem egy böllérkéssel, hirtelen szakmai dolgok is előkerültek. S erre már lehetett építeni, hiszen talán nincs olyan férfi a világon, akit nem fogna meg, nem keltene benne érdeklődést, ha egy nő azt mondja, én biza szeretem a focit.

Szóval, kedves Urak, lapozás után, a magyar futballblogok történetében először, csak és kizárólag csajok osztják a tudnivalót, kik fiatalok, hamvasak, mint a friss barack, de ami a legfontosabb: Ágyús szurkolók az utolsó csepp vérükig. (A biztonság kedvéért arra azért megkérném szőrös lábú olvasóinkat, hogy igyekezzenek „szakmai szemmel” vizsgálni a kisasszonyok első ilyen tartalmú írásait, s amennyire csak lehet, kerüljük a túlzottan malackodó hozzászólásokat, bármennyire is nehéz lesz ezt kivitelezni a mellékelt képek alapján, mert ez ugye nem maradhatott el. Egészen biztos, hogy a szülők is olvassák a posztokat, s még véletlenül sem szeretnék egyik apukától sem olyan irányú telefonhívást kapni, amelyben arra kér, harapjak rá az első útpadkára.)

Az első felvonásban Zsófi és Kikush sajátítja ki a terepet, hajts és ámulj…

A hét történéseinek fontossága mellett szinte eltörpül az a tény, hogy mára jutott egy kis foci is, méghozzá egy fontos bajnoki. Rangadónak is nevezhetjük, bár én a United, a Chelsea és természetesen a Spurs elleni meccseket sokkal többre tartom szurkolói szempontból. Tagadhatatlan viszont, hogy a Liverpool elleni meccsek az elmúlt években többször is kulcspillanatai voltak a szezonunknak. 2008 áprilisában két BL-negyeddöntő közé szorult a két csapat londoni bajnokija, és a csalódást keltő 1-1 szertefoszlatta a még épphogy pislákoló bajnoki reményeinket. (Szarevő Crouch.) Aztán 3 napra rá jött a még feketébb leves az Anfielden. 2006 tavaszán a negyedik helyért folytatott versenyfutásunk egyik fontos állomása volt a 2-1-es hazai győzelem a Pool ellen (köszönjük, Stevie G!), a veretlen szezonban abban a szezonban pedig amit nem szabad itt a blogon emlegetni egy második félidei fordítás adott egy óriási lökést a sikeres hajrához. (4-2, Henry mesterművével.)

A mai meccs is hasonló jelentőséggel fog bírni alighanem: vagy pontot tesz a szezonunk végére, vagy megadja a szükséges önbizalomfröccsöt a végéig. Mielőtt azonban átmennék Quasimodóba, és megkongatnám a beharangot, megkerülhetetlen témaként foglalkoznék egy kicsit a héten történtekkel.

Aki emlékszik még a Trónkövetelők előző, január 17-én megjelent különleges kiadására, talán tisztában van vele, hogy pár hete még arról írtunk, milyen kényelmes pozícióban van Arséne Wenger és Sir Alex Ferguson, s mennyire nem lennénk Kenny Dalglish vagy éppen Carlo Ancelotti helyében.

Anglia négy legpatinásabb klubjának szereplésével foglalkozó „Nagy Négyes” sorozatunk második részében ismét körültekintünk az Arsenal és vetélytársai háza táján, számot adunk az elmúlt hetek történéseiről, értékeljük a menedzserek és a csapatok teljesítményét; természetesen – a rovathoz híven – „röviden”.

Azt hiszem, a fenti négy csapatot senkinek sem kell bemutatni. Aki nyomon követte az elmúlt évek Premier League idényeit, az pontosan tisztában van vele, hogy a bajnoki versenyfutás résztvevőit általában a Big Four képezte. Persze, ha egészen korrektek akarunk lenni, akkor az elmúlt években a Chelsea és a Manchester osztozott a bajnoki címeken, azonban nem is olyan rég még a Liverpool volt a United első számú kihívója, illetve mind emlékszünk még arra a szezonra is, amikor az Ágyúsok álltak télen a tabella élén (azon túl, hogy idén is volt ilyen).

Az Arsenal története során eddig 7 alkalommal tudta megnyeri a 18 éven aluliak számára kiírt FA kupát. Az ebben a sorozatban pályára lépő játékosok közül jelenleg is többen meghatározó szerepet töltenek be az első csapatban, mint például Cesc Fabregas, Johan Djourou, Nicklas Bendtner vagy éppen Alex Song. Csak néhány név a 14 jelenlegi Arsenal játékos közül, akik megjárták ezt a lépcsőfokot mielőtt bemutatkozhattak volna Arséne Wenger csapatában. Legutóbb a 2008/2009-es szezonban sikerült elhódítania ezt a trófeát a már évek óta Steve Bould által irányított U18-as csapatnak. Közülük nagyon sokan mára bemutatkozhattak az első csapatban és van, aki már abszolút alapembernek számít. Hogy kiket küldött pályára az egykori legendás Arsenal védő a kupában és milyen ellenfelekkel kellett szembenézniük, azt a lapozás után megtudhatjátok.