Írta: imici77 2012. jan. 27. 10:18 Kategória: Teamtalk

Egy csapaton belül elengedhetetlen a megfelelő kommunikáció, az ún. közös nyelv. Az Arsenal esetében központi főnevek vannak, mint például az áttyityűd vagy a kvalityi, de hogy valójában mi lehet az a bizonyos közös nyelv, azt nehéz meghatározni. Nem úgy, mint az Útwenger olvasóinál, akik önmaguktól is rendkívül kommunikatívak. Ezzel a rovattal ezt a hullámot próbáljuk meglovagolni, így lapozás után ott lesz 10 kérdés, melyek csak Rád várnak...
„Már a Liverpool is hamarabb nyer kupát, mint mi. SZÉGYEN!” – már csak ez az egy komment hiányzik és tökéletes hetet zárunk. Vasárnap a harmadik vereséget szenvedtük el zsinórban, Wenger cserénél már búgtak a szurkolók, a stadion fele azt énekelte az edzőnknek, hogy nem tudja, mit csinál, Szczesny még aznap törölte magát a Twitterről, mert fel akar nőni, a sajtótájékoztatót megzavarták egy „Te basztad el, Wenger!” bekiabálással, ahol aztán a Professzor mindenkit teljesen jogosan leosztott, hogy nem tartozik magyarázattal a cserét illetően. Hétfőn megírják, balhé volt az öltözőben, amit Robin vezetett. És persze továbbra sem igazoltunk senkit januárban. Ja, és lehet, hogy Jack idén már pályára sem lép.
Az összes fórumon megy a találgatás a csapat jövőjével kapcsolatban. Wenger, BL, Robin állnak a középpontjan, az ÚtWenger sem mehet EL a levegőben izzó kérdések mellett. Feltesszük azokat, a válaszokat pedig írjátok meg Ti!
1. Ha idén nem jutunk a négybe a bajnokságban, akkor Wengernek távoznia kell a kispadról? Láttunk már sok példát arra, hogy új edzővel vissza tudott egy csapat kapaszkodni az elitbe, de ugyanennyi esetben egy új szakvezető sem tudott segíteni.
2. Kit látnál szívesen Arséne helyén jövőre a kispadon? (+Wenger maradjon elnöknek, pénzügyi tanácsadónak, ifi edzőnek?)
3. EL esetén Robin marad vagy elmegy kupát nyerni? Ez a kérdés akkor is érvényes, ha elcsípjük a negyedik helyet, mert az idei év megmutatta, hogy a bajnoki aranyról nem álmodhatunk, nem vagyunk közel egy trófea begyűjtéséhez.
4. Robin mellett kik hagynák el a süllyedő hajót? Új csapatot kell ismét építenünk, vagy a váz itt marad?
5. Meg tudnánk nyerni az EL-t?
6. Még pár nap hátravan az átigazolási időszakból, fogunk igazolni?
7. Kiket igazolnál, hogy megmentsük a szezonunkat? Jöhet a kívánságlista.
8. Három hét múlva még BL meccset játszunk a Milannal, van esélyünk a következő körbe jutni?
9. Vasárnap a Villa ellen nem hibázhatunk, de fogunk?
10. Henry betalál a hétvégén?
Kommentelj Facebookkal
Eddig 45 komment érkezett

-
Cheers! 2012. 01. 27. 10:25 [1]
-
Tollhegy 2012. 01. 27. 10:35 [2]
Már a Liverpool is hamarabb nyer kupát, mint mi. SZÉGYEN!
-
verminator 2012. 01. 27. 10:44 [3]
1. igen, szerintem az elmúlt évek után ennek egyértelműnek kell lennie.
2. Unai Emery, David O'Leary de vadabb álmaimban esetleg Keown vagy Bergkamp. És Wenger elnöknek maradhat.
3. Robin nem fog menni sehova.
4. A váz maradni fog.
5. Szerintem meg. De ne gondolkozzunk még ilyenen.
6. Nem hinném.
7. M'Vila, Hazard, Götze szerintem velük teljes lenne a csapat, mert akkora hiányokat nem érzek.
8. Bőven van. A Milan sem egy világverő csapat.
9. Nem fogunk, ez győzelem lesz.
10. Ha játszik akkor szerintem igen. -
hesoyam 2012. 01. 27. 10:54 [4]
1. Szerintem ha nem lesz benne a top 4-ben szerintem nem kell alapon, hanem önként távozik. Talán beismerve hogy már kevésbé tud megújulást vinni a csapatba, és átadva a stafétabotot valaki másnak.
2. Egy olyan edző lenne jó aki széles taktikai repertoárral rendelkezik, ugyanakkor előtérben a színvonalas, támadó szellemű focit helyezi, ami az Arsenalra mindig is jellemző volt. Én legszívesebben Jürgen Kloppot, vagy Laurent Blancot látnám a kispadon.
Wenger mint tanácsadó maradhat.3. Szerintem van annyira hű az Arsenalhoz hogy mindkét esetben marad. Fő az optimizmus! :)
4. Szerintem Fabianski, Squillaci, Arshavin, Rosicky, Chamakh, Park így is úgy is mennének év végén...plusz talán 1-2 fiatal a rendszeres játéklehetőség reményében. Benayounnak talán már teljesen mindegy hogy hol koptatja a kispadot. Míg azon is sok múlik hogy ha lesz új edző ő kiket favorizál.
5. Az utóbbi 1-2 év bebizonyította hogy a nem elithez tartozó csapatok is milyen erőt képviselnek az EL-ben, sőt a BL-ben is. (Braga, Basel stb.) Így sajnos azt kell mondjam hogy jelen állás szerint nem.
6. Nyáron is az utolsó pillanatban igazoltunk. Meg egy MU vereség kellett ahhoz hogy megtegyük ezt a lépést.
7. Podolski mindenféleképpen, kölcsönbe egy mindkét oldalon bevethető szélső védő vételi opcióval, most Hazardról szólnak a hírek, ami mondjuk kéne is mint egy falat kenyér, de én inkább próbálkoznék be Kagawanal!
8. Az esély mindig megvan...
9. Meg lesz a 3 pont...nyögvenyelösen de meg lesz
10. Alap! :D
-
GoNelsinho 2012. 01. 27. 11:08 [5]
1. Ha elmegy (kirúgni nem fogják), akkor kint is ragadunk a BL-ből.
2. Unai Emery-t MAJD
3. Elmegy.
4. Song, talán Sagna.
5. Leszarnám az EL-t.
6. NEM
7. Majd nyáron igazolnék.
8. Kis szerencsével
9. Kivétel erősíti a szabályt: NEM
10.Igen -
bakito 2012. 01. 27. 11:10 [6]
Na már jó rég nem kommenteltem... szóval ez a Wilshere infó honnan van? Belémbasztad az ideget!
1. Ha idén nem jutunk a négybe a bajnokságban, akkor Wengernek távoznia kell a kispadról?
Wenger ki fogja tölteni a szerződését. Hogy hosszabbítanak e, az már egy másik kérdés.2. Kit látnál szívesen Arséne helyén jövőre a kispadon? Mit az egyes pontra adott válaszomból kiderül, senkit. Amúgy teljesen hipotetikus szinten Klopp.
3. EL esetén Robin marad vagy elmegy kupát nyerni? Ettől nagyon tartok...félek hogy odébbáll.
4. 4. Robin mellett kik hagynák el a süllyedő hajót? Én inkább azt mondanám aki biztosan maradna: Wilshere, Szcesny, Walcott, Vermalen, az összes idei szerzemény, Song, Ramsey, Gibbs. A többiből ezért vagy azért kinézem a távozási szándékot.
5. Meg tudnánk nyerni az EL-t?: Igen.
6. Még pár nap hátravan az átigazolási időszakból, fogunk igazolni?: Nem
7. Drogba, Tevez (persze esélytelen)
8. Három hét múlva még BL meccset játszunk a Milannal, van esélyünk a következő körbe jutni?
Van esélyünk, de addig jó lenne a szélsővédelmet kitalálni, mert itt mennek el rendszerint a meccseink. Djourou és Miquel nem megoldás az már látszik, de Vermalen is csak a nimbuszát rombolja balszélen.9. Vasárnap a Villa ellen nem hibázhatunk, de fogunk?
Négyszer egymás után kikapni? Na ne már! Az azért durva lenne (nem mintha a három nem lenne az).10. Henry betalál a hétvégén?
Csak ha 442-őzünk, ami nem tűnik reálisnak. -
Persie 2012. 01. 27. 11:17 [7]
Jack Wilshere had a scan on his ankle yesterday, and the early prognosis is that's had a set back. More expected later. - Young Guns
-
szelak 2012. 01. 27. 11:28 [8]
1: Önként nem fog felállni, kirúgni se fogják. De valszeg helyes döntés lenne leváltani.
2: Perverz álmaimban Villas-Boast – jobban menne neki itt, mint egy házzal odébb. De Unai Emery is jól hangzik. Vagy valami tapasztalt nagy öreg.
3: Egy hete még azt mondtam volna, h marad. A fejlemények / balhé tükrében már nem vagyok benne biztos.
4: Ez sztem attól függ, h ki jön, meg attól, h Wenger visszavonul-e, vagy talál új csapatot. Utóbbi esetben tartok tőle, h sokan követnék.
5: Az EL a kis- és középcsapatok játszótere, akiknek ez jelent mindent. Nem nyernénk meg.
6: Fogunk
7: Kaká, Demba Ba, Hazard – minimum :D
8: Nincs esélyünk attól tartok
9: Nyerünk
10: Naná!!
-
Dave147 2012. 01. 27. 11:42 [9]
1. Kirúgni nem fogják, mert már rég kiették volna a szűrét ilyen teljesítményért, maximum ő mond fel.
2. Nevet nem tudnék mondani, de mindenképpen kőkemény támadószellemű, pontos és gyors passzmunkákkal kitágított játékot gyakoroltassa velük.
3. Maradni fog.
4. Robin marad, de viszont olyan emberek biztos elmennek, akik nem nyújtottak kielégítő teljesítményt, gondolok itt főleg Chamakhra, és még pár jómadárra. Lesz 1-2 friss ígéretes igazolás, többit meg ifisekből kiválogatja Wenger, amennyiben ő fogja irányítani a csapatot.
5. Papírforma alapján, nyerni kéne, de erre fogadni már nem merek.
6. Mivel most nagy a baj, ezért nem lepődnék meg ha megint az utolsó utáni pillanatba jönne valaki.
7. Hazard, Götze, Pastore.
8. Van, addigra ki fog józanodni a csapat.
9. Nekem azaz érzésem hogy ebből x lesz.
10. Ő fogja az egyenlítő gólt rúgni.
-
vadkutya1 2012. 01. 27. 11:55 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [10]
1. Nem. És nem is fog, a szerződését ki fogja tölteni, ez 1000%.
2. Wengert. Vagy Téged.
3. Ha nem nyerjük meg a FA-t, és nem jutunk a 4be, akkor tartok tőle,h igen. S egy rossz szavunk sem lehet rá emiatt. Persze sírni fogok és mindenki kapni fog.
4. Sztem más nem, bár Sumákban nagyon reménykedek,h többet nem engedik a szigetre.
5. Ez nem kérdés. Ha nem nyerjük meg, gecinagyot égünk. Ismét.
6. Muhaha.
7. Bergkamp, Pirés, Ljungberg, Adams, Dixon, Keown, Vieira, Parlour.
8. Minden olaszt megbaszunk, bár a szezon megmentése érdekében én örülnék annak, ha minél előbb távoznánk a BL-ből. FUCK CL, továbbra is.
9. 7-0
10. Tripla.
-
Verebgy 2012. 01. 27. 13:41 [11]
Szeretnénk mi magyar futballrajongók az Arsenal "nehéz" éveiben lubickolni...
-
Tollhegy 2012. 01. 27. 15:37 [12]
Off
twitpic.com/8captv
On -
rulling18 2012. 01. 27. 17:12 [13]
1.igen
2.Guus Hiddink
3.MARAD!!!
4.a váz itt marad
5.remélem nem az EL-ra kell majd hajtani jövőre
6.nem hiszem
7.Valbuena,Hazard,Podolski,Schweinsteiger,Xabi Alonso,Baines
8.szerencse is kell hozzá de verhető a milan
9.nyerünk
10.négy gólig meg se áll -
holloway 2012. 01. 27. 17:40 [14]
1. wengernek távoznia kell a kispadról, de nem azért mert nincs meg a negyedik hely. (amúgy meg nem fog)
2. laudrup, owen coyle, lambert v a swansea edzője. wenger meg menjen el francia szövetségi kapitánynak. ha megjön az esze visszajöhet vmi pozícióba hozzánk.
3. van rá esély h elmegy.
4. sztem többen már nem nagyon.
5. meg tudnánk nyerni.
6. senkit.
7. reálisan kik elérhetők? talán affelay.
8. 20 % max.
9. simán benne van h hibázunk.
10. remélem -
ottó ramone 2012. 01. 27. 18:16 [15]
1. Ha idén nem jutunk a négybe a bajnokságban, akkor Wengernek távoznia kell a kispadról?
Nem.2. Kit látnál szívesen Arséne helyén jövőre a kispadon?
Wengert.3. EL esetén Robin marad vagy elmegy kupát nyerni?
Szerintem marad, én bízok benne.4. Robin mellett kik hagynák el a süllyedő hajót? Új csapatot kell ismét építenünk, vagy a váz itt marad?
Itt marad.5. Meg tudnánk nyerni az EL-t?
Igen, de nem lesz rá szükség :). Bár Wenger, ha jól tudom, mindegyik európai kupadöntőjét elbukta (nem csak velünk), legalább gyakorolhatna egy vélhetően könnyebb ellenféllel :)6. Még pár nap hátravan az átigazolási időszakból, fogunk igazolni?
Nem.7. Kiket igazolnál, hogy megmentsük a szezonunkat? Jöhet a kívánságlista.
Messi, Ronaldo, Xavi, Iniesta, Rooney, Terry, Drogba, Özil, Götze, D. Silva, Y. Touré, Fabregas, Nasri, Aguero, Tevez, Gerrard, Suarez, Hazard, Adebayor, Robben, Gomez, Bale, Balotelli, Ibrahimovic, Pato, Robinho, Ronaldinho, Sneijder, van der Vaart és persze Torghelle Sanyi.
na jó, igazából csak Honda és Podolski.8. Három hét múlva még BL meccset játszunk a Milannal, van esélyünk a következő körbe jutni?
Olasz csapat nem üt ki minket. Ezt kimondja a fizika alaptörvénye és mindegyik vallás alaptétele is.9. Vasárnap a Villa ellen nem hibázhatunk, de fogunk?
Kezd belelendülni a Villa, de behúzzuk.10. Henry betalál a hétvégén?
Nem, de rúgat Dunne-nal egy öngólt, miután kétszer bebőrözte. -
norbon 2012. 01. 27. 19:49 [16]
1. Wengernek nem fog KELLENI távoznia a kispadról.
2. Konnyebb hogy kit nem: tyúkfarmi múltal rendelkezot, Mourinhot és Mezei Gyuribácsit sem.
3. Nem tenném a tuzbe a kezem, hogy marad.
4. Akinek lejár a szerzodése talán mindenki. Na jó, Song tutira nem :) -
norbon 2012. 01. 27. 19:54 [17]
5. Meg hát :)
6. Na ezért bemerném tenni a kezem a tuzbe, hogy nem fugunk.
7. Talán egy csatárt Robin mellé aki már bizonyított valahol, s ennyi.
8. Van hát. na nemá hogy egy olasz csapat ejtsen ki bennunket.
9. Már nem hibázhatunk!
10. Be hát. -
Tollhegy 2012. 01. 27. 20:41 [18]
-
hobcsi 2012. 01. 27. 21:16 [19]
1. Ha idén nem jutunk a négybe a bajnokságban, akkor Wengernek távoznia kell a kispadról?
Wenger úgy fog meghalni, hogy lefordul az Arsenal kispadjáról. Magától ő innen el nem megy, elküldeni pedig nem fogják...2. Kit látnál szívesen Arséne helyén jövőre a kispadon?
Ez fantasztikum.3. EL esetén Robin marad vagy elmegy kupát nyerni?
Ennek az esélye pontosan 50%... :)
De nem érzem rajta, hogy kifogásokat keresne, vagy nem tenne meg mindent a csapatért.4. Robin mellett kik hagynák el a süllyedő hajót? Új csapatot kell ismét építenünk, vagy a váz itt marad?
Ezt jelenleg megjósolni nagyon nehéz, de nem hiszem, hogy a fél csapat elkívánkozna. Akkora sztár nincs, akit elit klubok csábítgatnának ez az igazság (max. Robin).5. Meg tudnánk nyerni az EL-t?
Meg tudnánk, de szerintem valahol elbotlanánk, mert a csapat nem akarna eléggé. Idén sem lesz az EL győztese se a MU, se a MC. Erre fogadni mernék, pedig mindkettő messze jobb a többieknél, de nem fognak rá koncentrálni.6. Még pár nap hátravan az átigazolási időszakból, fogunk igazolni?
Ez a klubon múlik. Nem valószínű, mert max. kölcsönöket szeretnénk, azt meg nem fogja tudni kijárni a klub. De nem elképzelhetetlen.7. Kiket igazolnál, hogy megmentsük a szezonunkat? Jöhet a kívánságlista.
A csapatban benne van a potenciál, valami más hibádzik. Szerintem nem a játékosok személyében keresendő a hiba forrása. Ez kicsit olyan, mint amikor a gyerekorvos mindig azt mondja, hogy kenjük be popsikrémmel. Nem megy a csapatnak nem feltétlen megoldás az igazolás. Szerintem semmit nem oldana meg az sem, ha CR7, vagy Messi jönne...8. Három hét múlva még BL meccset játszunk a Milannal, van esélyünk a következő körbe jutni?
Van. 50%, de azt érzem, hogy tovább fogunk lépni. A Milan tényleg nem egy világverő csapat.9. Vasárnap a Villa ellen nem hibázhatunk, de fogunk?
Hibázhatunk. Nem jár érte 3 bajnoki pont, úgyhogy mindegy hogy hibázunk-e...10. Henry betalál a hétvégén?
Ha játszik van rá esélye... -
four 2012. 01. 28. 10:32 [20]
1. Ha idén nem jutunk a négybe a bajnokságban, akkor Wengernek távoznia kell a kispadról?
Azt gondolom, hogy egy váltás hozhatna előrelépést bizonyos területeken (taktika, motiváció), csak azt nem tudom, hogy összességében hozna-e előrelépést a csapat teljesítményében jelen pénzügyi viszonyok között. Mégis inkább azt mondom, hogy távozzon év végén. Nem érzem, hogy meg tudnánk újulni.2. Kit látnál szívesen Arséne helyén jövőre a kispadon?
Emery az egyik jó választás lenne.3. EL esetén Robin marad vagy elmegy kupát nyerni?
Remélem nem fárad bele, de megérteném, ha menne.4. Robin mellett kik hagynák el a süllyedő hajót? Akiket nem kellene marasztalni: Almunia, Rosicky, Vela, Squillaci, Djourou, Arshavin, Chamakh, Bendtner.
5. Meg tudnánk nyerni az EL-t?
Akár.6. Még pár nap hátravan az átigazolási időszakból, fogunk igazolni?
Nem.7. Kiket igazolnál, hogy megmentsük a szezonunkat?
Nem feltétlenül csak erre a szezonra: Bastos, Doumbia, Marvin Martin, a szélsőhátvédeket még keresem :)8. Három hét múlva még BL meccset játszunk a Milannal, van esélyünk a következő körbe jutni? Attól függ, hogy 3 hét alatt kik lesznek bevethetők a jelenlegi sérültek közül, illetve addig kik sérülnek le. Most kb. 30% esélyt látok.
9. Vasárnap a Villa ellen nem hibázhatunk, de fogunk?
Ha nagyon nehezen is, de továbbjutunk.10. Henry betalál a hétvégén?
Igen. -
Nephi 2012. 01. 28. 11:29 [21]
1. Nem.
2. Az előző kérdés nyomán ez elég hülyén néz ki, de ha kell valaki akkor Oscar Tabarez, ha vállalja, ha nem akkor Brendan Rodgersnél vagy Remi Gardenál vagy Steve Bouldnál tennék próbát a vezetőség helyében. Wenger meg maradjon valamilyen formában a klubnál.
3. Robin vélhetőleg rosszkor menne el, de érthető lenne.
4. Songon látom az utóbbi időben, hogy szarik rá. Walcott szerintem nem megy a Juvéba..
5. OFC.
6. Nem, sajnos..
7. Előre Soldado vagy Cavanni. (Robin bal szélre ki, ill. tartalék CF.), AM-nek Hazard, , Honda vagy Marvin Martin,
Djourou helyett Vertonghen, M'Villát, valamint
Cristian Ansaldi Gibbs helyett.8. Van, ha legalább arra a szintre visszajutunk ahol a CFC elleni őszi meccsen voltunk. Az is ez a keret volt..
9. Bízom benne, hogy nem.
10. Nem fog pályára lépni.
-
sattmatt 2012. 01. 28. 11:56 [22]
1. Ha idén nem jutunk a négybe a bajnokságban, akkor Wengernek távoznia kell a kispadról? Nem.Wenger marad
2. Kit látnál szívesen Arséne helyén jövőre a kispadon?Senkit.Wenger marad
3. EL esetén Robin marad vagy elmegy kupát nyerni?Sztem marad.
4. Robin mellett kik hagynák el a süllyedő hajót? Új csapatot kell ismét építenünk, vagy a váz itt marad?A váz marad Walcott nem hiányozna a kezdőből...Cseréink pedig nem meghatározóak..5. Meg tudnánk nyerni az EL-t?Nem hiszem..
6. Még pár nap hátravan az átigazolási időszakból, fogunk igazolni?Biztos ,hogy nem.
7. Kiket igazolnál, hogy megmentsük a szezonunkat? Jöhet a kívánságlista.én nagyon örülnék Bentnek.Mögötte játszhatna Robin sajna erre 0% az esély..
8. Három hét múlva még BL meccset játszunk a Milannal, van esélyünk a következő körbe jutni?
Persze,hogy van...
9. Vasárnap a Villa ellen nem hibázhatunk, de fogunk?
A Villa sztem jóval erősebb csapat annál amit a táblázaton elfoglalt helye mutat...Szóval sztem hibázunk,de a villa nagyobbat 3:2 ide
10. Henry betalál a hétvégén?Remélem fog játszani.Ha fog min 1 félidőt ,akkor fog. -
cescf4 2012. 01. 28. 16:19 [23]
holnap már lesz beharangozó ügye? :D
-
vadkutya1 2012. 01. 28. 17:03 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [24]
@cescf4:
Holnap még nem, de jövő hét közepétől már ütjük a vasat. -
petcike 2012. 01. 28. 22:42 [25]
1. Wenger marad.
2. Talán Klopp.
3. Remélem marad!
4. Walcott talán és remélem a ballaszt.
5. Nem...
6. Nem.
7. Affelay, Demba Ba sima lenne sztem, még Baines.
8. 30-40 % körül...
9. Sajnos kiesünk sztem...
10. Már annak is örülök, ha játszik. -
fantillsawhenry 2012. 01. 29. 15:03 [26]
Sagna gólpassz? Legyen.
-
tota23 2012. 01. 29. 17:52 [27]
0-2
ez már kurvára megalázó, zsinórban a 4. vereség.
megint taktika nélkül küldte fel wenger a pályára a csapatot, b*szódjon meg!
-
holloway 2012. 01. 29. 17:54 [28]
hát nagyon szomorú vagyok. ilyen gyenge csapatot. talán nick hornby idejében a 70-es években volt ilyen gyenge az arsenal. mindjárt sírok.
wengerben lehetne annyi önkritika h lemond. sajnos kirúgni nem fogják. -
SJS 2012. 01. 29. 17:59 http://stanleycup.blog.nepsport.hu/ [29]
Most viccet félretéve valaki emlékszik még olyan meccsre az elmúlt egy-két hónapban, ahol nem mi voltunk hátrányban és kettőnél több gólt lőttünk??? Azon már nem tudom felkapni a vizet, hogy egyszer jön előre ez a néger f.os és egyből visszapattan hozzá a labda, mi meg 6 helyzetből egyet sem rúgunk be, dehogy ennyire alázzanak minket azt képtelen vagyok elhinni...egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mi folyik a csapatnál, de fasza érzés így leülni mindig a gép elé, hogy tuti vereség a vége
-
mzrt 2012. 01. 29. 18:00 [30]
komolyan sírok én is ez hihetetlen hogy beívelgetésekkel probálkozunk a 150 centis theora széééégyen
-
MrPaksihapsi 2012. 01. 29. 18:01 [31]
Wenger takarodj! Kurvára elegem van a vén faszból!
-
toto 2012. 01. 29. 18:01 [32]
De itt többnyire nem is az egyéni képességekkel van a gond, hanem az, hogy nincs egy értelmes taktika, elképzelés. Meg ahogy Kutya írta nemrég: a mentális felkészítés hiánya. Hogy lehet az, hogy az ellenfél jobban hajt, mint mi focistáink? A Fulham játékosai megszakadtak a győzelemért, a Swansea-é is és ma is azt látom, hogy sokkal fókuszáltabbak a villások. Ez az elkeserítő.
-
esosdelben 2012. 01. 29. 18:08 [33]
vizsgaidőszak!
-
esosdelben 2012. 01. 29. 18:15 [34]
az AV-nek ez a meccs fontos. ők állnak valahol a PL-ben, most meg nem nézem, ott ellébecolnak, kiesni nem fognak asszem. nekik ez a kupa dicsőség. itt előbbre jutnak egy nyert meccsel. az AFC meg nézi a tebellát erősen, és bűvöli a 4. helyet. nekik, de főleg Wengernek, meg a managementnek az számít. közbe tizi. az x még befigyelhet, tekintve, hogy Bent gólja ordas mák volt, és persze hogy Fabianskival esik meg az ilyen.
Na hajrá, és világbéke. -
MrPaksihapsi 2012. 01. 29. 18:17 [35]
öcsém, ilyet:)
-
Lezuzius 2012. 01. 29. 18:17 [36]
@esosdelben: nekunk is ez az egyetlen eselyunk a trofeara
-
esosdelben 2012. 01. 29. 18:17 [37]
ott is az országos mák. jól van Teo, azért ne add fel. a genyó cserepad nem ment oda hozzá.
-
holloway 2012. 01. 29. 18:17 [38]
na faszom. ramsey és walcott összekapta magát.
-
MrPaksihapsi 2012. 01. 29. 18:21 [39]
ez már vicc, de jó:)
-
esosdelben 2012. 01. 29. 18:22 [40]
Bent és a becsúszás, vazze. még jó, hogy Kosc... megúszta. elvitte a lelkesedést az AV-s srácokat.
-
SJS 2012. 01. 29. 18:23 http://stanleycup.blog.nepsport.hu/ [41]
Ki tudja mit csinált Wenger velük a szünetben, de nagyon csinálta...:D ez a foci lenne az alapvető elvárás.
-
esosdelben 2012. 01. 29. 18:26 [42]
inkább Leash-ék benéztek valami statisztikát. aszitték, vége.
-
Ozsika81 2012. 01. 29. 19:01 [43]
amit Koscielny elmüvelt a második büntető előtt az valami fantasztikus volt.
-
holloway 2012. 01. 29. 19:07 [44]
végre valami eddig nem látott dolog: fordítás. további pozitívumok a meccsen: végre sikerült mertesackert egy szöglettel megtalálni, ramseynek két sarkalása is bejött.
-
tota23 2012. 01. 29. 19:24 [45]
nagyon szívesen olvasnék egy "pontosztást"...;)
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.











Lehet hogy Wilshere nem játszik idén? Próbálva kerülni a "forrás" szó használatát kérdezem, ez az információ honnan származik?