Félelemmel teli undorral várom a WBA elleni meccset. Lassan végig nézek az utolsó hónap eredményein, és komolyan felteszem magamnak a kérdést, hogy ezek érdemelnének Bajnokok Ligája indulást? A legutóbbi négyből 0, azaz nulla meccset nyertek meg ezek a piros-fehérbe öltöztetett félkegyelműek. Olyanok oktattak minket hazai pályán, mint a 8 hónapig alibiző Wigan, meg az újonc Norwich. Közben annak a Chelseanek sem sikerült gólt lőni, amelyiknek hazai pályán négyet vágott a Liverpool. Értitek, a Liverpool. Közben véletlenül rápillantok az augusztusi és a januári eredményeinkre, és szép lassan elfog egy kellemetlen hányinger. Egyszerűen fel nem bírom fogni, hogy ennyire nulla teljesítménnyel mégis hogyan maradhatott esélyünk a dobogós hely megszerzésére az utolsó forduló előtt. Ha a világ legerősebb bajnokságában játszanánk, akkor végig ki sem mozdultunk volna a kieső helyekről. Még szerencse, hogy itt a Bajnokok Ligája helyekért is olyan csapatok harcolnak, mint az örök vesztes Tottenham, meg a pár éve még kieső olcsó négerekkel felturbózott Newcastle.

Amíg Spanyolország legnagyobb városaiban már vélhetően levették a pengéket a boltok polcairól, nehogy váratlanul megcsappanjon a világ két majdnem legjobb csapatának (Európában is) indokolatlanul túlméretezett szurkolótábora, addig Angliában olyan kiélezett harc folyik az első 4 hely megszerzéséért, amilyennek a fent említett mediterrán állam évek óta nem volt szemtanúja, de legalább ott is tudnak idény közben északról sztrímelni 1-2 valóban élvezetes mérkőzést, persze csak addig, amíg nem kapnak Internetadót ők is a pofájukba, aztán majd rázhatják unalmukban a Mallorca meccseire, s akkor az idei BL döntőt egy mondattal le is tudtuk, amihez - mi is tudjuk, kicsi eltévedt majompalánták - az Arsenalnak megint nem volt túl sok köze.

Ha már így külsővel felrúgtuk a fikabilit, természetesen nem mehetünk el szó nélkül mai ellenfelünk mellett sem, meg aztán úgyis megszokhattátok már, hogy köcsögök vagyunk. A Stoke története során eggyel kevesebb bajnoki címet nyert, mint ahány metszőfog látható a fenti képen, s habár piros-fehér színkombóban pompáznak ők is, de arról azért mindannyiunknak lehet némi fogalma, hogy futball szempontjából nem ők azok, akik a kisujj kimutatásával hörpintik fel a kávét. A mai idegenbeli mérkőzés pont annyira hiányzik az utolsókat rúgó Arsenalnak, mint pikkelysömör a hónaljba, de mielőtt még halálra rémülnénk annak gondolatától, hogy Denílson jövőre akár újfent játszhat ellenük, szögezzük le gyorsan: Papa még mindig csak egy van. Főleg azért, mert eddig benne még nem találtak katalán DNS-t, bár cikkekben bővelkedni fog az idei nyár is. Hajtás után kong a harang...

Ha az elmúlt évek alatt elnyert kupák számának szemszögéből, s kellően rosszmájúan közelítjük meg a kérdést, akkor nehéz megmondani, hogy konkrétan mit nevezünk Arsenal szintnek. Régebben könnyebb dolgunk volt, mert számtalan olyan zseniális játékos sorakozott a kezdőben, akik jelenthettek egy bizonyos szintet, de hát azóta már teljesen átalakult ez a klub, s ők már "csak" legendák. Egy valami viszont egyre inkább biztossá válik, mégpedig hogy Aaron Ramsey játéka sem a korábbi, sem a jelenlegi Arsenal által képviselt és elvárható szintet nem üti meg.

Nem célom kipécézni, s egyetlen emberen elverni a tegnapi produktumot, mivel volt az övénél rosszabb teljesítmény is a csapatban (például Walcott, de Robin is elég pocsék volt, az Úr bocsássa meg nekem), de a szurkoló egy kegyetlen fajta, mindig és mindenkor meg lesz számára az a játékos, akitől véreset köp a flaszterra. Számomra Ramsey nem más, mint egy újabb Denílson, csak míg védekező poszton - mondjuk így - megengedhettünk magunknak egy busmant, addig a támadóharmadban ez elég nagy luxus, mi több öngyilkosság. Lapozás után Áron a műtőasztalon.

A tegnapi nap évről évre katasztrofális élményekkel jutalmaz. A napéjegyenlőség számomra hagyományosan egy szomorú nap, éjszaka, de ez úgy zusammen igaz a teljes márciusra. Az, hogy a csapat is besül ebben az időszakban csak hab a tortán. Nem úgy az idén. Még korán van kijelenteni, hogy semmi személyes nem ért (ha nem számolom a 150 elvesztett koronát bet365-ön), de az Arsenal határozottan jól fest ezen a tavaszon.

BUÉK! Eh. Fáj a szám/ujjam is kiejteni/leírni. Nem tudom, mennyire jogos a haragunk, hiszen mégis csak két meccs 3 nap alatt, viszont egyik sem a combosabb ellenfelek közül volt, ünnepi szezon ide vagy oda. És az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Fulham cseppet sem játszott rosszul, és bármennyire fáj, nem érdemtelenül fosztottak meg mind a három ponttól. Martin tata is jól kapta el a taktikát, Wenger pedig megint szétkapta a saját védelmét.

Így a szép az ünnepek előtt. Még akkor is, ha simább is lehetett volna, még akkor is, ha cseppet sem játszott jól a csapat, annál nagyobb öröm a 3 pont, főként, hogy az öreg taktikai húzásai ezúttal bejöttek. Alex februári mumusa nem köszönt vissza, és nem állták utunkat a tabellán való kapaszkodásban.

Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Manchester City elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.

Vissza a kezdetekhez? Nem hiszem. Az Everton nem először dolgoztatott meg minket a pontokért, az elmúlt hetekben a szokásosnál kicsit nagyobb volt a forgatás, cserélgetés, be is csúszott 1-2 nem kívánatos bukta, hogy az alapemberek kicsit keresték egymást és az eredményt a pályán, teljesen normális és előre látható volt. A lényeg úgyis a végső pontállás, az meg épp annyi, amennyire szükségünk volt egy jóízű évfordulóhoz, tabellamászáshoz, vagy a mi esetünkben csak simán egy kellemes délutánhoz. „To the Arsenal 1-0”.

Jó látni, hogy sok minden változik és mégsem. Ez a meccs soha nem lesz feljegyezve a csapat nagy kihívásai közé, viszont pont a könnyű meccseken hullajtott pontok, a könnyelmű hozzáállás és nem egy alkalommal épp ez az ellenfél okozta a legnagyobb csalódásokat az elmúlt években. Előttem már leírták, mennyire és miért jó ez az Arsenal. Profi. Kitartó. Hatékony. Kíméletlen. És mégis nyugodt, hidegvérű. Ez az új Arsenal kollektív, összetartó, szerethető. Szeretem.

Ami annyit tesz: Wenger Trademark Football. Mielőtt a haramiák vért köpnének, hogy ezt a Barca műveli a legszebben, meg ők is találták ki, sőt a labdát is, szeretném kihangsúlyozni, hogy a könnyed, okos, kreatív játékot Wenger honosította meg az Arsenalnál. Így számunkra ez mindig is az ő találmánya lesz. 32 passz, Santos kivételével a csapat minden tagja labdába ér legalább egyszer, a vége gól. Ollé.

wigangerv32passes by arsenalist

Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Wigan elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.

A Fulham nem bosszantott, ez már igen. Még csak nem is azért, mert végig jobbak voltunk, megérdemeltük volna stb., nem is azért, mert a csatárainknak együtt nem volt egy fél egészséges lába a befejezésre, hanem talán mert titkon még reméltem, mégis nyerünk idén valamit, és hát valljuk meg: a Miki Egér Kupa volt erre a legjobb esélyünk.

Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Fulham elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.

Tévedtem. Elkúrtam, nem kicsit, nagyon. Nem egyszer és nem kétszer, sokszor. Miközben azon gondolkodom, miként öntsem formába azt rengeteg gondolatot, amivel egy utolsó, kétségbeesett kísérletet tennék arra, hogy visszaszerezzem a saját szavaim hitelességét a témakörben, szétmarja az oldalamat a kíváncsiság, vajon mi vakított el ennyire? A sikertelenség? De hát az relatív, ezt azóta tudom, mióta ismerem az egyik szerkesztőtársamat. A hozzá nem értés? Igen, vélhetően közrejátszott, de azért teljesen kutyaütőnek nem mondanám magam, szóval valamikor azért fel kellett volna nyílnia a szemeimnek. Hibázni, tévedni emberi dolog, tartja a mondás, de ha folyton ezt teszed, akkor azért egy idő után mennyémáazanyádba, nem?

A legtisztább az lesz, ha nem keresek mentséget, fejet hajtok a saját bénaságom előtt, s kiírom magamból azt, amit már talán korábban ki kellett volna. Ha hitelt érdemlő nem is, de legalább valamilyen lesz. Lapozás után: Wenger és az út.

Igaz, hogy van még egy kevés a hónapból, de azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy ezt egészet szépen „átvészelte” a csapat. Jól idézem, hogy csak a Marseille ellen nem sikerült nyernünk? Persze számításba kell venni a két hét szünetet is, de előéletünket tekintve azt is értékelni kell, hogy senki nem rokkant le a válogatott mérkőzések alatt. Szóval az OM hasalásával biztos a továbbjutás és a csoport elsőség. Bevallom, szeptemberben a sorsolást meglátva, cseppet sem hittem, hogy ez ilyen simán fog menni. Papíron a legkönnyebb ellenfél maradt hátra a csoportból. Pihentetés, Frimpong, Coquelin, Park erősen esélyes a találkozóra.

Villamoson, hajón, metrón, repülőgépen, autóbuszon, helikopteren, motorcsónakon, trolin, azaz szárazföldön, levegőben és vízen utazva az emberek három csapatról diskurálnak napjainkban: Barcelona, Real Madrid és természetesen az Arsenal. Jelenleg minden körülöttük forog, még talán a Mars is. Tavaly a Dortmund úgy robogott át az egész bundás mezőnyön, ahogy Messi szokott az ellenfél középpályás- és védősorán egy levegővétellel, így egyből meg is kapta a Mini-Barca jelzőt. Szombaton a Valencia-Real Madrid rangadó tükörsima mérkőzés szünetében Hegyi Iván kizárólag a gránátvörösökről volt hajlandó beszélni - „A Barcelonának különb játékosai vannak, mint a Real Madridnak, egyenként.”. Szerencsére láttam a német bajnokság előrehozott döntőjét is, ahol a Bayern szerkezetileg kloppintja az Arsenalt, Jürgen Klopp együttese azonban Mou taktikával szíjat hasított a bajor bőrnadrágból.

Mellesleg az idei szezonban ugyanazt a feltámadást műveli mindkét csapat a bajnokságban (a nyáron az agyak távoztak a spanyol bajnokság 2 csapatába), azaz a Dortmund a német bajnokság Arsenalja, avagy az Arsenal a PL Dortmundja. A párhuzamosok a végtelenben találkoznak, a történelem ismétli önmagát, február után ismét farkasszemet nézünk a Meseország Lakóival, bár most csak a Kicsik jönnek. Ezen a napon a BL 5. fordulójában az Emirates-be látogat a Mini-Barcelona arra készülve, hogy megpróbálja elkerülni névadója által öröklött sorsát. Nagy jelentőséggel bír majd ez a kilencven perc, mert nem két kör van hátra e csoportban, hanem mindössze két találkozó!

Kezdünk a legjobbak lenni abban, amiben a leggyengébbek voltunk évekig. Konzisztencia. Legalábbis ami a gólok és források kiszámíthatóságát jelenti. Robin alighanem a szezon legtermékenyebb csatára, s ez az aranylabdás vagy cipős hercehurca (nem követem) egyre nevetségesebb az ő neve nélkül. Persze a kanárik nem a legkeményebb ellenfél, akivel találkozhatunk, viszont tegnap nem kis küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot, s ez a győzelem pont olyan értékes, mint bármelyik másik.