Dein címkével ellátott posztok 
Írta: dorkins 2012. márc. 31. 14:09 Kategória: Beharangozó, Charlie George's Pub
Minden klub életében vannak szomorú évfordulók. Az Arsenalnak szerencsére nem jutott Münchenhez, Hillsborough-hoz, vagy a Heyselhez hasonló tragédia, de március utolsó napja egy kicsit minden évben szomorkás lehet számunkra. 2001-ben ezen a napon hunyt el Rocky, azaz David Rocastle, egy szurkológeneráció örökös kedvence, akinek a nevét - dalba foglalva - a mai napig hallani lehet meccsnapokon több ezer torokból. Nincs olyan szurkolói blog, amelyik ezen a napon ne emlékezne meg a klub történetének erről a kiemelkedő alakjáról. Tavaly, létezésünk első évében, mi sem mulasztottuk el az évfordulót, de az akkori poszt sajnos egy kicsit last minute volt, és úgy gondolom, hogy Rocky személye és karrierje egy részletesebb írást is megérdemel. Ez következik tehát - David Rocastle emlékére.
Írta: Lonk 2012. febr. 19. 17:00 Kategória: Elmélkedések
Ebben a bejegyzésben nem lesz semmi új. Megkockáztatom, hogy egyedi sem. Szóval most, hogy az elvárások nyomását eltakarítottam vállaimról, bele is vágnék a szokásosba, kicsit másként, kicsit a vadkutya által picsogósnak titulált stílusomban.
Igazi geekként nőttem fel, képregények, rajzfilmek, sci-fi, ezen belül persze Star Wars orrba-szájba, ezért is kölcsönöztem a címben szereplő mondatod az extended univerzumból, mert úgy érzem a vasárnapi ihletemre ez illik leginkább. Sztoikus beletörődéssel szemlélve az csapat idei teljesítményét (is), óhatatlanul más klubok felé fordul a tekintetem, konkrétabban személyiségek felé. Az elán nem ugyanaz, inkább csak kíváncsiság hajt, lássuk a futballvilágot kicsit madártávlatból.
Tovább »
Írta: vadkutya1 2011. dec. 10. 13:03 Kategória: Beharangozó
Nézve a tegnapi videókat a szoborátadási ceremóniáról, ahogy Henry könnyes szemmel mond köszönetet a megtiszteltetésért, kitörlődött minden elképzelés a fejemből. Mármint arra vonatkozóan, hogy miként kellene felvezetni a mai összecsapást, hiszen mégiscsak ez lenne a születésnapi mérkőzés, mivel egy nap híján 125 évvel ezelőtt játszotta első hivatalos meccsét a Woolwich Arsenal, s aratott 6-0-ás győzelmet az Eastern Wanderers felett. Kaptam tanácsot egy számomra nagyon fontos személytől, hogy nézzek meg pár mérkőzést, hátha elkap az ihlet, amit meg is tettem, de valamiért az, amit vártam tőle, még mindig nem érkezett meg.
Szóval standby, de talán nem is olyan nagy probléma ez, mint amilyennek látszik. Talán megéri fújni egyet, megállni egy pillanatra, elgondolkodni, s írni szimplán csak azt, ami jön magától is. Mert a 125 az nem feltétlen egy kis szám, főleg ha esztendőkről van szó, még akkor is, ha ennek túlnyomó részét korunkból fakadóan nem sikerült lekövetni...
Tovább »
Kommentek: 88 komment
Írta: dorkins 2011. nov. 25. 18:50 Kategória: Charlie George's Pub
Egy gyors fejszámolás után megállapítható, hogy a csapat jelenleg hatodik szezonját tapossa „új” otthonában, amit így lassan indokolatlan is lesz ezzel a jelzővel illetni. Ritkán emlegetett tény, de ettől még igaz, hogy ebben az időszakban egyetlen trófeát sem nyertünk - valószínűleg ezért lehet, hogy az Emirates rendesen megosztja a gúnártársadalmat. Van, aki csak Plázának hívja, más Ékszerdoboznak. Lehet találkozni olyan véleménnyel, mi szerint a klub a lelkét is eladta a stadion névadói jogai mellé, és bár csak 500 méterrel költözött arrébb, a gyökereit örökre elszakította. Mások szerint viszont az Emirates fölépítése épp az Arsenal legszebb hagyományainak folytatása, az évfordulós címeren is olvasható mottó (FORWARD) megvalósítása volt, és még a jövő szurkológenerációi is áhítattal fogják kiejteni azoknak a nevét, akik mindezt lehetővé tették. Ezek persze szélsőséges álláspontok, remélhetőleg legtöbben valahol a kettő között helyezkednek el a véleményükkel.
Jelen írással nem is az a célom, hogy ezt a vitát eldöntsem - természetesen akkor sem tudnám, ha akarnám. Az Emirates megszületésének azonban van egy gazdag háttértörténete, tele olyan kevésbé közismert tényekkel és szereplőkkel, amik miatt szerintem érdemes belevágni és elmesélni az egészet. Ha már tisztában vagy vele, hogy miért játszotta egy időben hazai BL-meccseit a Wembleyben a csapat, mi győzte meg végleg a klub vezetését a költözésről, ki találta meg a tökéletes helyszínt egy szeméttelepen, vagy hogy miért igazoltuk Denilsont, akkor valószínűleg nem sok újat fognak mondani a következő sorok. Ellenkező esetben érdemes lapoznod.
Tovább »
Írta: dorkins 2011. júl. 11. 12:00 Kategória: Hírek, interjúk
Pár hete lefordítottuk és közzétettük egy dühös szurkoló nyílt levelét, amelyben ugyan rengeteg tárgyi tévedés és alaptalan vádaskodás szerepelt, viszont érintett olyan témákat, amikről itt az Útwengeren viszonylag keveset írunk, így például az Arsenal vezetősége, és a néhány hónapja végbement Kroenke-féle hatalomátvétel. Ezekkel a kérdésekkel márpedig muszáj foglalkozni, ha meg akarjuk érteni, hogy mi történik a klubnál, a klubbal. Ezt valamelyest elősegítendő most egy másik anyagot fordítottam le, méghozzá egy interjút, amely múlt héten készült Tim Paytonnal, az Arsenal Supporters’ Trust (AST) egyik vezetőjével. Az AST fő célja, hogy lehetővé tegye a szurkolók beleszólását a klub irányításába, például részvények csoportos birtoklásán keresztül (Arsenal Fanshare). Tim 10 éves kora óta látogatja az Arsenal meccseit, tehát maga is vérmes Gooner, mégis higgadtan, értelmesen, reálisan, és megfelelő tájékozottsággal alátámasztva elemzi a klub jelenlegi helyzetét, valamint jövőbeli kilátásait. Az interjú második részében téma többek között Wenger jövője, az átigazolásokból szerzett bevételek sorsa, Stan Kroenke, és hogy miért nem jó példakép a Barcelona. (Az interjú első részéhez katt ide.)
Tovább »
Írta: dorkins 2011. júl. 8. 12:44 Kategória: Hírek, interjúk
Pár hete lefordítottuk és közzétettük egy dühös szurkoló nyílt levelét, amelyben ugyan rengeteg tárgyi tévedés és alaptalan vádaskodás szerepelt, viszont érintett olyan témákat, amikről itt az Útwengeren viszonylag keveset írunk, így például az Arsenal vezetősége, és a néhány hónapja végbement Kroenke-féle hatalomátvétel. Ezekkel a kérdésekkel márpedig muszáj foglalkozni, ha meg akarjuk érteni, hogy mi történik a klubnál, a klubbal. Ezt valamelyest elősegítendő most egy másik anyagot fordítottam le, méghozzá egy interjút, amely múlt héten készült Tim Paytonnal, az Arsenal Supporters’ Trust (AST) egyik vezetőjével. Az AST fő célja, hogy lehetővé tegye a szurkolók beleszólását a klub irányításába, például részvények csoportos birtoklásán keresztül (Arsenal Fanshare). Tim 10 éves kora óta látogatja az Arsenal meccseit, tehát maga is vérmes Gooner, mégis higgadtan, értelmesen, reálisan, és megfelelő tájékozottsággal alátámasztva elemzi a klub jelenlegi helyzetét, valamint jövőbeli kilátásait. Mivel az interjú elég terjedelmes, két részletben fogjuk kitenni. Az első részben szó van többek között Gazidisről, Deinről, Hill-Woodról, az Arsenal önfenntartó modelljéről, és a magas jegyárakról.
Írta: dorkins 2011. jún. 24. 15:12 Kategória:
William Patey megírta, a Just Arsenal közzétette, Gáborék megtalálták, én lefordítottam. Nagyjából ennyi a története annak a nyílt levélnek, amit egy bérlettulajdonos, a csapatot mindenhová követő Arsenal-szurkoló címzett meg a klub elnökének, Peter Hill-Woodnak. Bár véleményekért általában nem megyünk a szomszédba, most mégis ezt fogjuk tenni, legfőképp azért, mert egy jó kis vitában reménykedünk a téma kapcsán. A levélben kifejtett nézetek ugyanis minimum sarkosak, inkább már-már szélsőségesnek nevezném őket vagy más szóval ostoba fröcsögésnek. Bevallom, én eleinte nem tartottam jó ötletnek, hogy posztot csináljunk ebből az agymenésből, de végül is kíváncsi vagyok, hogy Ti mit gondoltok róla.
Hogy is szokták ezt? A poszt további részében kifejtett nézetek nem tükrözik az Útwenger szerzőinek a véleményét (az enyémet meg pláne nem). Vagy valami ilyesmi.
Tovább »
Írta: Lonk 2011. ápr. 14. 15:43 Kategória: Elmélkedések
Természetesen tegnapig ez a cikk teljesen más hangvétellel került volna napvilágra, de Fiszman halála megkerülhetetlen téma volna, még a hétfőn bejelentett események nélkül is. Személy szerint sok mindent, ami balul sült el az elmúlt években a fickó számlájára írok. Nem voltak rossz ötletei, pl. a Highbury saját finanszírozású átépítése hatalmas profit lett volna, ha nem üt be pont rosszkor a válság, és nem az ingatlan piacot érintette volna legerőteljesebben. Viszont ne szaladjunk a mikróba túl korán, különben is Donát kolléga sokkalta inkább otthon van a számok világában mint jómagam. Röviden: szeretted vagy utáltad, az elmúlt 20 éve sikerei, beruházásai, forradalmai a klub háza táján nem valósulhattak volna meg Danny munkája nélkül, és április 13-a ugyanolyan gyásznap kell legyen minden gúnár naptárában, mint március 31-e.
Írta: dorkins 2011. márc. 14. 18:34 Kategória: Info
Egy futballal foglalkozó blogon viszonylag ritka vendég a könyvajánló, de azért nem vádolhattok minket azzal, hogy elhanyagoljuk a kultúrát. Imi kollégának volt már focis könyvet népszerűsítő írása, a Pop, csajok, satöbbi című film képkockáit egy ötletes beharangozóban használta föl, Gábor és Ottó pedig zenei műveltségüket kihasználva állítottak össze egy emlékezetes posztot. Itt most ne számítsatok ilyen kreativitásra, mindössze egy „kötelező olvasmányt” szeretnék a figyelmetekbe ajánlani.
Az Alex Fynn - Kevin Whitcher szerzőpáros 2008 nyarán döntött úgy, hogy feldolgozza az Arsenal utolsó néhány évtizedének történetét. Fynn a futball üzleti oldalához való szakértelmét dobta be a közösbe, Whitcher pedig elkötelezett és tájékozott Arsenal-szurkolóként mindent tud a klubról, amit tudni érdemes. Kettejük együttműködése szülte ezt a könyvet, amelynek sikerére való tekintettel a 2008/2009-es szezon történéseinek újabb 4 fejezetet szenteltek, és ezekkel kiegészítve újra kiadták.
Tovább »
Írta: Lonk 2010. dec. 12. 17:48 Kategória: Elmélkedések
Az ihlet néha a legfurább helyről érkezik. Jelen esetben unalomig ismételt támadási pontokat szajkózó rivális blog oldaláról. Egyetlen lazán odavetett megjegyzés, melynek talán fel sem fogták valódi tartalmát, hisz egyértelműen a szarkazmusra hegyezték, karöltve a tegnap esti prédikációval kiváltotta végre a megfelelő szikrát, hogy hozzájárulhassak a pre-MU hangulathoz.
Érzelmi alapon hiába kerestem volna okot, hogy írjak, mert nem esem hasra a találkozótól, és az egész hype számomra borzasztóan mesterségesnek tűnik a dolog körül. Persze jó volna nyerni, de hát miért most tennénk? Inkább rosszabb csapatok jobb napjaira bízzuk, hogy elintézzék riválisainkat, semmint, hogy magunk vennénk végre kézbe saját sorsunk. A meccsel szemben semmilyen elvárásom sincs. Abszolút semmilyen. Ahogy már többször beszélgettem a kollégákkal, a csapat meccsei már évek óta Fortuna ribanc néni kezében vannak, a teljesítmény teljesen lutri, egyik nap képesek lefocizni bárkit, hogy a következőn a megelégedettségtől pöffeszkedve tárják karjaikat a vereségre. És ez a minta tökéletesen kiszámíthatatlanul váltogatja önmagát.
Tovább »






