még1passz bejegyzései 
Írta: goonerpeet 2011. aug. 16. 8:00 Kategória: még1passz
Bizony nem csak a nagyoknak kezdődött el a szezon, hanem ma este a kicsik, pontosabban fogalmazva a középsősök is elrajtoltak, méghozzá a Manchester United ellen. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tartalék csapat nagyon eredményes előszezonon van túl, hiszen minden egyes ellenfelüket sikeresen elverték 23 gólt szerezve, és mindössze egyet kapva. A keret összetételét tekintve is volt természetesen néhány változás az előző szezonhoz képest. Randall, Cruise és Deacon is elhagyta a klubot, de csak az utóbbinak sikerült szerződést kapnia PL csapatnál, név szerint a Sunderlandnél. A másik kettő negyedik ligás csapatokhoz került. A legfájóbb távozó pedig kétségkívül az a Jay Emmanuel-Thomas, aki az előző szezonban 10 gólt szerzett alig pár hónap alatt. Később a Cardiff City-vel jutott el a Championship rájátszásába, ott viszont alulmaradtak a Readinggel szemben az elődöntőben. Ő az Ipswich Townhoz távozott 1 millió font ellenében (mi hasonló összegért szerződtettük Joel Campbellt). Az előző szezonban a Chelsea mögött a második helyen végzett a továbbra is Neil Banfield által irányított tartalékcsapat, a szezon utolsó meccsén pedig pont a Manchester United ellen léptek pályára az Old Traffordon, ahol az eredmény gólnélküli döntetlen volt.
Írta: goonerpeet 2011. máj. 12. 17:39 Kategória: még1passz
A Manchester United elleni gólnélküli döntetlennel ért véget az Arsenal számára a tartalékliga idei kiírása, melynek döntőjében a két csoportgyőztes, a Chelsea és a Blackburn Rovers mérkőzik majd meg a Stamford Bridgen. Neil Banfield csapata csoportjában a második helyen végzett, mindössze 1 ponttal lemaradva a Chelseatől, ami az utóbbi éveket nézve a legjobb helyezés. 20 meccsen 10 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség mellett 41 rúgott és 34 kapott gól az Arsenal mérlege. A fejlődés különösen a 2008/2009-es szezonhoz képest látványos, amikor 16 mérkőzésen mindössze 17 lőtt góllal végzett a csapat. Az U18-as gárda abban az évben duplázott, és az idei jobb eredmények javarészt annak köszönhető, hogy ennek a gárdának egy része idén a tartalékcsapatot erősítette.
Írta: goonerpeet 2011. ápr. 29. 18:48 Kategória: még1passz
Véget ért a szezon a tartalékcsapat számára, akik nagy valószínűséggel a második helyen fognak zárni. Ugyan jelen pillanatban vezetik a tabellát a Chelsea előtt, de a kékek két meccsel kevesebbet játszottak és az előny csak két pont. Így a csoportgyőzelem csak akkor valósulhatna meg, ha a Chelsea egyik meccsét sem tudná megnyerni, aminek viszont elég kicsit a valószínűsége. Ettől függetlenül nagyon elégedettek lehetünk ezzel a szezonnal a tartalékok szintjén, hiszen a szezon első felében Emmanuel-Thomas vezetésével látványos játékkal sok gólos győzelmek jöttek sorra, a fél csapat kölcsönadása után pedig a fiatalabb korosztály is szépen helyt állt. Ekkor Luke Freeman volt a húzóember, akinek viszont a tegnapi meccset sérülése miatt ki kellett hagynia. Összefoglaló és pontosztás lapozás után.
Írta: goonerpeet 2011. ápr. 6. 22:29 Kategória: még1passz
A tartalékok számára a végéhez közeledik a szezon, már ami a dolgok hazai részét illeti, hiszen pár hét múlva utaznak Amerikába, ahol több nagy csapat második csapatával is megmérkőznek majd, többek között a Barcelonával is. Kedden este viszont még a Sunderland ellen léptek pályára, és fordulatos meccsen arattak győzelmet a fekete macskák második csapata ellen Neil Banfield tanítványai.
Tovább »
Írta: goonerpeet 2011. márc. 29. 18:27 Kategória: még1passz
Legutóbb a Liverpool csapatát verte Neil Banfield csapata, amivel megszerezték második győzelmüket ebben a naptári évben. Most pedig a Wigan csapatához látogattak, ahol egy korai kiállítás miatt 10 emberrel kellett helyt állniuk, ami sajnos nem sikerült. A 2-1-es vereséggel végződő mérkőzésen 2008 után először húzhatott magára Arsenal mezt Jens Lehmann, illetve pályára lépett a jelenleg a csapattal edző, de klub nélküli Jeremie Aliadiere is.
Írta: goonerpeet 2011. márc. 17. 13:35 Kategória: még1passz
Az Arsenal szeptember óta az első meccsét játszotta az Underhill stadionban, és ezúttal az új lebonyolítási rendszernek köszönhetően a Liverpool tartalékcsapatát fogadták, akik az új edzőjükkel a meccs előtt még veretlenek voltak. Neil Banfield csapat viszont ebben a naptári évben mindössze a Chelsea ellen a Colneyn lejátszott meccset nyerte meg a jelenleg kölcsönben játszó Carlos Vela góljával. Ezúttal is úgy tűnt, hogy nem sikerül behúzni a meccset, de szerencsére Luke Freeman kiváló napot fogott ki, és megnyerte csapatának a mérkőzést.
Írta: goonerpeet 2011. márc. 10. 18:03 Kategória: még1passz
Az Arsenal tartalékcsapata a múlt heti West Hamtől elszenvedett 3-2-es vereség után ezúttal a Newcastle United otthonába látogatott, ahol szerda este egy utolsó perces góllal 2-1-re elveszítették a találkozót Neil Banfield fiai, akik így továbbra is mindössze egy darab győzelemmel rendelkeznek a 2011-es naptári évben.
Írta: goonerpeet 2011. febr. 23. 9:00 Kategória: még1passz
Tegnap koradélután az Arsenal tartalékcsapata a West Brom ellen mérkőzött meg hazai pályán a London Colneyn, és csak Roarie Deacon második félidőben szerzett találata révén sikerült pontot menteni. A két csapat szezonbeli első találkozóján egyébként a hétvégén a felnőtt csapatban is bemutatkozó Miquel góljával tudott nyerni Neil Banfield csapata, azonban ezt a bravúrt ezúttal nem sikerült végrehajtani. Igaz, az akkori keret jóformán köszönő viszonyban sem volt a tegnapival.
Írta: goonerpeet 2011. febr. 15. 22:32 Kategória: még1passz
A tartalékok az előző két bajnokijukat a Chelsea ellen játszották, ráadásul előtte az ifi FA kupában is a kékekkel kellett megmérkőznie az U18-as csapatnak, úgyhogy valószínűleg frissítőként hatott ez a Wolves elleni meccs. Novemberben Aaron Ramsey visszatérő meccsén a London Colneyn 2-1-es győzelmet aratott Sunu és a Deacon góljaival. A két gólszerző közül ezúttal egyik sem kapott helyet a csapatban. Deacon egyszerűen nem fért be, Sunu pedig a Lorientnél szerepel kölcsönben.
Írta: goonerpeet 2011. febr. 3. 10:50 Kategória: még1passz
Még1passz, még1Chelsea. Már megint ezek a kékek, zsinórban harmadjára. Először kiejtették minket a kupából, aztán megvertük őket Vela góljával a Colney-n, most pedig mi utaztunk hozzájuk. A harmadik meccs pedig olyan eredményt hozott, amilyen még nem volt, ugyanis a két csapat nem bírt egymással az igazán fordulatos meccsen, ahol Luke Freeman az utolsó percben tudott kiegyenlíteni, pedig még vezettünk is.
Írta: goonerpeet 2011. jan. 26. 10:42 Kategória: még1passz

Még friss emlék a nemrégiben elszenvedett 10-1-es megalázó vereség az Aston Villa ellen, ráadásul az ificsapat pocsék teljesítménnyel esett ki a Chelsea ellen a kupából. Most viszont néhányuknak adott volt a lehetőség arra, hogy visszavágjanak, ugyanis a tartalékligában a kékek látogattak az Arsenal edzőközpontjába ahol 1 gólos vereséget szenvedtek, így Neil Banfield csapata átvette a vezetést a tabellán.
Tovább »
Írta: goonerpeet 2011. jan. 20. 22:55 Kategória: még1passz
Az Arsenal az ifi FA kupa előző körében kiütéses győzelmet aratott a Darlingot ellen, ahol Chuks Aneke és Benik Afobe is kiválóan játszott. Steve Bould tanítványainak ezúttal viszont egy jóval komolyabb ellenféllel, a címvédő Chelseavel kellett megkűzdenie körülbelül 7000 ember előtt a Stamford Bridgen. Sajnos ezúttal nem sikerült kiharcolni a továbbjutást, így a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét a 4. körben ért véget ez a kupasorozat az Arsenal számára, főleg a kiváló formában játszó Milan Lalkovicnak köszönhetően, aki a hazai csapat mindkét találatát szerezte a 2-1-es Chelsea győzelemmel végződő mérkőzésen.
Írta: goonerpeet 2011. jan. 11. 10:09 Kategória: még1passz
Neil Banfield csapata legutóbb több mint egy hónappal ezelőtt lépett pályára, akkor a hétvégén a nagycsapat kispadján is helyet kapó csapatkapitány, Ignasi Miquel szerezte a győztes gólt. Ezúttal a listavezető Aston Villához látogatott az Arsenal tartalékcsapata akiktől hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedtek el a szezon korábbi szakaszában. Akkor nem lehetett ott a csapatban Emmanuel-Thomas, Eastmond és Lansbury, most viszont az előbbi kettő a kezdőcsapatban kapott helyet. Ennek ellenére az Arsenal megsemmisítő 10-1-es vereséget szenvedett el az Aston Villa otthonában. Ilyet még nem láttam.
Írta: goonerpeet 2010. dec. 15. 14:49 Kategória: még1passz
A blogon már többször is olvashattatok a 2008/2009-es ifi FA kupa diadalról. Abból a csapatból már többen be is mutatkozhattak a felnőtt csapatban, sőt vannak akik már stabil tagjai a felnőtt keretnek. Tavaly nem sikerült a címvédés, de idén újult erővel vágnak bele a küzdelmekbe Steve Bould tanítványai. Az első ellenfél az előző körben négy góllal diadalmaskodó Darlington volt.
Tovább »
Írta: goonerpeet 2010. dec. 8. 10:17 Kategória: még1passz
Az Arsenal tartalék csapata tegnap este a West Bromwich Albion otthonába látogatott a tartalékliga utolsó 2010-es meccsén. Az Ágyúsok eddig a meccsig mindössze kétszer veszítettek pontot, és csak egyszer kaptak ki ebben a szezonban, ami a kölcsönadott játékosok nagy számát tekintve igen dicséretes eredmény. Mindössze a Manchester City tudott elérni egy 1-1-es döntetlent, illetve a címvédő Aston Villa tudott nyerni 2-0-ra, de azon a meccsen a kölcsönadott játékosok illetve a sérültek mellett hiányzott JET, Eastmond és Lansbury is, akik az első csapatnál szerepeltek. Lansbury azóta már a Norwichnál játszik kölcsönben, és nagyon jól sikerült a bemutatkozása. Valamint Arséne Wenger elmondta, hogy januárban a Premier League-ből keres csapatot JET-nek, hogy Jack Wilsherehez hasonlóan tapasztalatot szerezzen a legmagasabb szinten.
Írta: goonerpeet 2010. dec. 6. 13:24 Kategória: még1passz
Eltelt egy újabb hónap, mi pedig ígéretünkhöz hűen megnézzük, hogy mi történt ez idő alatt Steve Bould U18-as csapatával. Lesz itt szó Alban Bunjaku és Martin Angha remek játékáról, két remek győzelemről, és egy újabb kijózanító vereségről. Lapozás után november hónap történéseit olvashatjátok.
Tovább »
Írta: goonerpeet 2010. nov. 23. 16:37 Kategória: még1passz
Az előző fordulóban az Arsenal tartalékcsapat fölényesen nyert a London Colney-n, főként az idén fantasztikus formában lévő Jay Emmanuel-Thomas révén. A mai Wolverhampton elleni meccs viszont nem róla szólt, hiszen 9 hónap után először léphetett pályára a walesi csodagyerek, Aaron Ramsey. Rambo egy félidőt töltött a pályán, a csapata pedig 2-1-es győzelmet aratott a Wolves tartalékjai ellen.
Tovább »
Írta: goonerpeet 2010. nov. 9. 9:51 Kategória: még1passz
Az Arsenal fantasztikus, 4-1-es győzelmet aratott hazai pályán az Everton tartalékjai ellen. Neil Banfield csapata Jay Emmanuel-Thomas vezetésével tehát továbbra is versenyben vannak a bajnoki címért, ezzel a gólgazdag sikerrel. Lapozás után bővebb beszámolót olvashattok a mérkőzésről
Tovább »
Írta: goonerpeet 2010. nov. 2. 18:03 Kategória: még1passz
Az Arsenal 2-0-s vereséget szenvedett el a címvédő Aston Villa ellen hazai pályán, ezzel elveszítve eddigi veretlenségüket. A Villa mindkét gólját az első félidőben szerezte Nathan Delfouneso és az ex-ágyús Samir Carruthers révén. Ezzel a csapat hátránya a Villával szemben 4 pontra nőtt, igaz ők kettővel több meccset játszottak. Lapozás után bővebb beszámoló a mérkőzésről.
Írta: goonerpeet 2010. okt. 31. 19:22 Kategória: még1passz
A blog indulásakor megígértük, hogy beszámolunk az U18-as csapat eredményeiről, értékeljük a játékot, bemutatunk pár szinte teljesen ismeretlen fiatal tehetséget.
Rovatunkban havonta visszatekintünk azokra az eseményekre, amelyeket mi fontosnak gondolunk az utánpótlással kapcsolatban. Lapozás után az elmúlt két hónap eseményeit olvashatjátok.
Tovább »






