Amíg Spanyolország legnagyobb városaiban már vélhetően levették a pengéket a boltok polcairól, nehogy váratlanul megcsappanjon a világ két majdnem legjobb csapatának (Európában is) indokolatlanul túlméretezett szurkolótábora, addig Angliában olyan kiélezett harc folyik az első 4 hely megszerzéséért, amilyennek a fent említett mediterrán állam évek óta nem volt szemtanúja, de legalább ott is tudnak idény közben északról sztrímelni 1-2 valóban élvezetes mérkőzést, persze csak addig, amíg nem kapnak Internetadót ők is a pofájukba, aztán majd rázhatják unalmukban a Mallorca meccseire, s akkor az idei BL döntőt egy mondattal le is tudtuk, amihez - mi is tudjuk, kicsi eltévedt majompalánták - az Arsenalnak megint nem volt túl sok köze.

Ha már így külsővel felrúgtuk a fikabilit, természetesen nem mehetünk el szó nélkül mai ellenfelünk mellett sem, meg aztán úgyis megszokhattátok már, hogy köcsögök vagyunk. A Stoke története során eggyel kevesebb bajnoki címet nyert, mint ahány metszőfog látható a fenti képen, s habár piros-fehér színkombóban pompáznak ők is, de arról azért mindannyiunknak lehet némi fogalma, hogy futball szempontjából nem ők azok, akik a kisujj kimutatásával hörpintik fel a kávét. A mai idegenbeli mérkőzés pont annyira hiányzik az utolsókat rúgó Arsenalnak, mint pikkelysömör a hónaljba, de mielőtt még halálra rémülnénk annak gondolatától, hogy Denílson jövőre akár újfent játszhat ellenük, szögezzük le gyorsan: Papa még mindig csak egy van. Főleg azért, mert eddig benne még nem találtak katalán DNS-t, bár cikkekben bővelkedni fog az idei nyár is. Hajtás után kong a harang...

Ha az elmúlt évek alatt elnyert kupák számának szemszögéből, s kellően rosszmájúan közelítjük meg a kérdést, akkor nehéz megmondani, hogy konkrétan mit nevezünk Arsenal szintnek. Régebben könnyebb dolgunk volt, mert számtalan olyan zseniális játékos sorakozott a kezdőben, akik jelenthettek egy bizonyos szintet, de hát azóta már teljesen átalakult ez a klub, s ők már "csak" legendák. Egy valami viszont egyre inkább biztossá válik, mégpedig hogy Aaron Ramsey játéka sem a korábbi, sem a jelenlegi Arsenal által képviselt és elvárható szintet nem üti meg.

Nem célom kipécézni, s egyetlen emberen elverni a tegnapi produktumot, mivel volt az övénél rosszabb teljesítmény is a csapatban (például Walcott, de Robin is elég pocsék volt, az Úr bocsássa meg nekem), de a szurkoló egy kegyetlen fajta, mindig és mindenkor meg lesz számára az a játékos, akitől véreset köp a flaszterra. Számomra Ramsey nem más, mint egy újabb Denílson, csak míg védekező poszton - mondjuk így - megengedhettünk magunknak egy busmant, addig a támadóharmadban ez elég nagy luxus, mi több öngyilkosság. Lapozás után Áron a műtőasztalon.

Egypercesek. Mivel tudvalevő, hogy az Arsenal szimpatizánsai nemcsak szépek, elkötelezettek és - a tabella állásának függvényében - mániás depressziósok, hanem a sztereotíp futballszurkoló-fogalom kivételét képezően műveltek is, sietve tisztáznánk, hogy alant nem Örkény István novelláit olvashatjátok a kávé mellé. Ehelyett viszont értesülhettek a csapattal kapcsolatos legújabb hírekről, pletykákról, vagy bármiről, ami objektív véleményünk szerint elengedhetetlen tudnivaló egy Arsenal-szurkoló hétköznapjaihoz. Lapozás után következzen tehát a mára eső információ-adag.

Szép lassan, de úgy néz ki, biztosan megérkeztünk a 2012-es esztendőbe, méghozzá a táblázat 4. helyén díszelegve, ami egy kisebb fajta csoda, ha a februártól szeptemberig tartó időszakot vizsgáljuk a világ legjobb csapatának már bizony tavalyi évkönyvében. Nekünk, szerkesztőknek vélhetően ez volt az első olyan naptári év az életünkben, amikor gyakorlatilag minden az Arsenalról szólt, igyekeztünk minél körültekintőbben, minél részletesebben információt közölni London legdicsőbb klubjáról. Persze nem elfelejtve azt, hogy egyikőnk sem szakértője a sportágnak, maximum a csapatnak, tehát a posztjaink mindig tartalmaztak egy jó adag személyes véleményt, s talán még ennél is több érzelmet, legyen ezeknek bármilyen előjele is.

Arséne Wenger Arsenalja blogolás szempontjából az egyik leghálásabb témakör, hiszen mindig van mit írni róla. Rengeteg esemény színezte a szurkolói létünket az elmúlt 365 napban, lapozás után a teljesség igénye nélkül igyekeztünk összekaparni Nektek a leglényegesebb dolgokat, hogy mit is kaptunk 2011-től...

2011. február vége óta a csapból is az Arsenal folyik. Mindenki, minden létező fórumon, minden témakörben kifejtette a véleményét velünk kapcsolatban. Ezer meg ötszáz okos okot felsoroltak, miért nem nyertünk megint kupát. Megmagyarázták, miért pukkadt ki az Arsenal-lufi, miért bukott meg újra, véglegesen a Wenger-projekt. A nyár iszonyatos volt, bár semmi szokatlan nem történt, de lehetett fogadni ki váltja Wengert a kispadon. Már itt vége is volt a szezonnak, ráadásul az EB-n Robin meg fog sérülni, ha télen el nem igazol a Cityhez (vagy el kell adni, mert úgysem írja alá az új szerződését). Szélsők, 442, kapuskérdés, középcsapat, játékos nevelde, valamint „Én, Te, Ő, Mi, Ti, Ők”. Divat lett velünk foglalkozni. Már most olvasni kiket igazolunk és nem igazolunk a télen, de legkésőbb a nyáron. Sőt, tovább mennek, tudják kiket kellett volna 2008-tól és most kiket kellene a csapathoz csábítanunk (természetesen árral megjelölve), mert nélkülük mi egyszerűen senkik leszünk. Persze, a taktikai tanácsokból sem fogynak ki tanácsadóink. A pénzügyi jóslatokba, hozzáértésekben sem szenvednek hiányt jóakaróink. Más alapokra is helyezhetnénk a klub-modellt, de az egészet.

Idén sincs változás, s ez a kulcsszó. ÁtElkeféltük a nyarat, majd valahogy visszaküzdöttük magunkat a tabella közepére, aztán jött a cselszkij elleni derby, de még mindig ott vagyunk, ahol a part szakad. A Professzor motiválásból jelesre vizsgázott a héten, de ez egyelőre édes kevés, s nem tudja feledtetni a nyarat és a szezonkezdetet. És még csak most jön a szokásos november, hűdevárjukmár. Ha most mi ülnénk ott a Board helyében, akkor elég gyorsan megoldanánk a jelenlegi kilátástalan helyzetet. Lapozás után Te is megtudhatod mi is az.

Egy ideje folyamatosan a jelennel, meg persze a múlttal törődünk, holott az Arsenal szurkolóknak kötelessége foglalkozni a jövővel, a közelivel és a távolival egyaránt. Egyszerű földi halandókként azonban nem tehetünk mást, mint tippelgetünk arról, vajon mit hozhatnak a következő évek, évtizedek. Hogy könnyítsünk a helyzeten, felkerestük Neot, aki nemsokára a Juventus edzője lesz, s megkértük, hogy vezessen minket a mindent tudó orákulum elé, hátha könnyebben kiigazodunk a saját gondolatainkon.

Hajtás után vágatlan formában közöljük a tőle elhangzottakat, de pánikra semmi ok, a jövő fényes. Viszont készülj, mert ez itt a Mátrix.

Gondolom sokakban felmerült már ez a kérdés, még ha nem is kiáltottuk olyan kétségbeeséssel, mint annak idején Palik Laci a legendássá vált sorokat. Manuel viszont jobban eltűnt, mint Damon Hill, hiszen nem látta őt élő ember mióta tavasszal a 41 éves Lehmann a kispadról is kiszorította. Nem utazott a csapattal Ázsiába, nem vett részt a felkészülésben, nem volt ott a szokásos Members’ Day-n sem, amin pedig még a sérült játékosok is tiszteletüket teszik általában. Egész nyáron talán egyszer említette meg Wenger egy félmondat erejéig, amikor azt mondta, hogy Almunia szabadon kereshet klubot magának, és ha talál, az Arsenal minden további nélkül elengedi. Ehhez képest ha valaki megnézni a hivatalos weboldalon a csapat keretét, akkor ott látja vigyorogni őt a másik három kapus mellett, 1-es rajtszámmal. Ezek szerint akkor Manuel Almunia még mindig az Arsenal játékosa? Na, ilyen könnyen minket nem lehet átverni.

Régebben is akadtak már gyanús „eladások”, „kölcsönszerződések” vagy éppen „sérülések” a csapat háza táján, így nyár elején elhatároztuk, hogy utánajárunk egy kicsit a dolgoknak. Több hónapi megfeszített nyomozás alatt semmilyen eszköztől nem riadtunk vissza, de csak mostanra sikerült elég információt összegyűjtenünk ahhoz, hogy elétek tárjuk az igazságot. A most következő sorokból nem csak az fog kiderülni, hogy hová tűnt Almunia, de egy csomó más ex-arsenalos sorsáról is lerántjuk a leplet. Jöjjenek a rideg tények...

Ha valaki a mai nap folyamán meglátogatja a klub hivatalos weboldalát, régen várt jó hír köszönti a főoldalon. Nem, nem Gervinho első piros-fehér mezes fotóiról beszélek, hanem természetesen annak a (fél)hivatalos bejelentéséről, hogy Denilson a következő szezont a Sao Paulo csapatában fogja tölteni kölcsönben. Persze ezt tudtuk már pár napja, de akkor is: FUCKYEEEAH! Egy futó gondolat erejéig eszembe jutott, hogy talán nem helyénvaló az ünneplés, hiszen a kölcsönből elvileg még visszatérhet, de nyilatkozata alapján ezt ő maga sem gondolja komolyan, illetve azok után, amiket a szezon végén mondott, a csapatnál valószínűleg senkiben nem merül fel ennek a gondolata sem. FUCKYEEEAH, vagy ezt mondtam már? Félmegoldás, mondhatnánk, de gyaníthatóan nem röpködtek a komoly ajánlatok a brazil klasszisért játékosért Pumukliért, az idő pedig sürgetett, így a legjobb, amit tehettünk, hogy elengedjük kölcsönbe, ahol több lehetőséget kaphat, és reménykedünk, hogy egy év alatt csak szerez magának legalább egy komoly kérőt, akire aztán megkönnyebbülten rá lehet őt sózni.

Hajtás után röviden búcsút intünk Denilsonnak, és küldünk egy számot is neki, na meg mindenkinek, aki szereti. (Nem őt, a számot.)

Most jött el a pillanat számomra, amikor úgy döntöttem, megírom a vendégposztomat. Mélyponton vagyok a csapatot illetően. Nem világvége-hangulatról, nem is pesszimizmusról van szó. Inkább egy jókora keserűség-gombóc van bennem, némi csalódottsággal és kiábrándultsággal fűszerezve. Sok mindent lenyeltem már az elmúlt szezonban, legtöbbjét meg is tudtam emészteni, ha kellőképpen ittam rá. De jelenleg úgy tűnik, a tavaszi harakirink csak az előétel volt. Most foroghat a gyomrunk csak igazán! Na, csapjunk a lecsóba...

...Cleric sporttárs adja a hajtás után.

A kedves kollégák engem szemeltek ki arra, hogy az utolsó kötelező kört is lefussuk az előző szezonból, ez pedig nem lesz más, mint a szezon-válogatott összeállítása és jó hangos megéneklése, még akkor is, ha erre igazából nem szolgáltak rá, az utolsó hónapok száraz tényeit alapul véve. S ha már éneklés, akkor maradunk ezen a vonalon, igaz, korábban már volt egy zenés posztunk Ottóval, de ott többen is nehezményezték azt, hogy csak és kizárólag AC/DC dalokból válogattunk, noha az Arsenal után a második legjobb dolog, amit létrehozott az emberi faj, az bizony Malcolm Young-ék zenekara volt.

Végzettségemből fakadóan legalább annyira értek a zenéhez, mint amennyire a futballhoz nem, szóval a feladat testhezálló, lapozás után tehát jön a TOP11, plusz egy különdíjas, lesz itt többek közt népi „folk”, lájtos pop, hardcore metál, szegecses punk, büntető hip-hop, dudorgó dárenbéz, meg sok csöccsel kollaboráló faszterharderszkúter. Volume UP!

Az átigazolási időszak elkezdődött, néhány csapat már le is fixált néhány igazolást. Mi egyelőre csak egy harmadikligás jobbhátvéddel tudunk elbüszkélkedni, de ez a poszt most nem is az érkezőkről, sokkal inkább a távozókról fog szólni, mert bizony az előző szezon után néhány játékos sorsa eléggé kérdőjelessé vált. Némelyiknek örülünk, némelyiknek pedig kevésbé. A szokásos Fabregas sztori mellett idén főszereplévő lépett elő Gael Clichy és Samir Nasri is. A két francia szerződése a következő nyáron lejár, de eddig még egyikükkel sem sikerült hosszabbítani. Ha pedig ez így marad, akkor mindenféleképpen el kell adni őket még idén nyáron, ha a klub pénzt akar látni belőlük. Kérők pedig vannak is szép számmal a Premier Leagueből is. Mellettük még ott vannak azok a játékosok akik szinte már biztos távozónak számítanak, mint például Bendtner és Denilson. Velük kapcsolatban már csak az a kérdés, hogy melyik csapat hajlandó értük fizetni, és mennyit. Lapozás után róluk és még néhány játékosról bővebben.

Sokaknak elege van ebből a szezonból, teljesen jogosan. A csapat ismét nem nyer semmit, megint a végére eresztett le, miközben tökélyre fejlesztette a tökönszúrás művészetét. Mindezt tetézi, hogy a rivális MU egy világklasszisnak épp nem mondható kerettel pár héten belül kétszer fog Londonba utazni. Először hozzánk, aztán meg a Wembley-be. Az első látogatással gyakorlatilag behúzhatják a 19. bajnokságot, a másodikkal a BL-t. Bármennyire is tisztelem a Unitedet (mert tisztelem), ennek a gondolatára ökölbe szorul a kezem, egy újabb Barca-MU döntőtől pedig a gyomrom fordul föl. Az FA Kupa döntőjében, amit egyébként minden évben szívesen nézek meg, a Stoke és a Man City fog játszani. Ez körülbelül olyan, mintha ők jutnának be a Miss Universe döntőjébe. (Csak erős idegzetűeknek!) Tényleg az az ember érzése, hogy Arsenal-szemüvegen keresztül nézve ez a világ nem is lehetne rosszabb. Tévedés. Kedvetlen, eltévelyedett gúnárok számára itt van 10 ok, amiért még igenis érdemes élni megnézni a szezon hátralévő részét.

Ahogy azt ennek a rovatnak a megbecsült állandó írója kifejtette a Barcelona elleni visszavágó előtt, egy futballklub, jelen esetben az Arsenal elképesztően sok érzelmet tud megmozgatni, és mi mind ezeknek az érzelmeknek a függői vagyunk. Egy futballcsapatnak szurkolni olyan mintha drogfüggő lennél. Amikor elkezdődik a szezon, mindig új dologként hat, ahogy lassan adagolják neked a meccseket, és egyszerűen csak élvezed, hogy újra részese lehetsz ennek az egésznek. Aztán pár hónap múlva a meccsek egyre sűrűsödnek, ismét egyre keményebben rákapsz az „anyagra” és már nem elég ha látod őket, eredmény is kell. Aztán tavaszra már szinte csak szenvedsz, és csak azért nézed a meccseket, mert mindig is nézted, március végén pedig már megint az őszt várod. A nyarat nem, a nyár az az időszak, amikor úgymond elvonón vagy. Hirtelen elfogynak a meccsek, és vár rád 2 és fél hónap üresség, és ez az üresség az oka annak, hogy olyan könnyedén be tudod fogadni a már jól ismert, de új impulzusokat ősszel.

Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink West Brom elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.

Tovább »

Két fajta rivális létezik. Az egyiket elég, hogy meglásd, már habzik a szád, és nem csak legyőzni akarod, de átharapni a torkát, kitépni a beleit, azokkal megfojtani, feldarabolni és a folyóba dobni, vagy sósavval szétmaratni. Valahogy így érzek a Chelsea iránt. Aztán van a másik kategória, akiről tudod, hogy most jobbnak kell lenned nála, lehetőleg iskolázd le, de örülsz, hogy újra látod. Ez mindig is a United volt.

Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Manchester United elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.

Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Sunderland elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.

Akik rendszeres olvasói blogunknak, bizonyára emlékeznek még arra a pár hete megjelent irományra, amely az Arsenal védők idei bajnoki teljesítményét elemezte. Akkor azt ígértük, hamarosan folytatjuk, méghozzá a védekező középpálya vizsgálatával.

Mivel szeretjük (próbáljuk) betartani az ígéreteinket, hajtás után erről olvashattok egy hosszabb értekezést.

Tovább »

Elcsesztük, de nagyon. Hogy eddig Veláról miért nem írtunk posztot, az magunk sem tudjuk, de ezt a megbocsáthatatlan hibát ma korrigáljuk. Természetesen, nem a mexikói csodálatos teljesítménye ihletett meg minket, hanem sokkal inkább azok a történések, amik a Wenger-futballgyár bizonyos szegmensében következnek be évről-évre, folyamatosan. Miközben ezeket a sorokat írom, fuldoklom a röhögéstől, hiszen a Worddel párhuzamosan a Gmail is meg van nyitva, Peet kolléga pedig ontja magából a sztorikat. Noh, de ne szaladjunk ennyire előre…