„Nincs kapuskérdés.” Ez volt a szezon egyik legtöbbet hangoztatott mantrája, legalábbis amióta szeptemberben Almunia elveszítette a helyét a kezdőben egy sérülés (és a WBA ellen beszedett három gól) következtében. Gyakori szlogen volt a posztokban, a kommentekben, és a közös meccsnézések alatt is. Szeptembertől januárig Lukasz Fabianski minden várakozást felülmúlva úgy kezdett el védeni, mint egy igazi kapus, nem pedig mint egy betojt kisgyerek, akit a nagyobb fiúk zavartak a kapufák közé a játszótéren. Már épp kezdtük megszokni az idősebbik lengyel jelenlétét a kezdőben, amikor január elején komoly vállsérülést szenvedett, és kiderült, hogy idén már nem is léphet pályára. Mondhatnánk, hogy Szczesny-nek nagyon kijött a lépés, de ne vegyük el az érdemeit, hiszen végül is az ő lövésébe sérült bele melegítés közben Fabianski. Persze csúnya dolog lenne szándékosságot feltételezni, és Wojciech hamar bebizonyította, hogy tehetsége alapján is helye van a kezdőben.

Szczesny áttörése óta Almunia és Lehmann is állt már a kapuban, de előbbi biztos távozónak tűnik a nyáron (télen is ezt írtam, de most már tényleg!), utóbbi pedig talán kapusedzői minőségben fog a klubnál maradni, legalábbis ezt rebesgetik. Abban nagyon kevesen hisznek, hogy Wenger kapust hoz a nyáron, így valószínűsíthető, hogy jövőre a két lengyel fog küzdeni az 1-es rajtszámért. A nyár szurkolói vitáinak egyik nagy slágerét látom ebben a kérdésben, és bár augusztusig még rengeteg idő van erről beszélni, egy kis előzetes felmérés nem árthat. Lukasz vagy Wojciech, Wojciech vagy Lukasz?

A Manchester United elleni gólnélküli döntetlennel ért véget az Arsenal számára a tartalékliga idei kiírása, melynek döntőjében a két csoportgyőztes, a Chelsea és a Blackburn Rovers mérkőzik majd meg a Stamford Bridgen. Neil Banfield csapata csoportjában a második helyen végzett, mindössze 1 ponttal lemaradva a Chelseatől, ami az utóbbi éveket nézve a legjobb helyezés. 20 meccsen 10 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség mellett 41 rúgott és 34 kapott gól az Arsenal mérlege. A fejlődés különösen a 2008/2009-es szezonhoz képest látványos, amikor 16 mérkőzésen mindössze 17 lőtt góllal végzett a csapat. Az U18-as gárda abban az évben duplázott, és az idei jobb eredmények javarészt annak köszönhető, hogy ennek a gárdának egy része idén a tartalékcsapatot erősítette.

Régóta érlelődik már bennem egy poszt a keret egyik legmegosztóbb játékosáról, aki 2006 januárjában került a csapathoz, akárcsak Theo Walcott, vagy épp Emmanuel Adebayor, aki az óta már két másik csapatban is kipróbálta magát. Ez a játékos, ha még nem derült volna ki, nem más, mint Abou Diaby. Amikor pedig a legmegosztóbb jelzőt használom vele kapcsolatban, akkor nem hiszem, hogy túlzok, hiszen szinte minden második embernek más a véleménye róla. Van aki szerint egy agyatlan barom, a játékunk kerékkötője ha a pályán van, és van aki szerint Diaby egy meg nem értett zseni, aki csak a sérülései miatt nem lett az a játékos amilyet reméltünk ideigazolásakor. Ráadásul Abou ma ünnepli a születésnapját, úgyhogy végre itt a remek alkalom, hogy górcső alá vegyük a Vieira utódnak szánt francia játékát és eddigi pályafutását.

Ha rossz napom van, mindig Ő segít. Ha kikapunk, feledni mindig Ő segít. Ha éppen semmi dolgom, mindig a róla készült filmeket nézem. Tudom már mindegyiket kívülről, akár visszafelé is. Van, hogy csak befekszem a kádba egy órácskára, s közben a háttérben ezek a filmek mennek. Jó hangosan. Néha csapkodom a vizet, mert ott van előttem a mozdulat. S igen, van, hogy pityergek. Hülyeség, de nekem számít.

Tőle tudom, hogy mindig van feljebb.
Tőle tudom, hogy a koncentráció mindennél fontosabb.
Tőle tudom, hogy a siker miért, s mitől siker.

Tőle tudom, hogy létezik a Mennyország. Mert az ide vezető utat csakis Ő ismeri. Megváltónak, Mindenhatónak hívják, de Ő mégis ember. Igaz ember. Nagy ember. Bölcs ember.

Isten éltessen a 42. alkalmából! Élj még nagyon-nagyon sokáig. Várunk vissza, mert a futball csak a Tied.

A Te birodalmad.

Két megkapó szépségű férfi, két elbűvölő hang, korszakalkotó frizurák, valamint számtalan, világsikertől zajos produkció.

Wenger - kommunánk ezüsthátú hímgorillája, Imi úgy határozott, hogy újabb tömegpusztító fegyverrel látja el oldalunk olvasóit, így a lapozás melegen ajánlott, mert olyat látsz, amilyet talán még soha, s feladatod is lesz.

Két megkapó szépségű férfi, két elbűvölő hang, korszakalkotó frizurák, valamint számtalan, világsikertől zajos produkció.

Wenger - kommunánk ezüsthátú hímgorillája, Imi úgy határozott, hogy újabb tömegpusztító fegyverrel látja el oldalunk olvasóit, így a lapozás melegen ajánlott, mert olyat látsz, amilyet talán még soha, s feladatod is lesz.

Azt hiszem, nem kellett volna aludnom egyet a dologra. Egyrészt már az eseményeket is nehezebb felidéznem, másrészt továbbra sem látom a kudarc okát, és a legnagyobb rosszindulattal sem tudnám lehordani a fiúkat a tegnapi teljesítményük miatt. Igaz, néha annyira untatott a meccs, hogy elpilledtem, de nem aludtam bele, csak a fejem kalandozott oda, ahova nem igazán kellene. Közbejött még egy technikai bonyodalom is, ezért azon nyomban nem tudtam a bejegyzéshez látni.

Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Stoke City elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.

A futballban többek között az is csodálatos, hogy rengetegféleképpen lehet játszani. Rengeteg identitás és stílus van, amely egyedivé tesz egy klubot. Bizony ha mondani kellene két csapatot amelyeknek utóbbi években mutatott hozzáállása a játékhoz teljesen különböző, akkor az számomra egyértelműen az Arsenal és a Stoke City lenne. Mióta 2008-ban feljutottak a Championshipből az egész világnak megmutatták, hogy milyen a futball mocskos oldala. Nézhetetlen játék, brutális belépők, a bedobás mint legfőbb taktikai elem használata mind jellemzi a klub futballhoz való hozzáállását. Persze ez alapból nem lenne elítélendő, hiszen egy futballcsapatnak alapvetően csak a saját szurkolóit kell kiszolgálnia, és a szurkolók akkor boldogok, hogyha a csapatuk nyer. Ez ennyire egyszerű. Épp ezért nem értettem, hogy miért háborodtak fel az emberek amikor Mourinho a Real Madrid – Barcelona párharcok mindegyikén védekező taktikával állt ki, ezzel állítólag megcsúfolva a futballt mint sportágat (mondjuk azok akik ezt állítják valószínűleg nem láttak még Stoke vagy Birmingham City meccset). Jose úgy ítélete meg, hogy a csapatának erre van szüksége a győzelemhez, hogy boldoggá tegye a szurkolókat. Nekünk viszont volt már pár olyan incidensünk a mai vendéglátóinkkal, amelyekkel bőven kiérdemelték az Arsenal szurkolók kollektív gyűlöletét. Na és mi lehetne szebb mint a legfőbb sértett vezetésével kegyetlen bosszút állni ezen a bandán?