Írta: goonerpeet 2012. febr. 1. 23:59 Kategória: Pontosztás
Értékelő rovatunkban szemügyre vesszük játékosaink minden megmozdulását, és teljesítményüket számokra váltjuk be. Szemünk elől még Denilson Chamakh sem bújhat el. Na de nem csak kritizálunk, hanem dicsérünk is. Itt mindenki megkapja azt, amit megérdemel. Mi nem vagyunk futballszakértők, szigorúan szurkolói szemmel nézünk mindent, és ha esetleg olyat veszünk észre, amit más nem, akkor legalább egy hétig dagad a mellünk. Lapozás után játékosaink Bolton elleni teljesítményét pontozzuk le vagy fel.
Szczesny
Gyenge meccse volt. A hátratett labdákat elég pontatlanul játszotta meg, ráadásul volt egy teljesen fölösleges cselsorozata is. Egy fontos védése volt még az első félidőben, aztán meccs végén pedig majdnem összehozott egy büntetőt. Még szerencse, hogy Chris Foy teljesen vak volt, akárcsak a meccs többi részében. 5
Sagna
Egyáltalán nem látszódott rajta a több hónapos kihagyás. Ugyanazt a kiváló teljesítményt nyújtotta, mint az elmúlt években mindig. A remek védekezés mellett pedig volt egy kiváló beadása, ami után van Persie lövése a kapufán csattant. 7
Mertesacker
Jó meccse volt. A végén talán túl könnyedén hagyta betörni Daviest a tizenhatoson belülre, és lehet, hogy szabálytalan is volt, de ezen kívül szépen lehozta ezt a mérkőzést. 7
Koscielny
Neki viszont ez volt az egyik leggyengébb teljesítménye az egész szezonban. Az első félidőben nem egyszer meggyűlt a baja Ngoggal. A második félidőben feljavult, de nagyon messze volt ez a legjobbjától. 6
Vermaelen
A fejpárbajokat elég nagy arányban nyerte meg, és nem is nagyon mentek el mellette a szélen, de továbbra sem tudja ezen a poszton azt a kimagasló teljesítményt nyújtani, mint középen. 6
Song
Hetek óta mintha takarék üzemmódban tolná, most pedig nem csak közepes, hanem egyenesen rossz volt. Olyan figyelmetlenségei voltak, hogy néha csak néztem magam elé, hogy itt mégis mi történik. Ennek a csapatnak nagyon nagy szüksége van egy jó Songra, de olyat már nagyon régen láttunk. 5
Arteta
A kevés pozitívum közé tartozik az ő visszatérése. Nem volt olyan pillanata a meccsnek, amikor ne kérte volna a labdát, és rendszerint egy sorral feljebb is tudta játszani, csak ott meg különösen a második félidőben elfogyott a tudomány. 7
Ramsey
Nem értem én ezt a srácot. Az egyértelmű, hogy túl van játszatva, és még így is széthajtja magát minden meccsen, de ebből még már több kár származik, mint haszon. Mindent megpróbál, és nem sül ki belőle semmi jó. Jól mozog a tizenhatos előtt, helyzetbe tud kerülni, de amint labdát kap, mint aki megijed a kaputól, úgy cseszi el ezeket. 5
Ox
Megint az egyik legaktívabb tagja volt a csapatnak. A mezőnyben volt pár eladott labdája, de védekezésben sokat fejlődött, volt egy kiváló ziccerpassza, és egy remek távoli lövése, ahol Bogdánnak nyújtóznia kellett. 7
Walcott
Ezt sem értem, de komolyan. Egy olyan játékosról van szó, aki állítólag csatárnak vallja magát, de nem képes 10 méteres előnynél kapuval szemben gólt lőni. Most legalább a kaput eltalálta, de ez még így is hatalmas tragikomédia. 4
van Persie
Hát rajta sok minden nem múlott. Adott két remek gólpassz értékű labdát, és lőtt két kapufát, amik közül a másodikból egy igazi Bergkampot idéző mestermunka lehetett volna. 7
Henry
Én komolyan nem értettem, hogy miért kellett behozni, pláne Chambo helyére. Ott egy Rosicky-Ramsey cserét kellett volna meglépni. Nem is tudott semmit hozzátenni a játékhoz. 5
Rosicky
Mire bejött már két passzt nem tudtunk megcsinálni jóformán.
Kommentelj Facebookkal
Eddig 57 komment érkezett

-
Brady07 2012. 02. 02. 0:23 [1]
-
cescf4 2012. 02. 02. 0:55 [2]
TO nálam 2-3ast érdemel, Áron 3-4-est
TO: no komment, erre a fáradtság se lehet mentség, fel kéne nőnie a feladathoz h vezér legyen ebben az Arsenalban, de egy Oxi képzettebb már most lehet nem bír annyit mint TO de legalább jó megoldásai vannak, katasztrófa az utóbbi pár hónapban... pedig szezon elején olyan jónak indult :(
Rambora nem tudok mérges lenni lábtörés után lábadozik(próbálja vissza szerezni a sérülés előtti énjét), nem tudja átvenni cesc szerepét, ez neki sok, nem tudom minek kell erőltetni szegény srácot, persze nincs jobb, de akkor miért nem igazolunk vkit? ennyire nincs pénzünk h egy szaros 10 misit nem ér meg ez a poszt??? vagy próbáljuk már ki Artetat, vagy Arshát középen, legalább 1 meccsre h mégis mit nyújtanak, lassan már olyan helyzetbe kerülünk hogy nem oszt nem szoroz
és hajrá Egyenlítői-Guinea!!!!!!!
-
dorkins 2012. 02. 02. 1:08 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [3]
Szczesny cseleiről már én is akartam írni. Elsőre menő volt és némileg szórakoztató, másodszorra már kicsit kínos, mostanra viszont kurvára nem értem, hogy miért nem bassza tarkón ezért valamelyik védője vagy Wenger a meccs végén. Egyszer istentelenül be fogjuk szopni ha nem fejezi be, nem kell hozzá nagy jóstehetség. Ramsey értékeléséhez meg +1000, ennél jobban nem lehet leírni a mostani formáját. Nem érdemes őt bántani, mindent megpróbál minden egyes meccsen, de teljesen el van készülve. Muszáj pihentetni.
Egyébként rohadtul el vagyok keseredve több okból is, de sajnos bebizonyosodott ismét, hogy sokkal rosszabb is megeshet egy focimeccsen, mint egy 0-0-ás döntetlen: www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-16845700
-
mzrt 2012. 02. 02. 2:01 [4]
én komolyan előre félek a spurs elleni meccstől ha ez így marad jó nagy zakóba nézünk bele ha egy ilyen fostos boltonnak se tudunk gólt rúgni hol van a régi arsenal komolyan sírtam ma is kínomban
-
bakito 2012. 02. 02. 7:07 [5]
Song és Ramsey hetek óta írtó gyenge. Nem értem, hogy az utóbbi időben jobbik formáját mutató Rosicky miért nem fér be legalább 45 percre, illetve van még egy Benayuon is a padon, de az ilyen fostos Song helyett egy Coquelint is ki lehetne próbálni.
Walcott nagyobb gond, mert helyére be lehetne hozni Arshavint, aki ugye ...Azért az durva, hogy egy orosz és egy angol válogatott mellett egy ifjonc a legjobb szélsőnk.
-
Galván_Tivadar 2012. 02. 02. 7:59 [6]
Szczesny a labdát érte el, a bíró pedig elég közel volt. Így ez egy jó kijövetele volt.
-
szelak 2012. 02. 02. 8:13 [7]
@cescf4: Igen, egyszer én is megnézném Artetát középen.
@Galván_Tivadar: Köze nem volt a labdához.
Amúgy megint a régi nóta: nem a játékosaink képességével van baj, hanem a hozzáállással. Nincs tűz, nincs hajtás, nincs akarás. Tudnak ők világszínvonalon focizni, ezt a Villa elleni 2. félidő megmutatta.
Ez pedig Wenger sara, aki katatón zombiként ülte végig a meccset. -
szilagyi89 2012. 02. 02. 8:51 [8]
Egyébként észrevettétek, hogy Sagna jobboldali előre játékával Walcott mennyivel beljebb tudott húzódni? A legtöbbször nem is szélen volt (mint amikor Djourou volt mögötte), hanem egy kicsit közelebb a kapuhoz. Szükség volt már nagyon a jó öreg Bacra.
Walcottról nekem kicsit más a véleményem... Lehet, hogy csak én látom így, de sok idő után az Aston Villa ellen játszott úgy, ami már közelít az ő tudásához... Voltak jó elfutásai, agresszívabb volt, gólt is lőtt, egyszóval veszélyesebben játszott. Én a tegnapi meccsen is láttam tőle biztató jeleket, bár az az 1v1-es ziccerre borzalom volt...
Nem is a játékunkban keresném a hibát, mert főleg az első félidőben voltak szép labdajáratásaink, mondjuk a mérkőzés végére már elfogyott ez a játék, akkor már inkább védekeztünk. A hiba a helyzetkihasználásban volt, amiben egyrészről megint csak pontatlan volt a csapat, másrészről pedig szerencsénk se volt (2 kapufa).
A baloldalra egy Gibbs, rotálva egy Gervinho és jó lesz ez.
A legjobbak nálam (is): Mertesacker, Arteta, Oxi.
-
Agyusfiu 2012. 02. 02. 8:54 [9]
@szelak: Szczesny hatalmasat mentett, nem kérdés, hogy labda volt..
-
Galván_Tivadar 2012. 02. 02. 9:07 [10]
@szelak: Tisztán labda volt, nem tudom mit láttál...
-
szilagyi89 2012. 02. 02. 9:21 [11]
@Agyusfiu: @Galván_Tivadar: Egyetértek! Egy jó kijövetel volt Szczesnytől, egyértelmű, hogy jól döntött a bíró.
-
jimmy870321 2012. 02. 02. 9:51 [12]
Nem tudom miért szapulja mindenki Songot. RvP vel együtt magasana két legjobb játékosa a klubnak. Sokszor csak őt figyelem minden meccsen, hogy mit össze darál, mint előre - úgy hátra is. Nekem ő a kedvencem. HA mindenki annyira pontos lenne, mint ő, és fele annyira odaadó, az első 3 hely valamelyikén tanyáznánk az biztos. Amúgy nem aggódok a csapat miatt. Az idei évet a bl-re kel most már kizárólag koncentrálni Mr. Wenger!!!!!! Ha összeáll a csapat jövőre verhetetlenek leszünk.
Szcesny - Sagna - Koscielny- Vermaelen - Andre Santos - Ox. - SONG - Wilshere - Walcott - Van Persie....és persze a többiek, kiegészülve az évtized edzőjével.
Ugye nem is olyan rossz----------- -
jimmy870321 2012. 02. 02. 9:53 [13]
@bakito: milyen fostos Songról beszélsz embe, ha egyszer kidől neadjaisten, akkor leszünk csak igazán fostosak.!?
-
skizoHH 2012. 02. 02. 9:53 [14]
@Agyusfiu: @Galván_Tivadar: @szilagyi89: ha Fabianski csinàlta volna ezt...
-
skizoHH 2012. 02. 02. 9:56 [15]
@jimmy870321: ùgy legyen. De a fantasztikus kezdo 11-unket màr sokszor fènyeztuk! Csak sajnos, ha jovore is ilyen lesz a PAD akkor a kezdo 11-en tèlre megint elfàrad...
-
csakapersie 2012. 02. 02. 9:57 [16]
jimmy ne haragudj,de te mit szívsz? nem lesz jövőre,mivel ezt a francia kutyát ki kell rúgni már most!még mindig hiszel benne?! ha ha ha!meg van az első pontunk idén,végülis megértem,h bizakodsz!!
RVP le fog lépni..te miről beszélsz?milyen verhetetlen csapatról?!
-
petcike 2012. 02. 02. 9:59 [17]
Teljesen korrekt értékelés.
Így kicsit lenyugodva úgy érzem a hajtás megvolt tegnap és a legnagyobb bajunk a pontatlanság volt. -
szilagyi89 2012. 02. 02. 10:05 [18]
@skizoHH: Mégis mit? Kaptunk róla büntetőt? Kapott gólt?
-
Tollhegy 2012. 02. 02. 10:14 [19]
Egy középcsapathoz tökéletes ez a keret.
Nem kell igazolni. -
Szerg 2012. 02. 02. 10:58 [20]
@bakito: nem a legjobb,hanem a legfrissebb
Oxford-Cambridge gyors és lelkes,a legtöbb ellenfélnek pedig új,ezért könnyen okoz meglepetést
de hogy ezzel már egy egész csapatból ki tud emelkedni,az elég sok kérdést felvet
Rosicky meg Benayoun biztos vagyok benne hogy max cserének jók,de abban jobbak mint Ramsey,hiszen a tapasztalatukkal a 60.perc tájékán esélyesebb,hogy jobban átlátják mi az,amit játszani kell egy fáradó ellenféllel szemben.
Kezdőként használhatatlanok és szerintem egy félidőt se nagyon bírnánakév elején azt írtam,hogy nincs csapat a PL-ben,ami több játékos karrierjét kockáztatná a lehető legrövidebbtávú érdekei elérésének céljából-továbbra is ezt látom,de a csapat helyett menedzsert írnék
-
fantillsawhenry 2012. 02. 02. 11:06 [21]
Welcome back, dear 7th place.
-
Arsenalgeri90 2012. 02. 02. 11:11 [22]
szerintem is a labdát ütötte el először Sziszi, de ha nem, akkor is remek kijövetel volt, mert ha bent marad, könnyedén elpasszolták volna mellette....
-
Tollhegy 2012. 02. 02. 11:53 [23]
"It's part of football when you lose three games like we did, when you do not lose the fourth game it is already not too bad."
Wenger
Ez most vicc, vagy tényleg az Arsenal? -
Slice1 2012. 02. 02. 12:00 [24]
Azért komoly, hogy az utóbbi időben divattá vált az is, hogy Szczesnyt fikázzuk, még akkor is amikor semmi rosszat nem csinált. De valahogy néhányan mégis belepróbálják magyarázni, hogy de ez meg az a mozzanat mégsem volt olyan jó, mert... Hiába cifrázzuk itt a dolgokat magasan ő a legjobb kapusunk még, ha nála is becsúszik néhány hiba.
-
skizoHH 2012. 02. 02. 12:03 [25]
@szilagyi89: koze nem volt ott Szcesnynek a labdàhoz, csak ennyit akartam. Soha nem vitattam Szcesny èrdemeit, csak a hype miatt nekem kevèsbè szimpatikus! Fabianski egy ilyet megjàtszott volna màr règen k*rva lenne szegèny anyukàja...
-
skizoHH 2012. 02. 02. 12:04 [26]
Ramsey meg nagyon Wilshere akar lenni.
-
szelak 2012. 02. 02. 12:07 [27]
@Slice1: ő a legjobb kapusunk, én is imádom, de ettől függetlenül az utóbbi időben - viszonylag - sokat hibázott. Ennyi.
-
charli80 2012. 02. 02. 12:10 [28]
@Tollhegy: A vén kecske az ilyen nyilatkozatokkal is csak megerősíti, hogy réges, régen kiégett. Ez aztán a győztes mentalitás. Az öreg elfelejtette, hogy hol lenne a helye a kedvenc csapatunknak. Súlyos problémák vannak a vezetőségben és a tulajdonosokban. Sajnos szar belátni, de ha ez így folytatódik, akkor középcsapat leszünk. Jó úton haladunk....
-
Slice1 2012. 02. 02. 12:12 [29]
@szelak: Ez így van, de ettől még nem feltétlen kell egy-egy jó megmozdulásába is belemagyarázni, hogy az igenis rossz volt. Természetesen akinek nem inge..
-
goonerpeet 2012. 02. 02. 12:15 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [30]
@jimmy870321: Song valóban a keret egyik legértékesebb játékosa, de ez még nem menti fel az alól, hogy hetek óta magához képest nagyon alul teljesít.
@Galván_Tivadar: Szczesnynek ott a végén köze nem volt a labdához. Nem sokon múlott ugyan, de Davies még pont el tudta pöckölni a labdát. Tiszta büntető volt. Persze nem meglepő, hogy Foy benézte, mert az egész meccsen teljesen vakon volt.
@skizoHH: Egyébként érdemes néha megnézni, hogy amikor Ramsey megkapja a labdát milyen lehetőségei vannak a társak megjátszására. Megdöbbentő, hogy mennyien várják állva a labdát, és jó formán csak van Persie próbál mozogni és helyezkedni.
-
szilagyi89 2012. 02. 02. 12:20 [31]
-
vadkutya1 2012. 02. 02. 12:34 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [32]
@goonerpeet:
"Megdöbbentő, hogy mennyien várják állva a labdát, és jó formán csak van Persie próbál mozogni és helyezkedni."Fúj bazdmeg, ne is mondd, igazából ez az egyetlen dolog, ami jelenleg tényleg fel tud idegesíteni, ez viszont kurvára. Ha valami igazán fos, akkor az a helyezkedésünk.
-
Galván_Tivadar 2012. 02. 02. 13:18 [33]
@goonerpeet: Nem tudom, hogy milyen stream-et néztél, de szerintem ezen kár vitatkozni... Ha akarod, feltöltöm HD-ben, aztán vissza tudod nézni.
-
goonerpeet 2012. 02. 02. 13:20 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [34]
@Galván_Tivadar: Várom.
-
Tollhegy 2012. 02. 02. 13:24 [35]
@charli80: Akármi a véleményed, a jelzőkkel azért csínján bánj, kérlek!
-
Lezuzius 2012. 02. 02. 13:40 [36]
@Tollhegy: egyetertek, max ven kakas, de semmikepp sem kecske!
-
Agyusfiu 2012. 02. 02. 13:59 [37]
@vadkutya1: Végre más is látja azt ami engem is zavar, nagyon kevés a mozgás elöl(kivétel Arteta és Persie),kezd "elArshavinosodni a csapat".
@goonerpeet: Ne haragudj meg de ezt tényleg nagyon elnézted, szerintem gyönyörű mentés volt, az egy másik dolog mit csinált Per..
-
dorkins 2012. 02. 02. 14:02 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [38]
@Tollhegy: Örülök, hogy más is a kulturált véleménynyilvánítás híve, de azért ennél sokkal durvább jelzőkkel is illették már Wengert, meg fogják is a közeljövőben, valami azt súgja. A vén kecske kedves becézésnek is felfogható egyesek stílusához képest.
-
Galván_Tivadar 2012. 02. 02. 14:05 [39]
@goonerpeet: Oké. Ma fölveszem, holnap pedig feltöltöm.
-
Lezuzius 2012. 02. 02. 14:06 [40]
Ez a hatekonysag hianyzik tolunk:
OptaNepsport Diego Milito nyolc lövése találta el a kaput 2012-ben, ezekből nyolc gól született. Gyilkos. -
Slice1 2012. 02. 02. 14:14 [41]
@Lezuzius: Mondjuk ebből volt pár büntető is. Amúgy szép ez a stat, de nem feltétlen Militot dícséri az, hogy fél szezon alatt 8-szor sikerült kapuralőnie..:D
-
Szerg 2012. 02. 02. 14:20 [42]
@Lezuzius: jézusom,mintha RvP nem földöntúli statisztikákat szállítana tavaly január 1 óta.
Megnéztem,37 gól 38 meccsen csak a PL-ben!!
-
Szerg 2012. 02. 02. 14:21 [43]
@Slice1: 2012 még csak egy hónapja tart...
-
dorkins 2012. 02. 02. 14:23 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [44]
@Slice1: 2012-ben, azaz csak ebben a naptári évben. És ez már több, mint amennyiszer Chamakh és Park együttesen eltalálta a kaput egész szezonban. :D
-
Slice1 2012. 02. 02. 14:24 [45]
@Szerg: Ja, igen jogos. Félreolvastam, azt hittem az idei szezon eltelt részéről beszélünk.
Attól függetlenül, hogy szép statisztika, elég sok fika érte Militot, mert a szezon elején szart sem csinált. És bár a helyzetkihasználásunk nem a legjobb, nem pont egy Militot hiányolok innen, amikor van egy RvP-nk aki ezeket a mutatókat is kenterbe veri. -
Lezuzius 2012. 02. 02. 14:25 [46]
@Szerg: RvP melle kene valaki, nem helyette.
-
Agyusfiu 2012. 02. 02. 14:36 [47]
@Lezuzius: 4-4-2? megkockáztatom, hogy akár Henryval párban pazar játékot láthatnánk tőlük.
-
norbon 2012. 02. 02. 14:42 [48]
Baj van a játékosok helyezkedésével. Ez tény. Sokszor nincs ures ember, akinek passzolni lehetne. Ez szomorú. Nem ehhez voltunk szoktatva a múltban. Hogy ez miért is van így, arra Wengernek kell rájonnie, azért van fizetve, s nem is rosszul. Ebbol ered az is, ami engem december óta mindig kihoz a sodromból szinte minden meccsen s tobbszor is, hogy bedobásoknál sokszor nincs ember akinek oda lehetne dobni, aki kérné a labdát. Talán oda fajultak a dolgok, hogy félnek a játékosok, hogy valamit csinálni fog kelleni a labdával? Ez már szinte katasztrófa.
Ramsey idén csak minden második meccsén tud elfogathatót nyújtani. Nem értem miért nem lehetne leultetni a padra azokon a bizonyos meccseken, s Rosickýt játszatni helyette. -
nightshift 2012. 02. 02. 15:33 [49]
@norbon: keveset futnak, néhány kivételtől eltekintve. nem a helyezkedés rossz. majd szedik a lábukat a Milán ellen szvsz. most kell összepihenni az akkorra aktuális extra energiát a fejnek és a lábnak. uff.
-
charli80 2012. 02. 02. 16:47 [50]
@Tollhegy: Csinján is bántam, azért használtam az öregre ezt a jelzőt. Az sz.a.r. -ért én kérek elnézést.
-
Galván_Tivadar 2012. 02. 03. 8:10 [51]
-
szelak 2012. 02. 03. 8:48 [52]
@Galván_Tivadar: Kikockáztam, megnéztem jó néhányszor és...hát...nem tudom.
Ha hozzá is ért a lasztihoz, legfeljebb ujjbeggyel. A labdát viszont már eltolták mellette és az embert felborította. Fújható lett volna, de nem olyan egyértelmű, mint nekem elsőre meccs közben tűnt. -
Galván_Tivadar 2012. 02. 03. 9:04 [53]
@szelak: Bizony, még ha ujjheggyel is, de a labdát érte el először. A csatár meg simán feldobta magát, mint ahogy szokták. Abban igazad van, hogy befújható lett volna, és általában az Arsenal ellen az ilyen eseteket be is szokták fújni... (lásd legutóbb pl. a Swansea ellenit)
-
Lezuzius 2012. 02. 03. 9:07 [54]
Radioban hallottam: taxis vitt ki londoni 6:50es malev gephez valakit akinek ket meccsre van jegye a hetvegen.
Remelem kijut valahogy. -
goonerpeet 2012. 02. 03. 12:27 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [55]
@Galván_Tivadar: Valóban hozzá ért a labdához, de csak miután Davies már jóformán a földön volt. Véleményes, de be lehetett volna fújni.
-
szelak 2012. 02. 03. 12:53 [56]
@Galván_Tivadar:
kepfeltoltes.hu/120203/video_09-10-44__www.kepfeltoltes.hu_.jpgDavies már borul, mert összeért a lábuk, a labdát még nem érte el. 11-es.
-
dorkins 2012. 02. 03. 13:43 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [57]
@Lezuzius: Hmm, elvileg egy hű olvasónk is kint lesz szombaton a meccsen, reméljük, hogy a Wizzairt választotta.
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.







Henry felesleges volt, Arteta,Merte volt a legjobbunk. Nem hittem volna h még Gervinhot hiányolni fogom :D keméony mecsek várnak még ránk...