Írta: cleric 2012. febr. 21. 14:50 Kategória: Elmélkedések, Védőoltás
Különvélemény. (Legalább) három éve már a csapból is az folyik, hogy a Premier League aktuális kiírása a legkompetitívebb, amit ember valaha látott. Erős ez a banda, kemény az a gárda, megjósolhatatlan a végkimenetel és hasonló klisés együgyűségek. Mindig jól belevágnak a csapatok, rögtön kiosztanak egymásnak pár pofont a miheztartás végett, ami jó alapot ad a média dúvadjai számára, hogy mindenkit megtépjenek vagy égig magasztaljanak már a szezon elején, aztán pár hét elteltével kibukik, hogy nem is egészen úgy van az. Nem volt ez másképp ebben az évben sem. Sőt, az idei teljesítmények külön megkívánják, hogy egy másféle megközelítésben is értékeljük a küzdelemsorozatot. Ugyanis néha már szinte olyan borzalmas.
Hogy mégis miért nézem akkor? Ugyan már. A futball hozzánő az emberhez, a szenvedély nem hal meg akkor sem, ha netán nem azt kapod, amit elvársz tőle. Észak-londoni mazochizmusom megkívánja, hogy minden héten eccő-kéccő olyat húzzak a hátamra a bűn rossz foci korbácsával, hogy a vér is kiserken legott. Szóval ez most nem egy fröcsögős kirohanás, ahol mindenki indokolatlanul kapja a savat, csak mert a szeretett klubom által jelenleg képviselt szint mélyen a béka segge alatt van.
Mielőtt még a bohócligák szerelmesei nekilátnának tenyerük dörzsölgetésének, le kell szögezni, hogy a PL - tán ideiglenes - hanyatlása nem más futballvidékek kiemelkedésének rovására jött létre. Ez azért is érdekes, mert Angliából nem is feltétlenül veszett ki a tehetség, csak sok helyen képtelenek kamatoztatni. Persze lehet vitatkozni azzal is, hogy az összes eddigi meghatározó csapat egyfajta átalakuláson megy keresztül. Ez kétségtelen, azonban az is, hogy ez a tranzíció csúnyán a futball rovására ment. Még sincs számottevő vérfrissítés, ahol meg átesnek a ló túloldalára (pl. Drogba helyett Lukaku?), szintén nem lehet komoly eredményeket várni. Ennek az egésznek valahol ott lehet a gyökere, hogy a nem-elit játékosok kivásárlási ára és fizetése is már olyan irreális magasságokba emelkedett, hogy az ésszerűen gondolkodó klubok egy idő után képtelenek fizetni értük. Így vagy megelégszenek a középszerű emberek vásárlásával, vagy fiatalokat igazolnak, megpróbálják kinevelni a saját akadémistáikat vagy csak simán a csodára várnak. (Példának okáért, mi mindegyik ágazatot becsülettel képviseljük, és rendre felsülünk minddel, hehe.) Bezzeg az olaszok képesek egymás közvetlen riválisainak lepasszolni kölcsönjátékosokat, a többi bajnokságban viszont nem jellemző az ilyesfajta kurvulás, így csak nagy pénzek esetén van lehetőség komolyan igazolni.

Nos, vegyük szépen sorra, mit is láthatunk a pályán ebben a szezonban a papíron végső győzelemre hajtóknak kikiáltott csapatoktól:
Lám-lám, Abramovichra is rájárt a rúd több ízben az elmúlt esztendőkben, és bár sikerült mindig facsarni még egyet a pénztárcáján, egyértelműen látható a szándék az igazolásaikból: lerakja a zsetont, mert biztosra akar menni. Se Torres, se Luiz, de még csak a jól teljesítő Mata sem éri meg azt az összeget, amit elpazarolt rájuk a ruszki. Carvalhot és Makalelet nem tudják pótolni évek óta, és lassan Drogbának is kilóg a lóláb. Lampard és Teréz apa évei is meg vannak számlálva, a régi csapatgerinccel már nem nyernek bajnokságot. Villas-Boas se nem egy kiforrott szakember, aki megfelelő lenne egy ilyen kaliberű csapat irányítására, se nem tudja kezelni a multigenerációs keret problémáit. A rá nehezedő nyomás már csak hab a tortán, az ő és Mourinho közt húzott párhuzamok túlzóak és fárasztóan hatnak az amúgy nem kevés kapacitást igénylő közegben. A helyzet iróniája az, hogy még így is a Chelsea rendelkezik a legkomolyabbnak tekinthető játékosállománnyal, mégsem tudnak majd beleszólni a végső rohamokba sem Angliában, sem Európában. (Annak ellenére, hogy valószínűleg ők jutnak legtovább.)
Das "meglepetéscsapat", a Tottenham. Már akinek. A csirkék szinte alig jobbak, mint régebben. Fájó szívvel kell bevallanom, Adebayor jelenti a pluszt számukra, egyébként pedig pontosan ugyanúgy játszanak, mint az elmúlt 2-3 évben, csak épp a többiek romlottak le körülöttük. Éppen ezért kijárna nekik a bajnoki cím, és bár nem örülnék neki, az utolsó pillanatig remélem, hogy ez meg is történik. Ilyen súlyú pofonra talán felébredne bársonyfoteljében Peter Downhill-Wood és szivaregylete.
A Liverpool egy katasztrófa, mással be se tudnak kerülni az újságokba, csak Suarez aktuális baromságaival. Jó példát mutat a srác az ifjúságnak, akik még csak pohárból isszák a sört nagyapa hóna alatt a pubban. Az meg külön dicséretes, hogy az egyébként szintén ékes szavú Kenny bácsi a szezon kétharmada alatt nem nevelt bele annyit, hogy ugyan, fejam, vannak pillanatok, amikor be kéne tudnod csukni a szádat, bármilyen lehetetlen is ez a fogaid miatt. Üde színfolt, ha Gerrard netán a pálya környékére téved, a foci ugyan nem megy már úgy neki, de legalább nosztalgiázni tud a közönség, mint megannyi éve.
Na, és akkor itt van a kismencseszter. Fu-fúú - ahogy régen mondtuk alsóban. Ez ám csak az érdekes fajzat! Rostává lőtték a mezőnyt, ami a statisztikák alapján még talán impresszívnek is hat, mégis olyan volt az egész, mintha egy jókora tehénlepényen tolattak volna át egy New Hollanddel - túl sok látnivalót nem kínált a művelet. Annyival jobb a City a riválisainál, hogy van 2-3 olyan támadójuk, akik bármikor berámolhatnak 1-2-3-4 gólt. (Ja, hogy erről szól a foci? Na azért ez nem egészen így néz ki.) A védelmük Kompanyből áll, sokszor csak Hart tartja az eredményt nekik. Amelyik csapat nem úgy áll fel velük szemben, ahogy ellenünk csinálták még pár éve, komoly esélyük van a megszorongatásukra, sőt, a pontszerzésre is. Ahol a továbbjutás és nem a túlélés a lényeg, kapásból mutatkoznak a hiányosságok. Ők sem az utolsó fordulóban estek ki a BL-ből, hanem szépen elvágták maguk alatt a vékony fát. Az ő szempontjukból sem feltétlenül baj, megspórolták maguknak a későbbi fájdalmat. Óóóh, lehetne még belőlük világverő bagázs, csak épp nem idén, meg ugye nem Mancinivel.

Láthatóan néhanapján kijár nekik is egy-egy krétázás. Még ellenünk is botladozva, malaccal nyertek kétszer, pedig nem tanúsítottunk olyan nagy ellenállást. A keretük néhol erős, néhol limonádé, ilyen Barrykkel meg Zabaletákkal elég fontos helyek maradnak hiányposztok. Több alkalommal is megfigyelhettük, hogy Yaya Touré nélkül sokszor olyan elképzeléstelenül képesek járatni a labdát, mint az Arsenal. Az agyonmagasztalt David Silva se egy zseni, csak jelenleg be vannak pisálva tőle északon, mert jobb épp nincs. Ezek a játékosok sohasem fognak örökséget hagyni maguk után, amit nem a City játékospolitikáját megvetendő mondok, pláne nem irigységből. (Ezen már átestünk egyszer a Chelseavel, és pont az ő példájukból látszik, hogy örökké nem tart a varázs, ha csak viszi a lét a klub.) Kicsit lehet is sajnálni azokat, akik beleragadtak ebbe a hálóba, mert még mindig elhiszik, hogy ez egy sikeres project hosszútávon. Abban a pillanatban, hogy bevezetnek egy reálisnak tekinthető limitet a fizetések és a transzferek maximalizálására, bekövetkezik a törés a nagy fellendülésben. De addig nem biztos, hogy felérnek a csúcsra.
A United pedig... Hát uramisten... Szabad ilyet mondani egy Arsenal szurkolónak, hogy az igazi ősi rivális - u mad, sp?rs fags? - csalódást okoz neki? Nem is érdekel igazán, csak simán kimondom. Egyetlen biztos pont a csapat életében, hogy Sir Alexnek olyan vörös a feje, mintha lányunokájával nézte volna végig a Sokrétű szatír egy-két-hármat. Sokan poénkodnak azzal, hogy az öreg már reggelire is szívesen beveszi a napi alkohol adagját, de a valóság az, hogy amit a pályán lát, azt szíverősítő nélkül elég nehezen bírná ki. Az ő uradalma alatt soha nem volt még ilyen gyenge kerete a Unitednek. Vitának helye nincs, egy kezén megszámolhatja az ember az olyan manchesteri focistákat, akik a múlthoz méltóan, normál körülmények között jelentkezhetnének az ördögök kezdőjébe. Rooney, Park, Vidics, mellettük pár kivénhedő profi, akik már csak azért vannak a közelben, hogy a szarkupacot folyamatosan visszalapátolják egy halomba, és így nem dől össze az egész. A maradék csak egy nagy cirkusz. Berbatov a technikás késdobáló, de leginkább csak bicskanyitogató, hogy mennyire képtelen a futásra, Nani szívesen vonja be a közönséget is, biciklicseleit monociklin mutatja be, hisz nincs ki mind a két kereke, Evra meg a konferanszié, aki alkalmi pornóbajszával osztja az észt a műsor előtt, de valójában az egész show-hoz vajmi köze van a fanfár után.
Az angol futball szégyene volt tavaly, hogy egy ilyen banda képviselte őket a BL-döntőben. Nem egyértelműen könnyű sorsolást kaptak, de nem is kellett túlzottan megerőltetniük magukat ahhoz, hogy odáig jussanak. A Barcelona győzelme viszont borítékolható volt, és nem azért mert azok verhetetlenek lennének, viszont a Manchesternek hiányoztak - és évek óta hiányoznak - a fegyverei a semlegesítésükre. Legalább ennyire a liga többi csapatának szégyene volt, hogy ők nyerték meg a bajnokságot is. A United nem bizonyult különbnek a többieknél, hanem csupán mindenki más versenyt csinált abból, hogy miként múlják egymást alul. Ez a tendencia idén is folytatódik, még nagyobb intenzitással.
És még mielőtt azt hinnétek, hogy a mi szeretett csapatunkra ez az egész nem vonatkozik, meg kell állapítanom, hogy ránk még inkább.
Biztos jártál már úgy, hogy ittasan bolyongsz a kietlen utcán és vizelned kell, mint a zááálat. Meglátsz egy fát, odabattyogsz, zipzár le, tömlő ki és vereted. Este van, kurva hideg és gőzölög alattad a pisa. Egy gomolygó felhőben közeledik az arcod felé, te meg nem reagálsz időben, ezért a találkozást elkerülendő csak hátrálsz kis lépésekben - így viszont lebrunyálod a cipőd orrát. A sárga köd meg végül csak eléri az nemesb érzékszerveidet. Valahogy így tudnám leírni az érzést, amikor a csapatomat nézem.
Még hogy van winning mentality! Még csak not-losing-badly mentality sincs. Minél jobban szajkózzuk ezt a baromságot, annál inkább a saját dugánkba dőlünk, de még annak is melléesünk. Már tavaly is volt egy-két durva dolog, sp?rs fordítás és Newcastle 4-4, könnyű blama McLeish dobermannjai ellen. Idén 8-2 a hígfos Unitedtől (ez a legnagyobb szégyen benne, nem az eredmény!), 4-0 a harmatos, önmagát kereső, Ambrosinit szerepeltető (ragozzam még?) AC Milan ellen. Vágóhíd.
Nos, ez az Arsenal idei szezonja. Mindenki tudta, mi lesz, csak senki sem szerette bevallani magának. És bár voltak ugyan pozitív kilengések, a végeredmény ugyanaz. Méltatlan a Premier Leaguehez, méltatlan az európai foci elitjéhez, méltatlan Thierry Henry kölcsönvételéhez, Robin és egy kézen megszámolható társai teljesítményéhez, de legfőképpen magához a klubhoz és a 125 évet szimbolizáló címerhez.
Ilyenkor kikívánkozik az emberből a nagyon utált közhely: "van-e lejjebb?" Hátööö van, és ebben legalább biztosan a világ legjobbjai vagyunk, hogy mindig tudunk negatív meglepetést okozni. Csak most már felfele kéne nézni, nem előre.

Up, not forward. - Pretty please.
Kommentek: 48 komment
Kommentelj Facebookkal
Eddig 48 komment érkezett

-
Dareioss 2012. 02. 21. 15:13 [1]
-
DefinitelyMaybe 2012. 02. 21. 15:15 [2]
@Dareioss: Én csak két bekezdést olvastam el, de már ott sem lehetett egyikkel sem. :D
-
cescf4 2012. 02. 21. 15:36 [3]
"kijárna nekik a bajnoki cím, és bár nem örülnék neki, az utolsó pillanatig remélem, hogy ez meg is történik. Ilyen súlyú pofonra talán felébredne bársonyfoteljében Peter Downhill-Wood és szivaregylete."
elhiszem hogy el van keseredve mindenkit (már próbáltam ezt "leboxolni" más fórumon is, kevés sikerrel :D), de sp*rs-nek bajnoki címet kívánni ez még viccnek is rossz... következő mi lesz? essünk ki? OMG! ÉBRESZTŐ!!!
-
cleric 2012. 02. 21. 15:48 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [4]
@cescf4: Tudtam, hogy ebbe hamar beleköt valaki. :) Nem kell ébresztő, én halálosan komolyan gondolom. Ez a poszt nem keserűségből született. Az idei szezonban ők érdemlik meg leginkább, és ez talán nekünk is jól jöhet.
-
Lezuzius 2012. 02. 21. 15:58 [5]
@cleric: azert erdemlik meg mert a city adott kolcson nekik egy csatart, es valoszinuleg a fizuja nagy reszet is allja?
-
cleric 2012. 02. 21. 16:49 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [6]
@Lezuzius: A konzisztens, viszonylag jó játékukkal. Amit mi speciel évek óta nem tudunk felmutatni.
-
dorkins 2012. 02. 21. 17:08 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [7]
@cescf4: Ennél nekem is az jutott eszembe, hogy cleric out! :D A bajnoki címet mindig az érdemli meg, aki 38 forduló után ott lesz a legelején, erről nem változik a véleményem. Ha a spurs lesz az, akkor ők, ettől függetlenül ha megtörténne, valószínűleg úgy hánynék napokig, mint átlagos spurs-játékos egy lasagne után.
-
Lezuzius 2012. 02. 21. 17:19 [8]
@cleric: es megis evek ota elottuk vegzunk. Ami iden ugy nez ki megtorik.
-
szilagyi89 2012. 02. 21. 18:01 [9]
@dorkins: Valahogy így? :D
-
dorkins 2012. 02. 21. 18:12 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [10]
@szilagyi89: Pontosan így. És ha lehet választani, akkor ugyanazon a helyen is.
-
Szerg 2012. 02. 21. 18:31 [11]
vannak nehezen vitatható állítások a posztban,de összességében azt kell hogy gondoljam,hogy az Arsenal által meghatározott szemszöged eleve determinálja a negatív végkicsengést
2007,2008 körül a PL abszolút világelső volt,Mourinho droidserege még a portugál távozása után is gőzerővel robotolt,Benítez is csúcsra járatta a maga modelljét Liverpoolban,és ez még az az idő,amikor Hleb és Flamini is közönségkedvenc volt-tehát a top4 erősebb volt mint valaha,főleg h a Manchester nagyon jó játékkal gyúrte maga mögé a riválisait
a Barca felemelkedése,Ronaldo távozása gyengítette a ligát,és azóta is jónéhányan távoztak a két gigászhoz(Xabi Alonso,Mascherano,Fabregas...),a nagycsapatok folyamatosan vergődnek ez igaz-a tavalyi manchesteri bajnokcsapat játéktudásban mindenképpen a gyengébb PL-bajnok csapatok közé tartozott(de azt azért tudjuk,hogy messze nem csak ez számít!)
a top4 tehát gyengült,de azt hiszem látni kell,h rajtuk kívül is bőven van élet a Premier League-ben.
Például ott van a Tottenham,ami akárhogyis vesszük,nagyon szépen teljesít idén-Bale az egyik legizgalmasabb játékos jelenleg és mi sem mutatja jobban h bajnokesélyessé tudtak előrelépni,hogy legalább 10 pontot buktak idén bírók miatt(Wolandot kell megkérdezni a pontos számokért,de a ManShitty és a Chelsea ellen is nagyon fájó hibákat kellett elviselniük).Adebayor mellett Parker és Friedel is nagyon sokat tesz hozzá a fejlődésükhöz,nomeg h Modricnak évről-évre több játszótársa van.A Newcastlenél Ashley miatt sose lehet tudni mi következik,de ha Pardew megkapja a bizalmat akkor itt is szép idők jöhetnek
Tavaly különösen nagy mértékű volt a kisebb csapatok nagy tehetségeinek lerablása,de a középmezőny nagyon izgalmas idén is,rengeteg tehetséges menedzser szab karaktert újra az angol ligának-a Norwich és a Swansea példásan mutatja a követendő utat,Moyes és O'Neill is új erőre kap úgy néz ki-és ha a Wigan/Blackburn duó végre kiesik akkor szintén csak erősödik a bajnokság.
Szóval én azt mondom,hogy az igazi varázs még mindig megvan,csak máshol kell keresni-de minden párharcban meg lehet találni,ugyanúgy egy finoman hangolt kontra-játékban amit akarattal és küzdéssel érvényesítenek a kiscsapat játékosai a top4-esel szemben,mint egy Wolverhamton-Norwich-on,ami például az év egyik legjobb meccse volt idén-szerintem.
-
stanleykubrick 2012. 02. 21. 20:17 [12]
Nagyon jó kis írás. Mindenki megkapja a magáét, jogosan.
Szerintem vannak időszakok. Néha egyik, néha másik liga emelkedik magasabbra. Most leginkább a spanyolok vannak a 'pályán'
Pontosabban szólva a Barcelona-Real Madrid duó. De azért csak nyert az Atletico is EL-t, vagy anno azért a Sevilla is duplázott az UEFA-ban, de ez mellékes.
Az elmúlt jó 15 évben BL-t nyerni Guardiolán (2009,2011) és Mourinhon kívül (2004, 2010) Fergusonnak (1999, 2008, dupla), Beniteznek (2005), Ancelottinak (2003, 2007, neki is kétszer) és Riijkardnak (2006) és Del Bosquenak (2000, 2002, szintén dupla) és Hitzfeldnek (2001) sikerült. (Itt talán Riijkard kicsit kakukktojás, a többiek viszont zseniálisak, mondjon bárki is bármit.) A lényeg pedig, hogy most nincsenek igazi mesterek az olaszok padján sem, Anglia dettó katasztrófa, kivéve Fergie, de neki sikerült elcsesznie az idei BL szezont és bizony Guardiola és Mourinho is Spanyolországban van. Nem hinném, hogy idén más esélyes lenne a BL trófea emelgetésére. Maximum a Milan és Bayern München szólhat bele, de én ennek sem látom semmi esélyét.
Wengerről nem kezdek el itt vitázni, de szerintem megbukott és bármennyire emlegetik az elmúlt évtizedek legjobb mesterei között, szerintem ez nem nagyon állja meg a helyét. De a lényeg pontosan ez, BL-t nyerni karakterekkel lehet. Igazi edzőfejedelmekkel, Wenger nem az és továbbra sem lehet, hogy mindig ugyanaz a liga vigye a prímet. Jó mesterek pedig jöhetnek bármikor, de ahogy elnézem, eddig eléggé egyértelmű arcok viszik a prímet a nemzetközi fronton és Villas-Boas is nagy csalódás pl.
Remélem nem alkalmatlankodtam, peace! -
cleric 2012. 02. 21. 20:40 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [13]
@stanleykubrick: Egyáltalán nem. Egyébként Wenger minden egyes apró reakcióján látszik, hogy nem így akarja az egészet. A modern futballban egyszerűen nem létezik az sehol, hogy ennyi szar ellenére is a helyén tartanak egy menedzsert, csupán az ázsiója miatt. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi rendszert az ő személye menti meg a totális széthullástól, de ez már egy másik történet...
-
norbon 2012. 02. 21. 20:44 [14]
Méghogy kijárna a csirkéknek a bajnoki cím. Ennyire mélyre nem sullyedhetunk. Nem 5 nappal a derbi elott!! Elég naív dolog azt hinni, hogy a Spurs sikere láttán fog Hill-Wood észhez térni. Olyan embert kellene a klub élére juttatni, aki egyenlo arányban érez egyutt a szurkolókkal, valamint a klub anyagi helyzetével. Hill-Woodék csak a pénzt nézik, ez a fo gond. A csapat sikere, a szurkolók elégedtsége csak másodlagosak.
" Észak-londoni mazochizmusom", ezt ismerem. A feleségem mondta a 8:2 után, mikor 2 napot jártam lélekjelenlét nélkul bambán magamelénézve, s utánna mégis alig vártam a kovetkezo Arsenal meccset, hogy ez már mazochizmus a javából. Mondtam neki, hogy ha te nemfogod meg a korbácsot baba, megteszi más. -
reelbeba 2012. 02. 21. 20:57 [15]
@Szerg: Igen, cleric ketsegtelenul tul sok Arsenal meccset nez ;) Ha az angol csapatok BL-teljesitmenyet nezzuk, az tenyleg siralmas iden. Attol fuggetlenul szerintem is van egy csomo orult jo meccs, egy csomo kemeny parharc (es nem csak a bajnoki cimert folyik izgis kuzdelem, de a harmadik-negyedik, sot otodik helyert is). De en is lenyomtam a hetvegen a Chelsea es az Arsenal kupameccset is egymas utan: aznap este en is ugy voltam vele, hogy BARMI MAS erdekesebb es ertelmesebb idotoltes lett volna.
-
stanleykubrick 2012. 02. 21. 21:02 [16]
@reelbeba: És akkor a Spurs meccset még nem is láttad cimbora? :)
-
focilaz 2012. 02. 21. 21:52 [17]
A PL. izgalmas és kiegyenlített bajnokság, és ez a középcsapatoknak köszönhető. Talán az olasz bajnokság hasonló ebből a szempontból.
A spurs bajnokságától hányók egy kicsit viccesek számomra,mintha gyerek korok óta benne élnétek a rivalizálásba. Nekem ez egy kicsit megjátszásnak tűnik, innen Magyarországról. Ha nem mi nyerünk akkor leszarom ki az első, lehet bárki, ha tisztességesen nem bíró vásárlással teszi.Márpedig ez nem jellemző a csirkésekre. -
dorkins 2012. 02. 21. 22:28 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [18]
@focilaz: Ezt az érvelést soha nem értettem, miért lenne nagyobb megjátszás innen Magyarországról utálni a spurst, mint mondjuk utálni a Unitedet, vagy bármelyik másik csapatot? Az ősi rivalizálástól eltekintve az elmúlt néhány évben is bőven akadt tüske a két csapat között, amiért lehet őket utálni - sokkal több, mint mondjuk a Man City esetében. Én meg haragtartó vagyok, és ha nincs esélyünk megnyerni a bajnokságot, akkor is imádkozom a kisebbik rosszért. (Ez jelen esetben nálam a City, az ő sikerüket legalább le lehet írni annyival, hogy megvették a bajnokságot, és kész.)
-
focilaz 2012. 02. 21. 22:39 [19]
@dorkins: Azt gondolom kell egy kulturális közeg ahhoz hogy ezeket az ősi ellentéteket átérezzük. Mivel az utóbbi években nem voltunk velük egy súlycsoportba ezért nem is éreztem én annyira fontosnak az eredményeiket mint a Mu.-ét akikkel kiélezett versenyfutásban voltunk.
Számomra fontos a játék egésze ebből a szempontból, érzem úgy hogy a City tulajdonosok pénzes hóbortja ne nyerjen bajnokságot. -
focilaz 2012. 02. 21. 22:41 [20]
Mennyire jellemző az egész csapat körüli hangulatra , hogy a vita már nem is a csapatunkról szól.
Ezt éreztem már szerdán is a Pausba na ez ami kurvára frusztráló. -
szilagyi89 2012. 02. 21. 22:54 [21]
@focilaz: Ezt az elvet követve az is "megjátszásnak" tűnhet, hogy Magyarországon rengetegen élnek-halnak egy külföldi csapatért - pedig szemmel láthatóan van ilyen. Nyilvánvalóan a londoni szurkolók tudják csak teljesen megélni ezt a rivalizálást, de aki tisztában van Arsenal történelmével, kívülről-belülről próbálja megismerni a csapatot már évek óta, az még ilyen távlatból is át tudja érezni, hogy a Sp*rst, Chelseat, MU-t stb. utálni kell. De ha ezt nem is érzi át az ember, már akkor is rivalizálásról beszélünk, ha mosolyt csal az arcodra egy Sp*rs vagy egy MU vereség.
-
Safin 2012. 02. 21. 23:15 [22]
Ha a city nyeri a bajnokságot, akkor annak végtelenül egyszerű üzenete lesz a világ milliárdosainak: invesztálj 200-300 millió fontot és megnyered 2-3 éven belül a világ legerősebb bajnokságát. Semmi kétségem, hogy akad néhány dúsgazdag kínai aki már kinézett egy-egy pl csapatot és a City győzelme lenne a végső lökés a csapatvásárláshoz. A sp*rs ellenben a top 6 legkevesebbet költő tagjaként van versenyben okos vételekkel, ez már annál inkább követendő példa.
Ez most egy ilyen év az angol csapatoknak, elég nagy kavarodás van, talán csak a City teljesít papírforma szerint. A MU, Chelsea a fiatalítási projekt miatt gyengélkedik, a Pool nem képes rendes játékosokat igazolni a BL szereplés hiánya miatt, az Arsenal meg csak Arsenal. A Newcastle és a Sp*rs teljesít erőn felül az elől lévők közül. -
dorkins 2012. 02. 22. 0:33 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [23]
@Safin: Aligha a City lenne a hírvivő ezen a téren. A Chelsea már nem is dereng senkinek? :)
@szilagyi89: +1, valami ilyesmit gondolok én is. Persze nem kell azért utálni a spurst, mert ez a "szokás", de szerintem bőven van annyi a számlájukon az utóbbi pár évre levetítve is, hogy könnyen találni rá okot. Ugyanúgy, mint a Bolton, a Blackburn, a Birmingham, a Barca, meg sok más csapat esetében.
-
bakito 2012. 02. 22. 8:02 [24]
Amúgy Spurs győzelemnek örülni még innen Észak-Balkánról is durva dolog. Aki x éve követi az Arsenal körüli történéseket az óhatatlanul szembesült azzal az elemi gyűlölettel ami a csirkések felől árad csapatunk felé. Még ha amúgy igaz is, hogy nem kell mindent szolgalelkűen átvenni a szigetről, ettől a nyilvánvaló ellenszenvtől még itthonról sem lehet eltekinteni.
Persze a "többiek" sem a szívem csücske, nagyjából tök mindegy ki nyeri a bajnokságot, mert mindet rühellem más-más okok miatt. Nekem az élbolyból a Poollal és az Újkastéllyal szemben nincs ilyen elemi averzióm, de hát ők kb. annyira esélyesek mint mi a bajnoki címre.
@Safin: A Spurs pedig nagyon sokat költött az utóbbi években, hozzánk képest például nagyságrendekkel többet. Ne gyártsunk legendákat!
-
szilagyi89 2012. 02. 22. 8:50 [25]
@dorkins: Na igen, ebben igazad van, a Barcelonát nem azért kezdtük el utálni, mert a londoniak évtizedekre visszamenően rossz viszonyban voltak velük, hanem azért, amiért egy undorító, manipulatív színészbanda, és ez az utóbbi 4 meccsünkön nem egyszer beütött, ráadásul gusztustalanul jártak el Cesc ügyében is, meg ugye korábban is...
És ahogy @bakito: is írta, nem azért kell utálnunk valakit "mer asszonták", hanem mert az évek során innen, Magyarországról is kialakult az az ellenszenv, rivalizálás, ami nélkül baromi unalmas lenne a futball.
-
szilagyi89 2012. 02. 22. 9:07 [26]
@Safin: Nem hiszem, hogy a City (és a Chelsea) példája irányadó lehetne. Ez inkább a hülye (szó szerint) dúsgazdagok játéka, de semmiképpen nem megtérülő üzlet. Ha azt nézzük, hogy 2007 óta (a Sejkkel 2008 óta) a City nagyságrendileg 650 millió eurót költött új játékosokra, egyáltalán nem tűnik jó üzletnek, hogy az eltelt 5 évben "csak" egy FA-kupát tudnak felmutatni. És még korántsem biztos, hogy a bajnokságot idén behúzzák.
A Chelsea modellje mutatja a legjobban, hogy csak pénzzel nem lehet egy csapatot huzamosabb ideig a csúcson tartani. Erősen leágazóban vannak, pedig beléjük is font százmilliókat ölt Abra.
Ugyanez várható a City-nél is. 5 év után sem értek fel a csúcsra (ez már majdnem 7 ugye? :)), pedig a laikus ember azt mondaná, hogy minden adott a sikerhez. Túl sokáig a sejk sem tudja tömni a csapatot, és ha el is érik a legfelsőbb szintet, ott meg is kell ragadni, amihez újabb tőkeinjekciókra lesz szükség. Ezért gondolom, hogy ez csak egy néhány éves "hóbort" lesz az arabok számára, utána pedig majd találnak mást.
(* a legfelsőbb szint és a csúcs alatt most a Premier League megnyerését gondoltam, a BL-től a City még sok sok milliónyira van...)
-
TdHenry14 2012. 02. 22. 9:20 [27]
@focilaz sem arra gondolt, hogy örülne ha a Spurs nyerne bajnokságot. De attól hogy ősi rivális, nem kell kisgyerekként viselkedni és el kell tudni fogadni, hogy idén nem teljesít rosszul a Tottenham, és én azt sem mondanám hogy rossz csapatuk van és csak kijön nekik a lépés. Persze emlékszem mikor úgy rúgtak nekünk gólt hogy földön feküdt egy Arsenal-játékos és az egész csapat állt (és persze a bíró meg is adta a gólt), és jókat röhögök ha belemennek egy kínos vereségbe, de idén azt hiszem ők többet röhögtek rajtunk mint fordítva...
-
danesdzsu 2012. 02. 22. 11:34 http://spurs.blog.nepsport.hu/ [28]
@Lezuzius: Ha megnézed a gólátlagokat, vagy pár Spurs meccset, akkor feltűnik az, hogy bár Adebayor nagyon hasznos, és remekül illik a csapatba, Friedel az igazi különbség (meg King!). Ez a két ember egy csoda.
@bakito: Fura, itt gyűlöletet én csak a másik oldalról tapasztaltam. Természetesen az egészséges rivalizálás megvan, de mondjuk szarnak titulálni valakit csak azért, mert a másik csapatnak drukkol..., nos, azt csak Arsenalos részről láttam. (De ebből nehogy fight legyen, biztos csak az az oka, hogy más körökben mozgunk, nem pedig az, hogy bármelyikünk is ne írna igazat.)
De például nekem semmi gondom nem volt a közös meccsnézésből a múltkori NLD-n, csak az bánom, elfelejtettem követelni a meccs végén a DVD-t:)
Attól nem kell félni, hogy bajnokok leszünk, ha a sejk esetleg az AS Monaco fektetett volna a City helyett, akkor talán lenne esélyünk, de így semmi.
-
dorkins 2012. 02. 22. 11:40 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [29]
@TdHenry14: Készséggel elfogadom, hogy nem teljesít idén rosszul a Tottenham (nálunk biztos jobban), de 25 forduló telt el, és jelenleg 3. helyen állnak, 7 ponttal lemaradva. Miért jelentenénk ki, hogy megérdemlik a bajnoki címet? Ha emlékezetem nem csal, tavaly ilyenkor még mi is egészen hasonló (vagy jobb) pozícióban voltunk, mégsem hajtogatta senki, hogy megérdemeljük...
-
dorkins 2012. 02. 22. 11:44 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [30]
@danesdzsu: Á, múltkor kevesen voltunk, nem mertünk megtámadni... Apropó, most vasárnap is eljössz? :D
-
danesdzsu 2012. 02. 22. 12:04 http://spurs.blog.nepsport.hu/ [31]
@dorkins: Ha nem zavarok, megpróbálom összehozni. De szerintem rossz ómen vagyok nektek, a múltkor is jobban játszva kaptatok ki. (Mondjuk most állítólag nem lesz vdV vasárnap)
-
Rolnadfeher 2012. 02. 22. 12:23 [32]
Nagyrészt értem a keserű hangvételt, de azzal legyünk tisztába hogy a Tottenham igencsak jó helyezését nem a mások pocsék szereplésének köszönheti. (vagy legalábbis nem csak). Az Adebayor, Bale, Modric, Van der Vart. támadókat nyugodtan lehet irigyelni tőlük.És a védők sem rosszabbak mint akár a mieink, vagy Chelsea vagy stb. Az öreg Harry is kell ehhez. Emlékezzet amikor a Pompey-t irányította. Hát oda se nyerni jártak a csapatok. A legnagyobb baj szerintem hogy a náunk lévő játékosokból hiányzik a pozitív agresszió, kellő erősség a fejben, vagy az a pici plussz ami a jó játékost megkülönbözteti a "mindenki által megszerezni kívánt" klasszistól. Szinte csak a posztjukon legnagyobbak közé tartozó játékosok hagyták el a csapatunkat. És ez nem az elmúlt 2-3 év tendenciája. Persze nem mindenki érdemelte meg hogy nálunk játszon de azért ez egy kemény lista szerintem: Bergkamp, Henry Ljunberg, Reyes, A. Cole. Adebayor,Toure, Nasri,Cesc,Clichy. Ezek olyanok akik nem lefele buktak az arsenálból. (később lehet, lásd reyes). De odaadtunk egy csapat világklasszist és ha tetszik ha nem nem hoztunk egyet sem! Mert ugyan vannak jó játékosaink, de hát az a pici plusz. Az hiányzik belőlük......de nagyon...
-
Szerg 2012. 02. 22. 12:37 [33]
mondjuk nekem nagyon nem fér a fejembe,h az hogyan jön össze,h a Manchester gyenge de a Mantitty győzelme nyugtatólag hatna,hiszen az csak a pénz miatt jöhet össze
Miközben az már tavaly is látszott,hogy a United eljutott arra a szintre,hogy a PL-t már csak rutinból is behúzza ha máshogy nem megy-pont egy Arsenal blogon kell magyarázni h a győzni-tudás ugyanúgy egy csapat meghatározó képességeihez tartozik mint a játéktudás?
idénre Ferguson felkavarta az állóvizet,és az átmeneti évükben is ott vannak a 600millióból összedobott Shitty seggében-akárhogyis nézem,annyira rosszak nem lehetnek
-
bakito 2012. 02. 22. 13:07 [34]
@danesdzsu: Nézd, én nekem semmi bajom a magyar Tottenham szurkolókkal, az angolokat meg végképp nem ismerem. A gyűlöletet ne vedd magadra, viszont kedvenc csapatodat rühellem.
Nyilván én sem így kezdetem, de azért a meccs közbeni rigmusoktól, és a különböző (nem magyar) blogokon, cikkekhez kapcsolódó csirkés hozzászólásoktól még itthonról felmegy bennem a pumpa.Ez van...nem határoztam el, hogy akkor én most ki nem álom a Tottenhamet, de kialakult az évek folyamán az ellenszenv.
-
Nephi 2012. 02. 22. 13:10 [35]
@Szerg: Csak a MU-ra vonatkozó részre reagálnék.. Azért az "átmeneti év" olyan mértékű igazolásokat takar, mint Young 22 m, De Gea 18-20 m, meg Jones 20 m.. És előtte is rendszeres volt a 20+os igazolás (berbatov hol ért 30-at főleg amennyit idén használják,meg amennyiért tovább fogják várhatóan adni..de ott van valencia, rooney, nani akikért azért nem kis pénzt adtak). Én elismerem Ferguson munkásságát, de korántsem a "rutinból" meg "győzni tudásból" nyerték a tavalyi bajnokságot, és idén se azért vannak a második helyen. Az utóbbi 5 év igazolásaikból nincs olyan igazán kiemelkedő alak a csapatban akit egyértelműen Ferguson adott a foci világnak. A kezdőből Carrick jut eszembe (őt nem tudom honnan vették, vagy mit csinált előtte) aki náluk rendszeres kezdő, de én őt se érzem a posztján top10es játékosnak, talán Hargraves lehetett volna, de hát vele tudjuk mi volt,meg lett azóta..
Megkockáztatom, hogy Ferguson helyében abból a merítési forrásból és helyzetből azért szerintem nem egy edző élt volna akár jobban is a lehetőségekkel amikor játékosok vásárlásra került a sor... Látszik, hogy baromira tud motiválni és felkészült az ellenfeleiből,de nem egy sólyomszemű gazdasági mágus.. -
peteb 2012. 02. 22. 13:34 [36]
Én Newcastle-szurkoló vagyok, és önkritikusan annyit tudnék mondani, hogy no offense, de ahol a mi jelenlegi csapatunknak huszonakárhány forduló után reális esélye van az ötödik helyre, és kisebb (nagyobb) csodával még a negyedikre is, ott valóban valami gond van a színvonallal. :)
-
focilaz 2012. 02. 22. 13:37 [37]
@TdHenry14: +1
Nem akartam én ekkora vihart kavarni csak annyit akartam mondani, hogy én nem érzem azt az elemi utálatot a Spurs miatt. Azt gondolom egy tudatos csapat építés eredménye az idei eredményük, és persze ehhez költeni is kellett.
Számomra az egy érdekes kérdés örülnék -e ha jönne egy újgazdag kínai befektető,aki a rabszolgákból kisajtolt pénzét kedvenc csapatomra költené? Szeretném,ha így lennénk bajnok esélyesek mint a City? A válaszom NEM, akkor is ha azt gondoljátok, hogy nem vagyok igazi szurkoló. -
danesdzsu 2012. 02. 22. 13:55 http://spurs.blog.nepsport.hu/ [38]
@Nephi: Berbatov ért 30-at, csak Fergie nem tudta használni;)
Carrick is a Spursből érkezett Manchesterbe.
(Csak kettejükön keresett a klub 28 milliót)Akárkit és akármennyiért vett a MU, a középpályájuk gyenge.
@bakito: az ellen szurkolói blogjaira kötözködni járókkal nem kell foglalkozni, nem számít a véleményük. Itt vagyok példának én:)
Amúgy: bennetek mennyi keserűség van az elmúlt pár év miatt, most képzeld el a másik oldalt. És az én csapatom természetesen mindig jogtalanul kap ki, a bírók és a szél is ellene fúj.
-
Safin 2012. 02. 22. 14:47 [39]
@dorkins: pont ezt akartam ezzel mondani, hogy ha a Chelsea után a City is behúzza a bajnokságot (ugyanolyan recepttel)akkor az eddig bizonytalankodóbb milliárdosokat is bátoríthatja befektetésre.
@bakito: igazad van, az igazolásokra 3 évvel ezelöttig tényleg szórták a pénzt, azóta viszont kisebb összegű igazolásokkal tudtak fejlődni évről évre és a kulcsjátékosaikat is úgy tűnik meg tudják tartani (wage billről nem is beszélve). Sajnos mostanság jól menedzselik azt a klubot.
@szilagyi89: sugar daddy-k számára nem hiszem hogy fontos, hogy jövedelmező legyen a klubjuk. Ha továbbra is az önfenntartó modellben hiszünk elengedhetetlen, hogy minél kevesebb (lehetőleg egy sem) milliárdos képzelje a PL-t a saját kis játszóterének.
-
Szerg 2012. 02. 22. 14:48 [40]
@Nephi: hát én azt gondolom,hogyha 12 PL-bajnoki cím (a 19ből) nem jogosít fel egy csapatot arra,hogy több pénze legyen a legtöbb riválisánál akkor semmi sem
szóval arról beszélni,hogy mit csinálna más Ferguson helyzetében teljesen értelmetlen,hiszen a legnagyobb részben éppen a skót tehet arról,hogy hol tart ma a Manchester United
Berbatov egyébként szerintem bármennyi pénzt megér(t),kiváncsi leszek a nyáron mennyiért számítják majd bele Bale árába ;)
-
Lezuzius 2012. 02. 22. 14:55 [41]
Ha mar az sejkeknel tartunk, szerintem teljesen tudatos volt ez a jatekosfelhalmozas reszukrol, mint a rivalisok gyengitese. Anyagi es szerzodesi reszrol az Arsenal volt a legjobb celpont (meg a manu abbol a szempontbol, hogy Nasri ne naluk kosson ki). Ha megnezzuk hogy mennyit szerepelnek az ex arsenalosok semmikep sem indokolt az ertuk fizetett penz.
Ha emlekeim nem csalnak a Milan csinalta ezt abban az idoben amikor meg max 3 idegenlegiost lehetett nevezni, tobbet is osszevasarolt a rivalisoktol, es felvaltva kerultek a keretbe, lenyeg hogy a gyengitsek az ellent. -
dorkins 2012. 02. 22. 15:08 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [42]
@Safin: Bizonytalankodó milliárdosok? Ezen jót mosolyogtam. :) Elképzelem, ahogy a világ milliárdosai nézik a PL-meccseket, és minden City-vereség után átgondolják, hogy nem, talán mégsem lenne okos dolog futballcsapatra költeni... Aztán a City bajnokságot nyer, és azzal a lendülettel vesznek is gyorsan kettőt. Szerintem nem túl reális a kép.
Ha életbe lép a Financial Fair Play, akkor ezeknek a kluboknak is ésszerűsíteniük kell a gazdálkodásukat, nem tolhatják befelé talicskával a pénzt a tulajok, miközben semmi nem jön ki a másik oldalon. Könnyű legyinteni, hogy úgyis találnak kiskaput, meg hogy nem lesz betartatva, de én azért várnék pár évet, mielőtt ezt megítéljük.
-
danesdzsu 2012. 02. 22. 15:29 http://spurs.blog.nepsport.hu/ [43]
@Szerg: Berbáért 30 milliót is enged szerintem a csapat Bale 150 milliós vételárából;)
@bakito: most vettem észre: melyik időszak költéseire gondolsz?
-
Safin 2012. 02. 22. 15:29 [44]
@dorkins: Ha a city Mancinivel tud bajnokságot nyerni akkor a legbizonytalanabb milliárdosnak is elillan minden kételye:).
-
Lezuzius 2012. 02. 22. 16:36 [45]
Season 11/12 - Premier LeagueTransfer balance sheet: +35.050.000 €
Season 10/11 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -21.365.000 €
Season 09/10 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -8.500.000 €
Season 08/09 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -57.450.000 €
Season 07/08 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -71.750.000 €
Season 06/07 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -22.350.000 €
Season 05/06 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -13.960.000 €
Season 04/05 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -36.630.000 €
Season 03/04 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -28.000.000 €
Season 02/03 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -9.150.000 €
Season 01/02 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -18.300.000 €
Season 00/01 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -25.285.000 €
Season 99/00 - Premier LeagueTransfer balance sheet: -21.200.000 €forras:
www.transfermarkt.de/en/tottenham-hotspur/transfers-alle/verein_148.html -
Lezuzius 2012. 02. 22. 16:42 [46]
@danesdzsu: bar visszavonom, mert nalunk Reyesnek ezt irjak, 15m-re emlekszem, bar az lehet font volt
José Antonio Reyes FC Sevilla 35.000.000 €
szoval biztos hulyesegeket irnak mashol is.
-
danesdzsu 2012. 02. 23. 10:47 http://spurs.blog.nepsport.hu/ [47]
@Lezuzius: swissramble.blogspot.com/2011/12/tottenham-grounds-for-optimism-or.html
A transfermarkt érdekes. Pl. tudtad, hogy Danny Rose a Bristolé?:)
-
Lezuzius 2012. 02. 23. 12:34 [48]
Ez alapjan igaz amibol az egesz kiindult, hogy "A Spurs pedig nagyon sokat költött az utóbbi években, hozzánk képest például nagyságrendekkel többet".
If we look at the last six years, Tottenham have actually still outspent Manchester United (£57 million) and Arsenal (net sales of £46 million), while they have spent about the same as Liverpool (£84 million). They are way behind Manchester City (£437 million) and Chelsea (£145 million), but that is only to be expected.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.







Minden szavával egyetértek!