Szeptemberben kibontottuk a Karácsonyi ajándékokat, és az azt következő hetekben kizárólag kérdőjelek tükröződtek vissza Ágyús szemeinkből beszélgetések közben. Ízlelgettük az érkezők neveit, képzeletben feltettük őket a pályára 442, 433, 451 formációban, kihúztuk szélre Gervinhot, Artetát középre valahova, Mertesacker magasságát méricskéltük és elképzeltük felhőfejeseit. Mélyebben néztük az első összecsapásokat, mint valaha, valaki okosabb lett, valaki meg csak pislogott. Közben a sorsolást is magunk elé vettük, számolgattunk, ahogy egy jó szurkoló teszi. Sokan ültünk a székekben és gondolkoztunk, mi lesz itt idén? Körülbelül egy dologban sikerült közös nevezőre jutnunk: idén csípjük el az első négy hely egyikét (azaz a negyediket), hogy jövőre ismét a legnevesebb nemzetközi kupában indulhassunk. Wenger ugyanezt fogalmazta meg és ismételte el az újságírók kérdésére százszor.

Idióta az idei szezon, a jóslatok nagy része nem vált valóra, szilvesztert a negyedik helyen ünnepeltünk, majd jött a fekete leves. Ráadásul a szerepek megfordultak, én lettem óvatosabb a jó eredmények láttán (Peet azért még vezet), míg többen soha nem látott optimizmussal tekintettek a jövőbe.

Személy szerint én a nagy menetelés elején azt kívántam, hogy a Wigan elleni győzelemmel kerüljünk olyan helyzetbe a Chelsea elleni londoni rangadó előtt, hogy reális esélyünk legyen a korábbi álmunk megvalósításához. Annyiból igazam lett, hogy nagyon fontos lesz a Kékek elleni összecsapásunk és győzelem esetén továbbra is saját kezünkben lesz a sorsunk. Most is ott van, de tarkónkon érezzük az üldöző sereg leheletét. Egyetlen egy dolgunk van: begyűjteni a 3 pontot és továbbra is kizárólag előre tekintve felemelt kézzel a középső ujjunkat mutatva tudatni az ellenfelekkel, hogy Londonban mi vagyunk a istenkirálycsászárok!

A heti egyetlen játéknappal az a baj, hogy az embernek túl sok ideje marad gondolkozni. A QPR elleni zakóval sikerült még izgalmasabbá tenni a PL idei idióta szezonját, ráadásul a Szarkák ismét bejelentkeztek a negyedik helyért való harcba, ahol mi állunk a legjobban, de a csirkések is ugyanannyi pontot kapirgáltak össze, mint mi. Öt pont előnyt gyűjtöttünk össze a nagy menetelésben a Kékek és a fekete-fehér csíkosak előtt. Ezt kellene megtartani valahogy, mind the gap, pls. Van időnk a tabellát nézegetni, sőt, már kívülről tudjuk a sorsolásokat. Természetesen számolgatunk. Annyira sokára lesz a City elleni derbi, hogy kiszúrtam, Moyes beelőzte városuk másik csapatát. Ezek mennek a PL-ben, meg a bárányfelhők az égen. Tudom, hogy mindennél jobban akartam ezt a helyzetet szeptember óta, izzadtunk is eleget érte. De fél szemmel a BL-re vetem pillantásom, és ha nem szorul össze a gyomrom az idegtől, ha nem is szárad ki a torkom, de kicsit megcsóválom a fejem. Ebbe a nyolcba simán befértünk volna, sőt, az elődöntő sem lenne lehetetlen. Kicsit vicces ez az egész.

...avagy ha nincs tehetség, pótold mással!

Kizuhantunk a Béelből a milánói pusztulat ellen, már az odavágón aláásták terveinket, de hamar megemésztettük. Majd kicsit örömködtünk a Chelsea miatt, amint megmentette a futball ködös hazájának böcsületét a nemzetközi porondon. Ezt követően kárörömmel konstatáltuk, hogy Nasriék valószínűleg ugyanannyi kupát nyernek idén, mint mi. A gyenge Unitedet meg mi sem méri jobban, minthogy a Bilbao kétszer is egyértelműen jobb volt náluk.

Időközben már le is zajlott a Bajnokok Ligája következő körének sorsolása is. Minden napilap és website  arról fröcsög, hogy végre létrejöhet az APOEL-Benfica álomdöntő. De mi azért foglalkozhatunk a jóval esélytelenebb csapatokkal is (mint ahogy mindig tesszük az Arsenal esetében)! Előtérbe kerül hát legyőzött legyőzőnk, betekintünk a kulisszás hajtóművek mögé.

A Kötényblog szerzőjét ismerve tudom, hogy vannak olyan nők, akik képesek a létezésük döntő részét a focinak szentelni, s persze tudomásunk van olyan hölgyekről is, akik nem csak követik, de űzik is a világ legjobb sportját. Ez utóbbi azonban mindig is kétféle érzést fog kiváltani egy átlagos hímből, lévén a futball elvileg férfias sport, de mondhatjuk úgy is, hogy a legférfiasabb (bár ezzel a rögbi rajongói sosem fognak egyetérteni). A futball és a nők kapcsolata több szempontból is érdekes, s persze nem mentes az olykori rosszmájú megjegyzésektől, hiszen mikor egy nő értekezik a fociról, akkor előbb-utóbb mindenképp előkerül egy faszi, aki úgyis jobban tudja. Ami reméljük minden nőnek evidens.

A szurkolói lét kezdete ellenben nemtől függetlenül, a legtöbb esetben fiatalon történik, így aztán a leginkább azon kérdés furdalja a hímsoviniszta oldalunkat, vajon tényleg létezik-e olyan élethelyzet, mikor két tinédzser lány, kissé megszédülve az első gintoniktól, a kedvenc focistáján örömködik a diszkóban a bárpultnál, miközben a hangfalakból felcsendül Haddaway-től a varizlóv.

Nem ígérjük, hogy erre választ kaptok a hajtás után, viszont az első két rész megkérdőjelezhetetlen sikere után most újabb két gúnárcsajszi következik, mert hát mivel is ünnepelhetnénk még jobban a Sp?rs kitömését, mint 1-2 olyan lánnyal, akik szintén kiordították a gyomrukat a hétvégén. Lapozz, de csak érzéssel...

Ebben a bejegyzésben nem lesz semmi új. Megkockáztatom, hogy egyedi sem. Szóval most, hogy az elvárások nyomását eltakarítottam vállaimról, bele is vágnék a szokásosba, kicsit másként, kicsit a vadkutya által picsogósnak titulált stílusomban.

Igazi geekként nőttem fel, képregények, rajzfilmek, sci-fi, ezen belül persze Star Wars orrba-szájba, ezért is kölcsönöztem a címben szereplő mondatod az extended univerzumból, mert úgy érzem a vasárnapi ihletemre ez illik leginkább. Sztoikus beletörődéssel szemlélve az csapat idei teljesítményét (is), óhatatlanul más klubok felé fordul a tekintetem, konkrétabban személyiségek felé. Az elán nem ugyanaz, inkább csak kíváncsiság hajt, lássuk a futballvilágot kicsit madártávlatból.

Nagyon sokan leginkább azt csodálják (vagy csodálták) Wengerben, hogy olykor a semmiből képes előkotorni aprópénzért nagyon jó játékosokat. Gondoljunk csak Freddie Ljungbergre, vagy éppen Kolo Touréra. Mindkét játékos meghatározó tagja volt a veretlen csapatnak, és számos fantasztikus pillanatot szereztek a szurkolóknak. Sajnos sok minden más mellett Arséne-nek ez a képessége is gyengülni látszik, de azért néha mégis képes villantani valamit. 2010 nyarán nem kevesebb, mint négy középhátvéd hagyta el a csapatot. Név szerint William Gallas, Sol Campbell, Philippe Senderos és Mikael Silvestre. A legtöbben egy már ismert klasszis védőt vártak, és jogosan. Akkor egyedül Thomas Vermaelen maradt megbízható pontként a védelem tengelyében, valamint volt még egy egész éves kihagyás után lábadozó Djourou. Erre mi történt? Július 7-én a klub bejelentette Laurent Koscielny leigazolását. Egy olyan játékosét, akiről addig maximum az hallott, vagy látta játszani, aki megszállottja a francia bajnokságnak. Mi pedig csak néztünk magunk elé, hogy ennyi? Így fogunk nekivágni a szezonnak? Aztán tényleg így történt. (Ha nem számítjuk Wenger augusztusi szuper igazolását Sebastien Squillaci személyében)

Tovább »

Szép lassan, de úgy néz ki, biztosan megérkeztünk a 2012-es esztendőbe, méghozzá a táblázat 4. helyén díszelegve, ami egy kisebb fajta csoda, ha a februártól szeptemberig tartó időszakot vizsgáljuk a világ legjobb csapatának már bizony tavalyi évkönyvében. Nekünk, szerkesztőknek vélhetően ez volt az első olyan naptári év az életünkben, amikor gyakorlatilag minden az Arsenalról szólt, igyekeztünk minél körültekintőbben, minél részletesebben információt közölni London legdicsőbb klubjáról. Persze nem elfelejtve azt, hogy egyikőnk sem szakértője a sportágnak, maximum a csapatnak, tehát a posztjaink mindig tartalmaztak egy jó adag személyes véleményt, s talán még ennél is több érzelmet, legyen ezeknek bármilyen előjele is.

Arséne Wenger Arsenalja blogolás szempontjából az egyik leghálásabb témakör, hiszen mindig van mit írni róla. Rengeteg esemény színezte a szurkolói létünket az elmúlt 365 napban, lapozás után a teljesség igénye nélkül igyekeztünk összekaparni Nektek a leglényegesebb dolgokat, hogy mit is kaptunk 2011-től...

Túl vagyunk a bajnokság egyharmadán. Ilyenkor már konkrétabb véleményünk van egy-egy csapatról, edzőről, játékosról és nagyon óvatosan elkezdhetünk számolgatni, esélyeket taglalni, reálisabb célokat kitűzni. Idióta ez a szezon - nem is kicsit, de már sokkal világosabb a helyzet, mint szezonkezdetkor, vagy az átigazolási időszak lejárta után. Már nem kizárólag a sötétben tapogatózunk és bocsátkozunk jóslásokba, hanem kristálytiszta gondolatok lámpafényként világítanak a fejünkben, s a kérdőjelek felkiáltó jelekké alakultak át a hosszú hetek alatt.

Csapatunknál az egyik tény, hogy augusztusban történt egy gyors újratervezés, majd szeptember elseje óta egy igazi maratonra készült fel Wenger, amit szakaszokra osztott. Az első a véget ért, most jön a következő. Egy kis értékelés és a következő etapra való felkészülés olvasható a lapozás után.

Villamoson, hajón, metrón, repülőgépen, autóbuszon, helikopteren, motorcsónakon, trolin, azaz szárazföldön, levegőben és vízen utazva az emberek három csapatról diskurálnak napjainkban: Barcelona, Real Madrid és természetesen az Arsenal. Jelenleg minden körülöttük forog, még talán a Mars is. Tavaly a Dortmund úgy robogott át az egész bundás mezőnyön, ahogy Messi szokott az ellenfél középpályás- és védősorán egy levegővétellel, így egyből meg is kapta a Mini-Barca jelzőt. Szombaton a Valencia-Real Madrid rangadó tükörsima mérkőzés szünetében Hegyi Iván kizárólag a gránátvörösökről volt hajlandó beszélni - „A Barcelonának különb játékosai vannak, mint a Real Madridnak, egyenként.”. Szerencsére láttam a német bajnokság előrehozott döntőjét is, ahol a Bayern szerkezetileg kloppintja az Arsenalt, Jürgen Klopp együttese azonban Mou taktikával szíjat hasított a bajor bőrnadrágból.

Mellesleg az idei szezonban ugyanazt a feltámadást műveli mindkét csapat a bajnokságban (a nyáron az agyak távoztak a spanyol bajnokság 2 csapatába), azaz a Dortmund a német bajnokság Arsenalja, avagy az Arsenal a PL Dortmundja. A párhuzamosok a végtelenben találkoznak, a történelem ismétli önmagát, február után ismét farkasszemet nézünk a Meseország Lakóival, bár most csak a Kicsik jönnek. Ezen a napon a BL 5. fordulójában az Emirates-be látogat a Mini-Barcelona arra készülve, hogy megpróbálja elkerülni névadója által öröklött sorsát. Nagy jelentőséggel bír majd ez a kilencven perc, mert nem két kör van hátra e csoportban, hanem mindössze két találkozó!

Réges-régen egy messzi, messzi galaxisban… (képünkön)

Volt egy olyan év, amikor egy futballjátékos annyi gólt rúgott, hogy gombócból is sok lett volna. (Bár nem tudom miért rugdosna pont gombócot. Mindegy.) Meg rekeszszám szállította az asszisztokat, meg a hasonló jóságot. A lényeg a lényeg: a szurkolók nagy felháborodására nem jelölték a zaranylabdára. Lehet, hogy ő különösebben nincs is emiatt begyulladva, mert amennyit a szóban forgó díj az utóbbi időben ér, a jelölést legtöbben úgy képzelik el, mint ahogy a kutyák teszik. Azért mégis meg akartuk tudni, mennyire érinti érzékenyen a téma drága holland csatárunkat.

Legalábbis Európában biztosan. Ugyan az előző szezon egyik nagy problémája volt, hogy túl sok pontot veszítettünk a bajnokságban az Emirates-ben lejátszott meccseken, miközben idegenben nem várt jó eredményeket hoztunk, addig a BL-ben az új stadion átadása óta mindössze egyszer szenvedtünk vereséget, mégpedig a Manchester United elleni elődöntő visszavágóján. Amikor is Gibbs hibáját és Ronaldo hatalmas szabadrúgásgólját követően már az első 20 percben eldőlt, hogy nem mi fogunk játszani a Barcelona elleni döntőben, ahol valószínűleg még simábban kaptunk volna ki, mint a United. Azzal a csapattal egyébként is hatalmas meglepetés volt, hogy odáig eljutottunk, no meg persze a sorsolás is eléggé a kezünkre játszott abban az évben. Az előtt a meccs előtt viszont teljesen bevehetetlen volt az Emirates, ha a Bajnokok Ligájáról van szó, s bevehetetlen azóta is. 2006-tól 2011-ig tehát mindössze egy darab vereség hazai pályán eléggé biztató minden újabb hazai BL meccs előtt, még úgy is, hogy az idei formánk közel sem mondható kiegyensúlyozottnak, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy a pocsék szezonkezdet ellenére az Udinese sem tudta bevenni az Ékszerdobozt, pedig az azóta már elinduló és elég érdekesen alakuló olasz bajnokságban eddig kiválóan szerepelnek, annak ellenére, hogy a tavalyi csapatukból számos játékost kellett pótolniuk.

Na de az Udinese számunkra már csöppet sem aktuális, inkább nézzük meg a teljesség igényével azoknak a csapatoknak a listáját, akik maximum egy pontot tudtak elhozni az Emirates gyepéről. Dinamo Zagreb, FC Porto (3 meccs), CSZKA Moszkva, Hamburg, PSV Eindhoven, Sparta Praha, Slavia Praha, Sevilla, Steaua Bukarest, AC Milan, Liverpool, FC Twente, Fenerbahce, Dinamo Kijev, AS Roma, Villarreal, Celtic, Standard Liege, Olympiakos, AZ Alkmaar, Barcelona (2 meccs), Braga, Shakhtar Donetsk, Partizan Belgrád, Udinese. 25 csapat tehát, amely eddig maximum a döntetlenre volt elég, ha az Arsenal fogadta őket, ráadásul vannak, akik már többször is próbálkozhattak. Ma esti ellenfelünk például másodjára tesz majd kísérletet arra, hogy 3 pontot tehessenek a pitába.

Tovább »

"A man of good will is a teabag, and the world is a cup of hot water". Mondta kedvenc haverinám, épp a bemutatásra kerülő személy születésnapján. Az igazság az, hogy fogalmam sincs, hogyan vezessem fel ezt a bejegyzést. Élnek a világon olyan emberek, akik az élet és környezetük katalizátorai. Száraz és tudományos szó, de talán a legmegf elelőbb. Olyan emberek, akik bármerre járnak, bármit tesznek, mindenhol és mindenben új dolgok születnek körülöttük, bármihez nyúlnak az kivirágzik, aminek már csírája van, az szárba szökken, ami hervadni kezdett feléled, s aminek csak egyetlen jó oldala van, az csak azt kezdi mutatni. Nem tudom, hogy az "ember" kifejezés elég találó-e rájuk, annyira különböznek, annyival jobbak, mint mindenki más, és annyival többet adnak a világnak.
Következzen az a személy, aki a világnak adta Ronaldot, Guardiolat, Villas-Boas-t, az első és egyetlen, aki bánni tudott Gascoigne-nal, s az egyetlen, akiről Jóska csak és kizárólag mély tisztelettel és elismeréssel beszél: Sir Bobby Robson.

Ezen a nyáron írtam már búcsúposztot Clichy-nek és Denilsonnak. Előbbit kedveltem, de távozása nem rengette meg alapjaiban a csapatot, utóbbi pedig ágyús örömtüzek közepette tért haza Brazíliába. Nem kérdés, hogy a három közül ez a mai messze a legnehezebb feladat.

A Cesc-sagáról egész könyvet lehetne írni - csak nem érdemes, mert valószínűleg a világirodalom legunalmasabb műveinek egyikeként tartanák számon. Lehetne írni az évek óta tartó sajtóhadjáratról, amelynek keretében több száz (ezer?) cikk született, túlnyomó részük puszta spekuláció. Lehetne írni arról, hogy hányszor hangzott el Xavi, Pique, Puyol, Valdes és társaik szájából, hogy kapitányunknak Barcelonában a helye, és hogy ez mennyire mérhetetlenül tiszteletlen és felháborító volt. Lehetne írni arról, hogy mennyire gerinctelenül viselkedett a földkerekség legjobb klubjának tartott Barcelona a legutóbbi két nyár alatt. Lehetne írni arról, hogy Fabregas miért váltott klubot kevesebbért, mint Andy Caroll. Lehetne írni arról, hogy mennyire rosszul kezelte a helyzetet az Arsenal és Arsene Wenger. Lehetne írni arról, hogy miért tartunk  az új szezon kezdete után két nappal ott, ahol tartunk. Ezekkel most egyáltalán nem szeretnék foglalkozni. A kommentek között úgyis vitázunk majd ezekről a kérdésekről, hiszen mindenkinek van véleménye, aki követte a történéseket, illetve annak is, aki nem. Másrészt úgy érzem, hogy ezek fontossága eltörpül a szomorú tény mellett, hogy az Arsenal immár hivatalosan is elveszítette kapitányát és legjobb játékosát.

Eredetileg egy újabb Maverickkel kívántam megtörni a nyári pihenést, de valamilyen számomra ismeretlen okból kifolyólag irdatlan nehéz anyagot gyűjteni legújabb jelöltemről. Be kell hát érnem/érnetek egy kis Wenger-bashinggel, mert ezt a nyári vakarózást kétlem, hogy bárki (pozitív) megnyugvással szemlélné. Elhiszem, hogy pang a piac, elhiszem, hogy nincs pénze a csapatoknak, ami van azt meg jól meggondolják kiadják-e, de az igazi problémám a tempóval van. 2 hét múlva tétmeccsek jönnek és a kolonc még mindig a nyakunkon, az igazán problémás posztok pedig továbbra is fedezetlenül állnak.

Pár hete lefordítottuk és közzétettük egy dühös szurkoló nyílt levelét, amelyben ugyan rengeteg tárgyi tévedés és alaptalan vádaskodás szerepelt, viszont érintett olyan témákat, amikről itt az Útwengeren viszonylag keveset írunk, így például az Arsenal vezetősége, és a néhány hónapja végbement Kroenke-féle hatalomátvétel. Ezekkel a kérdésekkel márpedig muszáj foglalkozni, ha meg akarjuk érteni, hogy mi történik a klubnál, a klubbal. Ezt valamelyest elősegítendő most egy másik anyagot fordítottam le, méghozzá egy interjút, amely múlt héten készült Tim Paytonnal, az Arsenal Supporters’ Trust (AST) egyik vezetőjével. Az AST fő célja, hogy lehetővé tegye a szurkolók beleszólását a klub irányításába, például részvények csoportos birtoklásán keresztül (Arsenal Fanshare). Tim 10 éves kora óta látogatja az Arsenal meccseit, tehát maga is vérmes Gooner, mégis higgadtan, értelmesen, reálisan, és megfelelő tájékozottsággal alátámasztva elemzi a klub jelenlegi helyzetét, valamint jövőbeli kilátásait. Az interjú második részében téma többek között Wenger jövője, az átigazolásokból szerzett bevételek sorsa, Stan Kroenke, és hogy miért nem jó példakép a Barcelona. (Az interjú első részéhez katt ide.)

Nem kis feladatot vállaltam magamra a múlt héten, azt kell mondjam. Egy ideje már feltűnt, hogy az Útwenger Facebook kliensén, ahol a szünetben is igen nagy az élet, egyre több csajszi teszi tiszteletét, s a lájkok mellett olykor bizony kőkemény véleményük is van, amit nem félnek megosztani ebben a hím soviniszta környezetben, persze közel sem olyan mennyiségben, mint a srácok. Hogy ezt valahogy kompenzáljuk, először leigazoltuk a Hajnit a szerkesztői csapatba, de - sajnos(?) - csinos lánykákból sosem elég, így felkértem 4 leányzót, hogy írjon nekünk vendégposztot, s osszák meg velünk a csapat irányába táplált gondolataikat, érzelmeiket. Utóbbiból pedig nem kevés van, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor összeeresztettem őket, s hát másról sem szóltak az első egymásnak intézett, ismerkedős kommentek, mint hogy pl kinek ki a kedvence és miért, ki született Fabregassal egy napon, de még Sagna esetében is elhangzott, hogy úgy egyébként ő egy jóképű fickó. Én meg csak lestem, de mielőtt kiszúrtam volna a szemem egy böllérkéssel, hirtelen szakmai dolgok is előkerültek. S erre már lehetett építeni, hiszen talán nincs olyan férfi a világon, akit nem fogna meg, nem keltene benne érdeklődést, ha egy nő azt mondja, én biza szeretem a focit.

Szóval, kedves Urak, lapozás után, a magyar futballblogok történetében először, csak és kizárólag csajok osztják a tudnivalót, kik fiatalok, hamvasak, mint a friss barack, de ami a legfontosabb: Ágyús szurkolók az utolsó csepp vérükig. (A biztonság kedvéért arra azért megkérném szőrös lábú olvasóinkat, hogy igyekezzenek „szakmai szemmel” vizsgálni a kisasszonyok első ilyen tartalmú írásait, s amennyire csak lehet, kerüljük a túlzottan malackodó hozzászólásokat, bármennyire is nehéz lesz ezt kivitelezni a mellékelt képek alapján, mert ez ugye nem maradhatott el. Egészen biztos, hogy a szülők is olvassák a posztokat, s még véletlenül sem szeretnék egyik apukától sem olyan irányú telefonhívást kapni, amelyben arra kér, harapjak rá az első útpadkára.)

A mai második, egyben utolsó felvonásban Zsóka és a már "nagy lány" Kitti mondja el, miért csapkodják hétvégente az asztalt vagy éppen amit érnek...

Nem kis feladatot vállaltam magamra a múlt héten, azt kell mondjam. Egy ideje már feltűnt, hogy az Útwenger Facebook kliensén, ahol a szünetben is igen nagy az élet, egyre több csajszi teszi tiszteletét, s a lájkok mellett olykor bizony kőkemény véleményük is van, amit nem félnek megosztani ebben a hím soviniszta környezetben, persze közel sem olyan mennyiségben, mint a srácok. Hogy ezt valahogy kompenzáljuk, először leigazoltuk a Hajnit a szerkesztői csapatba, de - sajnos(?) - csinos lánykákból sosem elég, így felkértem 4 leányzót, hogy írjon nekünk vendégposztot, s osszák meg velünk a csapat irányába táplált gondolataikat, érzelmeiket. Utóbbiból pedig nem kevés van, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor összeeresztettem őket, s hát másról sem szóltak az első egymásnak intézett, ismerkedős kommentek, mint hogy pl kinek ki a kedvence és miért, ki született Fabregassal egy napon, de még Sagna esetében is elhangzott, hogy úgy egyébként ő egy jóképű fickó. Én meg csak lestem, de mielőtt kiszúrtam volna a szemem egy böllérkéssel, hirtelen szakmai dolgok is előkerültek. S erre már lehetett építeni, hiszen talán nincs olyan férfi a világon, akit nem fogna meg, nem keltene benne érdeklődést, ha egy nő azt mondja, én biza szeretem a focit.

Szóval, kedves Urak, lapozás után, a magyar futballblogok történetében először, csak és kizárólag csajok osztják a tudnivalót, kik fiatalok, hamvasak, mint a friss barack, de ami a legfontosabb: Ágyús szurkolók az utolsó csepp vérükig. (A biztonság kedvéért arra azért megkérném szőrös lábú olvasóinkat, hogy igyekezzenek „szakmai szemmel” vizsgálni a kisasszonyok első ilyen tartalmú írásait, s amennyire csak lehet, kerüljük a túlzottan malackodó hozzászólásokat, bármennyire is nehéz lesz ezt kivitelezni a mellékelt képek alapján, mert ez ugye nem maradhatott el. Egészen biztos, hogy a szülők is olvassák a posztokat, s még véletlenül sem szeretnék egyik apukától sem olyan irányú telefonhívást kapni, amelyben arra kér, harapjak rá az első útpadkára.)

Az első felvonásban Zsófi és Kikush sajátítja ki a terepet, hajts és ámulj…

Egyelőre nem tudtam eldönteni melyik rovatvonallal tartok, csak jött az ihlet és az ötlet szóval összegyúrom az inspirációt aztán majd a legközelebbi löketnél hátha sikerül választanom. Az ihletet több ma (2011.06.20) olvasott cikkből merítettem, beleértve a Summa 5-öt is, de ezúttal bármennyire ellenállhatatlan is, nem fogok Cesc-ajnározásba térni. Barca-fika viszont lesz. Lájtosabb, és nem célzott, inkább a „száraz bor” kategória, de valamit már rég el akarok mondani róluk.

Mindannyian tudjuk, hogy a földkerekség legjobb csapata a Barcelona. Mindannyian tudjuk, hogy azok, akik valaha magukra húzták a katalán gránátvörös-kék dresszét, egy olyan átszellemülésen mentek keresztül, amely után többé váltak egyszerű földi halandóknál. A csodacsapat idén megnyerte a világ legjobb bajnokságát, és a Bajnokok Ligáját is. Utóbbi sorozatban pedig csak egyszer talált legyőzőre. Londonban, az Emirates stadionban. Lehetett akármilyen pocsék is az előző szezonunk, arra a meccsre örökké emlékezni fogunk, a visszavágó kimenetelétől függetlenül, ahogy azt már akkor megmondtam. van Persie és Arshavin gólja örökre beleégett a retinánkba. Persze a sikerhez kellett egy Wilshere által vezetett zseniális középpálya, egy tanárian játszó Koscielny a védelembe, és egy ambiciózus fiatal kapus, aki élete első meccsén védett zseniálisan az ellen a csapat ellen, amelyhez foghatót talán még nem is látott a világ. Amikor pedig megszereztük a vezetést, felrobbant a stadion, világszerte egyszerre ugrottak fel a szurkolók a fotelből (vagy épp a székről a Pauzéban), a pályán pedig egy olyan őszinte érzelemkitörést láthattunk, ami méltó módon foglal helyet az emlékezetünkben a két gól mellett. Aznap este a jövő véglegesen elkezdődött az Arsenal kapujában.