A heti egyetlen játéknappal az a baj, hogy az embernek túl sok ideje marad gondolkozni. A QPR elleni zakóval sikerült még izgalmasabbá tenni a PL idei idióta szezonját, ráadásul a Szarkák ismét bejelentkeztek a negyedik helyért való harcba, ahol mi állunk a legjobban, de a csirkések is ugyanannyi pontot kapirgáltak össze, mint mi. Öt pont előnyt gyűjtöttünk össze a nagy menetelésben a Kékek és a fekete-fehér csíkosak előtt. Ezt kellene megtartani valahogy, mind the gap, pls. Van időnk a tabellát nézegetni, sőt, már kívülről tudjuk a sorsolásokat. Természetesen számolgatunk. Annyira sokára lesz a City elleni derbi, hogy kiszúrtam, Moyes beelőzte városuk másik csapatát. Ezek mennek a PL-ben, meg a bárányfelhők az égen. Tudom, hogy mindennél jobban akartam ezt a helyzetet szeptember óta, izzadtunk is eleget érte. De fél szemmel a BL-re vetem pillantásom, és ha nem szorul össze a gyomrom az idegtől, ha nem is szárad ki a torkom, de kicsit megcsóválom a fejem. Ebbe a nyolcba simán befértünk volna, sőt, az elődöntő sem lenne lehetetlen. Kicsit vicces ez az egész.

Azért mindennek van határa, legalábbis nem ártana, ha lenne.  Nagyon jó nekünk, hogy van ez a Zinternet, mert a névtelenségbe burkolózva sok mindent leírhat az ember, s bizony még gondolkodnia sem kell sokszor. Szombat este például olyan übertrolling ment az NSO cikke alatt, ami klasszikus módon példázta az akciófilmek és az erőszakos videójátékok ártalmas hatásait. Ma reggel viszont a saját blogunkon nyitottam ki a szemem egy olyan kommentre, amit igazából még mindig nem hiszek el.

S igen, ez egy újabb Alex Song poszt lesz, noh nem mintha róla írnánk a legtöbbet...

Túl vagyunk a bajnokság egyharmadán. Ilyenkor már konkrétabb véleményünk van egy-egy csapatról, edzőről, játékosról és nagyon óvatosan elkezdhetünk számolgatni, esélyeket taglalni, reálisabb célokat kitűzni. Idióta ez a szezon - nem is kicsit, de már sokkal világosabb a helyzet, mint szezonkezdetkor, vagy az átigazolási időszak lejárta után. Már nem kizárólag a sötétben tapogatózunk és bocsátkozunk jóslásokba, hanem kristálytiszta gondolatok lámpafényként világítanak a fejünkben, s a kérdőjelek felkiáltó jelekké alakultak át a hosszú hetek alatt.

Csapatunknál az egyik tény, hogy augusztusban történt egy gyors újratervezés, majd szeptember elseje óta egy igazi maratonra készült fel Wenger, amit szakaszokra osztott. Az első a véget ért, most jön a következő. Egy kis értékelés és a következő etapra való felkészülés olvasható a lapozás után.

Miként legyek nem túlságosan is elfogult? Hülye kérdés egy szurkolói blogon, kész szerencse, hogy nem kell rá válaszolni. A tavalyi szezonban az Arsenal mindössze egyetlen meccset tudott megnyerni akkor, amikor Alex Song nem volt a pályán, méghozzá a Blackpool ellen, de az már halottnak a csók kategóriába tartozott. Nem túlzás kijelenteni, hogy a kameruni Wenger csapatának Rolls Royce gyártmányú sugárhajtóműve, az elengedhetetlen kapocs a védelem és a támadószekció között. Hogy jelenleg mi lenne az Arsenallal Robin van Persie nélkül, az igazándiból csak az ellendrukkerek oldalát furkálja, az Ágyúsokét annyira nem (Mi lenne Messi nélkül a Barcával, CR nélkül a Reallal, Gomez nélkül a Bayernnel, Torres nélkül a Chelsea-vel?), persze ha hozzákerül a labda, összefossuk magunkat a gyönyörtől. Szóval lehet továbbra is rosszmájúskodni, egész nyugodtan, de vegyük észre, hogy mögötte olyan emberek vannak, mint például Song, aki védekező középpályásként is simán szétcselezi a német bajnokot, ha éppen úgy gondolja, majd beadja a labdát, aztán "a szúrásnál már csak a lándzsa hegye számít". Az pedig jelenleg rendkívül éles, valóban...

Villamoson, hajón, metrón, repülőgépen, autóbuszon, helikopteren, motorcsónakon, trolin, azaz szárazföldön, levegőben és vízen utazva az emberek három csapatról diskurálnak napjainkban: Barcelona, Real Madrid és természetesen az Arsenal. Jelenleg minden körülöttük forog, még talán a Mars is. Tavaly a Dortmund úgy robogott át az egész bundás mezőnyön, ahogy Messi szokott az ellenfél középpályás- és védősorán egy levegővétellel, így egyből meg is kapta a Mini-Barca jelzőt. Szombaton a Valencia-Real Madrid rangadó tükörsima mérkőzés szünetében Hegyi Iván kizárólag a gránátvörösökről volt hajlandó beszélni - „A Barcelonának különb játékosai vannak, mint a Real Madridnak, egyenként.”. Szerencsére láttam a német bajnokság előrehozott döntőjét is, ahol a Bayern szerkezetileg kloppintja az Arsenalt, Jürgen Klopp együttese azonban Mou taktikával szíjat hasított a bajor bőrnadrágból.

Mellesleg az idei szezonban ugyanazt a feltámadást műveli mindkét csapat a bajnokságban (a nyáron az agyak távoztak a spanyol bajnokság 2 csapatába), azaz a Dortmund a német bajnokság Arsenalja, avagy az Arsenal a PL Dortmundja. A párhuzamosok a végtelenben találkoznak, a történelem ismétli önmagát, február után ismét farkasszemet nézünk a Meseország Lakóival, bár most csak a Kicsik jönnek. Ezen a napon a BL 5. fordulójában az Emirates-be látogat a Mini-Barcelona arra készülve, hogy megpróbálja elkerülni névadója által öröklött sorsát. Nagy jelentőséggel bír majd ez a kilencven perc, mert nem két kör van hátra e csoportban, hanem mindössze két találkozó!

Az Arsenalt idegenben is látni kell! Tudtam, biztos voltam benne, hogy más lesz, mint a Highbury-ben és az Emirates-ben, de nem sejtettem ennek a túrának az élményfaktorát. Hatalmas kalandba keveredtem, átadni az érzést nem fogom tudni teljesen, de ha a képek mögé látsz, akkor elkaphatod a lényeget. Lapozás után érkezik egy rövid beszámoló, pár saját készítésű képpel fűszerezve.

Az átok megtörni látszik: nem kaptunk ki. De legalább a lengyel-lengyel ütközést pontosan jósoltam meg. Úgy érzem, a látványban és az élményben nem csalódhattunk, minőségi szórakozást biztosított a két csapat. Láthattunk támadást és védekezést is, noha nem épp a saját csapatunktól, kobakok koccantak és vér is folyt. Real men's game, hell yeah! Klopp elvégezte a házi feladatot, jól felkészítette fiait a találkozóra, még ha az első félidőben nem feltétlenül tűnt is annak, főleg aztán a csapatunk 199. BL-gólja után.

Akárcsak a csapat játékosait, a stábunkat is különböző "sérülések", "eltiltások", "eligazolások" és légiós kimenők tizedelik, a szokástól eltérően rám hárult a feladat, hogy félreverjem a beharangot. A jóslás rész rövid lesz: mikor én írom ezt a bejegyzést, kikapunk. Elhasaltunk a CC-döntőn, megloptak a Nou Campban, azt hiszem máskor meccs előtt nem nyitottam ki a számat, vagyis nem jártak el az ujjaim, hogy stílszerű legyek.

Senkinek se legyenek illúziói, ez a BL-csoport talán a legkeményebb, amit szurkolói pályafutásom alatt láttam. A rendszeresen súlycsoportjuk fölé csapó klubok mindig is az Arsenal gyengéi voltak az elmúlt pár évben, s most kettő is kijutott. Deschamps agresszív játékot tol a csapataival és a Marseille most kifejezetten ambiciózus alakulat, főleg, hogy otthon kicsit nyekeregnek. Itt van ma esti ellenfelünk, a regnáló német bajnok, a nagy múltú darázsfészek, Németország legnépesebb stadionjának lakója és ugyancsak az ország legnagyobb szurkolótáborával büszkélkedő klubja. Az Arsenal a szívem csücske, de a legtöbb európai országban van egy kis-kedvencem: Valencia a nagyobbik ibériai államban, PSG a csigazabálóknál, Ajax a lazák hazájában, Csakajuve, ha a csizmáról van szó, odahaza természetesen CFR, még Portugáliában is bekukkantok egy-egy Benfica meccsre és hát az "übermenschek" hazájában a BVB.