A hatalmas Hősök terei fieszta közben megválasztottuk a szezon szurkolóját is. A győztes egy 30 cm-nél is magasabb, színarany serleget vihetett haza közel egy esztendőre, mert ez a kupa kézről kézre fog vándorolni a következő pár ezer hónap során. Amikor úgy látjuk jónak, hogy egy Ágyús igazán sokat tett a blogon és búkon kialakult közösségért vagy megírja helyettünk a heti beharangozókat, akkor tiszteletére hatalmas bulit rendezünk és néhány sörös hordó elfogyasztása közben hivatalosan átadjuk számára e felbecsülhetetlen értékű díjat. A mindenkori szurkolónak egyetlen feladata van, saját nevét az adott évszámmal együtt belegravíroztatni a serleg talpazatába.

Idén Kerekes Gergő lájkkirályt választottuk a 2011/12-es szezon legnagyobb Ágyúsának, mert sűrűn megjelent a Pause-ban, ahol torkából dőlt a hangos buzdítás. Továbbá részt vett az NST focitornán is, védekezni még úgy tud, mint Ox a szezon elején, de fiatalos gyorsasága Theo-ra emlékeztetett minket a helyszínen. A Facebookon szinte minden Útwengeres hírt roBot módjára lájkol, manapság már hosszabb kommentekre is hajlandó a blogon. Vasárnap pedig az egyik televízióra az Ő laptopjáról került rá a patak.

Lapozás után egy interjú erejéig mikrofonvégre kaptuk Gergőt!

Amikor a Spurs elleni meccsen 5-2-es vezetésnél, hosszú kihagyás után pályára lépett Carl Jenkinson, a délután egyik legnagyobb üdvrivalgása (nem kis szó) és „Ágyús a pályán!” kiáltások sora köszöntötte - legalábbis a Pause-ban, ahol addigra régen elszabadult a pokol. Ezt követően a lefújásig minden megmozdulása hasonló reakciót váltott ki. Pechjére Carl éppen akkor dőlt ki, mikor Sagna sérülése miatt lett volna helye a kezdőben, és visszatérése óta mindössze pár percet töltött a pályán (talán majd vasárnap), de az előbbi kis jelenet tökéletesen illusztrálja a felé áradó jóindulatot és bizalmat a szurkolók részéről. Ha van valami, ami jobban megdobogtatja a szívünket annál, mint mikor egy saját nevelésű fiatal játékos betör az első csapatba, akkor az az ő sztorija. Jenks ugyanis valóban egy közülünk, egy Arsenal-fanatikus, és ezt leigazolása óta tudjuk. Mindannyiunk álmát éli, amikor kifut a pályára piros-fehér mezben, így aztán duplán szorítunk neki, és a kezdeti bizonytalanságok után szerencsére úgy tűnik, hogy bőven van jövője ebben a csapatban.

Az áprilisi Arsenal magazin beleásta magát Carl ágyús-múltjába, és nem csak őt, hanem édesapját, Steve-et is kikérdezte, aki annak idején először vitte el fiát a Highburybe. Ennek az interjúnak a fordítását olvashatjátok lapozás után.

Gondolkoztam vagy fél órát, hogy megéri-e firkantanom erről az ún. incidensről, de aztán rájöttem, hogy sok mocskot elbír ez a csodálatos magyar sajtó, így talán szorítanak nekem is helyet annál a bólés tálnál, amibe nem csak én pisáltam illetve pisálnék most bele. Azt előre leszögezném, hogy jelen posztnak abszolút semmi értelme nincs, ha csak nem körülbelül annyi, mint annak a ma megjelent cikknek, amelyről szólni fog.

Lapozás után röviden reagálnék arra, hogy vajon tényleg melegklubbá alakult-e az Arsenal, természetesen mindezt szigorúan szurkolói szemmel tenném, amibe - hála az égnek - elég sok minden belefér egy blogon.

Roberto Carlos szabija a franciáknak – kifli. Van Basten az oroszoknak – kapásból a hosszúba. Zizu BL-döntős gólja – félfordulat. Dennis ’Castle ellen – beforgatás. Maradona kezezése – inkább a szóló. Gazza a skótoknak szerzett okos gólja még ’96-ból – esernyőőőőő, bazdmeg, esernyőőőő. Henry fejese a tehenesek ellen – bólintás. A Keselyű csellója az alapvonalig – mégegycselmégegycsel. Öcs Bácsi megmozdulása a Wembleyben – visszahúzta. Cantona emelés – gallér. Ronaldo – bicikli. És még sorolhatnám a szebbnél szebb cumikat, kapásgólokat, szabadokat, sarkazásokat, okos-, sorsdöntő-, utolsó pillanatos-, illetve bődületes találatokat. Minden klasszikusból több tucat van a fejünkben, ami hétről hétre gyarapszik. Például pár napja Messi lőtt egy fifikásat, CR meg egyet háttal a kapunak, persze mindkét fajtából Henry-nek is van a repertoárjában.

Emlékszünk ezekre, mert vagy ezerszer láttuk őket. Amikor eszünkbe jut, akkor a hűűűűű, hóóóóóó, aztaaaaa, úúúúúú, ááááááá felkiáltással tudatjuk, hogy nem kis gólokról van szó. Előfordul, hogy a találat szerzőjét mikrofonvégre kapják a bizonyos legszebb, a legfontosabb, legeslegleglegemlékezetsebb góljairól. Nekünk most a sp?rs elleni 5 dugónk szerzőjét sikerült nyilatkozatra bírnunk a gól körülményéről, hogyan estek, mit éreztek, satöbbi. Szerencsére minden találatunkat más játékosunk szerezte, így öt rövid értékelést olvashattok, csak lapozni kell.

Amikor 2010 júliusában aláírt az Arsenalhoz, Laurent Koscielny minden tekintetben kimerítette a wengeri igazolás fogalmát. Francia, de azért egy másik nép vére is csörgedezik az ereiben, egy évnyi francia első osztályú tapasztalat volt a háta mögött, és a szurkolók 95 százaléka akkor találkozott először a nevével, amikor a sajtóban megszellőztették az átigazolás hírét. Jézusom, ennek mekkora füle van - emlékszem, ez volt az első gondolatom, amikor a hivatalos honlapon megláttam őt piros-fehérbe öltözve. Hamar közismertté vált róla az a félelmetesnek és hihetetlennek tűnő statisztikai adat, miszerint egész előző szezonban egyetlenegy párharcot veszített el a francia bajnokságban. Aztán a Premier League nyitófordulójában rögtön a kezdőben találta magát, és bizonyította, hogy az imént említett stat nem tévedés volt, ugyanis egy az egyben zsebre vágta Fernando Torrest, pedig akkoriban még nem a spanyolon röhögött a fél focivilág, inkább féltek tőle. A kiállítása ellenére nagyon ígéretes bemutatkozásnak lehettünk szemtanúi, amit a szezon végéig további 42 meccs követett. Valószínűleg nem így volt eltervezve, de Vermaelen egész éves sérülése nem hagyott más kiutat, és bár útközben láttunk néhány kevésbé meggyőző teljesítményt is tőle, összességében egy szikrázóan tehetséges középhátvédet ismerhettünk meg a legyezőfülű franciában. Fejlődése azóta is töretlen, mostanra nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy minden gúnár csodálattal néz a Kosra, de talán az egész állatkert is. Növekvő népszerűségének egyik bizonyítéka az is, hogy Laurent a januári Arsenal-magazin címlapfiúja lett, a borító alatt pedig Julien Laurens beszélgetett vele hosszasan a beilleszkedés nehézségeiről, a hibákról, a Ligakupa-döntőről, a küzdőszellemről, a keretben tapasztalható hangulatról, meg sok minden másról. Lapozás után ennek az interjúnak a fordítása következik.

Bendtner önbizalmával sosem volt baj, ezt már tapasztalhattuk akkor is, mikor még az Arsenalban játszott, illetve akart játszani. Azóta a Sunderlandben már meggondolta magát, ha rajta múlik, vissza sem tér, lévén ő aztán nem lesz második számú csatár. Tény, Chamakh-nál jobb, de csak 1 fokkal.

Szóval a dán herceget korábban már lekapták egy fotón, ahogy letolt gatyával, kottarészegen tessékelik ki egy szórakozóhelyről, de ez még belefér, hiszen hadd bulizzon. Egy hónappal ezelőtt viszont már kevésbé megbocsáthatóan viselkedtek barátjával, a liverpooli Aggerrel, mikor is a svédek elleni 2-0-ás győzelmük után verekedésbe keveredtek a csapat elsinore-i szállásán egy vendéggel, s Nicklas vállon rúgta a szerencsétlent, majd 10 perccel később még verte is a vendég ajtaját, "Van-e még probléma?" - felkiáltással. Természetesen ennél az esetnél sem volt józan.

De Bendő rá tud tenni még egy lapáttal...

Mint azt minden szurkoló pontosan tudja, az Arsenal december elsején ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját, minek keretében kisebb ünnepségeket fognak tartani a héten, s néhány különlegességgel szeretne a klub kedveskedni a szurkolóinak. A 10-én megrendezett Everton elleni meccs előtt is lesz happening, mivel a klub első hivatalos mérkőzését 1886. december 11-én játszotta az Eastern Wanderers ellen, így a szombati meccs tökéletes alkalom lesz a megemlékezésre.

Emellett péntek délután is szeretettel várják a drukkereket az Emirates elé, ugyanis 3 új szobor került majd elhelyezésre a stadion előtt, melyek 3 Ágyús ikont fognak megjeleníteni: Thierry Henry-t, Tony Adams-et és Herbert Chapmant. Egy valakit azonban sokan hiányolhatnak...

Nehéz "megszólalnom". Számtalan közhely, mondás, okos gondolat létezik arról, hogy miért a futball a legcsodálatosabb dolog a világon, ahogy arról is, hogy emellett még mi miatt érdemes egy pillanatra megállni az élet sűrűjében, s elgondolkozni azon, vajon rossz dolog-e az, hogy napi hősként éled a neked szánt perceket, s vajon eleget teszel-e azért, hogy hősnek hívjanak mások, hol van az a határ, amit átlépve kijelentheted: én mindent megtettem.

A lehetetlen tényleg csak egy szó a sok közül, ha van hited...

Már több mint egy hónapja felmerült a neve a csapattal kapcsolatban, de ma hivatalosan bejelentésre került, hogy Joel Campbell az Arsenalban folytatja pályafutását. A 19 éves támadó már többször is pályára lépett Costa Rica felnőtt válogatottjában, de igazából a korosztályos csapatokban mutatott teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. Az átigazolási összeg valahol 1 millió font körül lehet.

Arséne Wenger a Benfica elleni meccs előtt megígérte, hogy ezen a héten történni fog valami az igazolásokkal kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy a az öreg ezúttal betartotta a szavát, de most, hogy a csapatunk fölött egyre csak gyűlnek a sötét fellegek, tényleg egy 18 éves szélsőre van szükségünk? Alex Oxlade-Chamberlain megérkezett, legyünk boldogok.

Eleddig nem sokszor írtunk posztot az ősi riválisról, de emellett nem lehet elmenni szó nélkül. Lassan egy éve is már, mikor Rob Palmer egy interjú során igencsak felbosszantotta a Spurs mindenható menedzserét, talán nem véletlen, hogy azóta sokan csak ’arry Fokin’ Redknappként emlegetik az urat. 12 hónappal később Harry már sokkal nyugodtabbnak tűnik az ügyben, ennek (vagy a vagon pénznek) hatására elvállalta a Sky TV legújabb reklámjának főszerepét, ami mi másról is szólhatna, mint az átigazolási piac spekulációiról, illetve az ezáltal kialakított, gyakran nevetséges szituációkról, ezt ugye az Ágyús drukkereknek nem kell bemutatni.

A képsorok története egyszerű, Redknapp éppen a Tottenham elnökével, Daniel Levy-vel beszélget telefonon, s olyan mondatok hangzanak el, mint:

Gael Clichy eligazolt, és bekövetkezett az, amitől a legjobban féltünk. Arséne Wenger házon belül akarja megoldani a pótlását Kieran Gibbsszel illetve Armand Traoréval, akinek valószínűleg ez lesz az utolsó esélye arra, hogy bizonyítsa rátermettségét, hogy megállja a helyét egy Arsenal szintű klubban. A 21 éves játékos tavaly nyáron majdnem végleg eligazolt a Benficához, de végül a játékos nem tudott megegyezni leendő új klubjával, így mindössze kölcsönbe szerződött el az újraformálódó olasz óriás Juventushoz, ahol jóval kevesebb lehetőséget kapott, mint várta, jórészt rajta kívülálló okok miatt.  A májusi Arsenal magazinban jelent meg vele egy részletes interjú amelyben beszélt többek között sorozatos sérüléseiről, az életről Olaszországban, az Arsenallal való kapcsolatáról, Alessandro Del Pieroról és még sok másról. Ennek az interjúnak a fordítását olvashatjátok el lapozás után.

Több mint egy hónapos tárgyalássorozatot követően végre eljött az a nap, amikor hivatalosan is bejelentésre került, hogy Gervinho a következő szezontól az Arsenalban folytatja a pályafutását. Valljuk be őszintén, az utóbbi két hétben már roppant idegesítő volt, hogy szinte már miénk volt a 24 éves elefántcsontparti, de mégsem. Az orvosi vizsgálatokon elvileg már 5 nappal ezelőtt átesett, de a papírjai rendezése miatt egészen a mai napig kellett várni a hivatalos bejelentésre, amit Arséne Wenger már Malajziában követett el a csapat Ázsiai túráján, ahova még nem utazott el a Lilletől szerződtetett támadó. Lapozás után megnézzük, hogy kicsoda is ő valójában, mit ért el eddigi pályafutása alatt, és hogy mégis mit várhatunk tőle a következő szezonban a csapat első komolyabb igazolásaként.

Pár hete lefordítottuk és közzétettük egy dühös szurkoló nyílt levelét, amelyben ugyan rengeteg tárgyi tévedés és alaptalan vádaskodás szerepelt, viszont érintett olyan témákat, amikről itt az Útwengeren viszonylag keveset írunk, így például az Arsenal vezetősége, és a néhány hónapja végbement Kroenke-féle hatalomátvétel. Ezekkel a kérdésekkel márpedig muszáj foglalkozni, ha meg akarjuk érteni, hogy mi történik a klubnál, a klubbal. Ezt valamelyest elősegítendő most egy másik anyagot fordítottam le, méghozzá egy interjút, amely múlt héten készült Tim Paytonnal, az Arsenal Supporters’ Trust (AST) egyik vezetőjével. Az AST fő célja, hogy lehetővé tegye a szurkolók beleszólását a klub irányításába, például részvények csoportos birtoklásán keresztül (Arsenal Fanshare). Tim 10 éves kora óta látogatja az Arsenal meccseit, tehát maga is vérmes Gooner, mégis higgadtan, értelmesen, reálisan, és megfelelő tájékozottsággal alátámasztva elemzi a klub jelenlegi helyzetét, valamint jövőbeli kilátásait. Az interjú második részében téma többek között Wenger jövője, az átigazolásokból szerzett bevételek sorsa, Stan Kroenke, és hogy miért nem jó példakép a Barcelona. (Az interjú első részéhez katt ide.)

Pár hete lefordítottuk és közzétettük egy dühös szurkoló nyílt levelét, amelyben ugyan rengeteg tárgyi tévedés és alaptalan vádaskodás szerepelt, viszont érintett olyan témákat, amikről itt az Útwengeren viszonylag keveset írunk, így például az Arsenal vezetősége, és a néhány hónapja végbement Kroenke-féle hatalomátvétel. Ezekkel a kérdésekkel márpedig muszáj foglalkozni, ha meg akarjuk érteni, hogy mi történik a klubnál, a klubbal. Ezt valamelyest elősegítendő most egy másik anyagot fordítottam le, méghozzá egy interjút, amely múlt héten készült Tim Paytonnal, az Arsenal Supporters’ Trust (AST) egyik vezetőjével. Az AST fő célja, hogy lehetővé tegye a szurkolók beleszólását a klub irányításába, például részvények csoportos birtoklásán keresztül (Arsenal Fanshare). Tim 10 éves kora óta látogatja az Arsenal meccseit, tehát maga is vérmes Gooner, mégis higgadtan, értelmesen, reálisan, és megfelelő tájékozottsággal alátámasztva elemzi a klub jelenlegi helyzetét, valamint jövőbeli kilátásait. Mivel az interjú elég terjedelmes, két részletben fogjuk kitenni. Az első részben szó van többek között Gazidisről, Deinről, Hill-Woodról, az Arsenal önfenntartó modelljéről, és a magas jegyárakról.

Egyre inkább kezd felpörögni az átigazolási szezon, szinte már minden csapatot szóba hoztak legalább 100 játékossal. Madridba már megérkezett a török légió, Balázsunk költözik a tundrára, mi pedig elhoztuk Carl Jenkinsont a Charltonból. Senki ne érezze magát kényelmetlenül, ha semmit nem mondott ez a név pár hónappal ezelőttig, amikor is először került szóba a neve szeretett klubunk kapcsán. Alig két hete pedig már a Finn Labdarúgó Szövetség honlapján is úgy szerepelt a neve, mint az Arsenal játékosa. A hivatalos bejelentés ideje pedig ma jött el, úgyhogy épp itt az ideje, hogy közelebbről is megismerjük a jövő újabb emberét, fittyet hányva a jelenre.

A legutóbbi, Blackburn elleni 0-0 alkalmával az Útwenger szerkesztősége Londonban járt, s ha már ott volt, „diktafon-végre” kapta az Arsenal menedzserét, Arséne Wengert. A titkárnőkkel és adminisztrátorokkal vívott hosszas egyeztetést végül maga Mr. Wenger zárta le, aki – amikor meghallotta, hogy stábunk a nagy hagyományokkal rendelkező magyar labdarúgást képviseli – boldogan állt rendelkezésünkre. Azaz, talán mégsem olyan boldogan, végtére is egyetlen gólt sem sikerült begyötörni a Rovers kapujába…

Wenger egy ideje letett arról, hogy kitaposott kozáksapkájában, minden harasztot derékban kettészelve kutakodjon Afrika erdeinek mélyén a következő Arsenal csillag után. Miközben az Ágyúsok akadémiája fiatal tehetségek tucatjait ontja magából, ezzel is szebbé, színesebbé téve a nagy Európa futballját, Arséne megfigyelői stábja a világ minden pontján mazsolázgat a tinédzserek között. Korábban már írtunk arról, hogy a gyémántok sosem hazudnak, az Arsenal legendása védője, Martin Keown viszont a jelenlegi játékosokat vette célkeresztbe tegnapi nyilatkozatában. S mivel lassan vége a szezonnak, így újfent kezdődik az éves hajsza Fabregas ügyben (vagy be sem fejeződött?), tehát az igazolások témájában hiba lenne megfeledkeznünk katalóniai "barátainkról".

Hajtás után tények, fikciók, egy kis hangulatkeltéssel fűszerezve, mert ez ugye nem maradhat el, ha Tündérország bohókás pitypangokkal körbefont vaskapujánál ismételt belépést nyerünk...

Az elmúlt napokban igencsak felforrósodott a hangulat az Arsenal menedzsere, Arséne Wenger körül, hiszen újabb – mindeddig ismeretlen – információk kerültek napvilágra a tavaly nyári futball vb francia botrányával kapcsolatban.

Mint ismeretes, a csapatot már a 2006-os világeseményen is gardírozó Raymond Domenech komoly összetűzésbe került a csapat támadójával, Nicolas Anelkával a Mexikó elleni mérkőzés szünetében, ahol állítólag a Chelsea csatára élesen (és vulgáris kifejezésekkel nyomatékosítva) kritizálta a mester taktikai utasításait, aminek következményeképp kizárták a keretből. Az események láncolata azonban nem állt le itt: a keret ki nem zárt tagjai a meccs után esedékes edzésen szimpátia sztrájkba kezdtek, így kelve elűzött játékostársuk védelmére, ami – több egyéb tényező mellett – a válogatott korai kieséséhez vezetett.

Eddig a történet általunk is ismert részletei, ám, mint arra a napokban fény derült, ez korántsem a teljes igazság. Nemrég Francois Pinot, a domenechi éra alatt a válogatott mellett dolgozó, a játékosok kondíciójáért felelős szakember kitálalt a L’Équipe-nek – vélhetően busás fizetség ellenében –, további érdekes adalékokkal kiegészítve a júniusi események napvilágra került részleteit.

Na nem a Unitedet, hanem a száját. Pár hete panaszkodtam arra, hogy mennyire unalmas tud lenni egyik-másik, játékosainkkal készült interjú, de azért vannak üdítő kivételek, a hamarosan a magyar kaput rohamozó van Persie is ezek közé tartozik. Robin híres arról, hogy szeret néha odamondogatni a riválisoknak, és most sem fogta vissza magát. Csatárunk többek között a bajnoki versenyfutásról, a klub filozófiájáról, a londoni és a manchesteri kékek költekezéséről, a Barcelona játékosainak apró trükkjeiről, valamint az elveszített Ligakupa-döntőről beszélt a Guardiannek. Potenciálisan vitaindító, sarkos állítások.