Írta: vadkutya1 2011. okt. 24. 22:48 Kategória: Elmélkedések
Egy ideje folyamatosan a jelennel, meg persze a múlttal törődünk, holott az Arsenal szurkolóknak kötelessége foglalkozni a jövővel, a közelivel és a távolival egyaránt. Egyszerű földi halandókként azonban nem tehetünk mást, mint tippelgetünk arról, vajon mit hozhatnak a következő évek, évtizedek. Hogy könnyítsünk a helyzeten, felkerestük Neot, aki nemsokára a Juventus edzője lesz, s megkértük, hogy vezessen minket a mindent tudó orákulum elé, hátha könnyebben kiigazodunk a saját gondolatainkon.
Hajtás után vágatlan formában közöljük a tőle elhangzottakat, de pánikra semmi ok, a jövő fényes. Viszont készülj, mert ez itt a Mátrix.
2013. február 6.
Thomas Vermaelen ismét játékra jelentkezik. Senki nem hisz a szemének, amikor pályára lép, de a tőle megszokott profizmussal hozza le a mérkőzést, melynek végén mindenki sír.
2014. március 20.
Arséne Wenger szerződését újabb 4 évvel meghosszabbítják, aminek az egész futballtársadalom nagyon örvend. A sajtótájékoztatón Ivan Gazidis elmondja, hogy a klub remek financiális helyzetben van, melyet az elkövetkező nyáron igazolások formájában bizonyítani is fognak. Ez év júniusában megkezdődik minden idők legkomolyabb transzfere, s a komplett francia másodosztály Londonba teszi át a székhelyét, illetve érkezik még Chamakh öccse is Marokkóból, természetesen ingyen.
2015. május 22.
Derült égből villámcsapásként éri a világot azon hivatalos nyilatkozat, amelyet már mindenki sejtett: Xavi a saját neméhez vonzódik, s a továbbiakban kerülné az olyan férfias sportokat, mint a futball, így egyúttal vissza is vonulna. A hír hallatán Francesc Fabregas sértődötten átigazol a Real Madridhoz egy különleges szerződés keretében, melyben leírásra kerül, hogy nem csak saját prémiumáról mondd le a középpályás, hanem az épp 2. levezető szezonját töltő Casillas juttatásait is ő állja. Pár nappal ezután a házát katalán fundamentalisták felgyújtják, a kiérkező tűzoltók a romok közt találnak egy félig megégett transzparenst, "Wenger ezt is tudta" - felirattal.
2016. október 4.
Bendtner 32. napja tart éhségsztrájkot az Emirates előtt, s visszavételéért könyörög. Éjszakánként az Oh to be a Gooner-t énekli fahangon, amiért több feljelentés is érkezett már a klubhoz a környékbeli lakók által. Wenger mindenesetre ellenáll, az sem riasztja el, hogy Nicklas menet közben Messi-méretűre zsugorodott össze.
2016. január 3.
Mario Balotelli azonnali átigazolási kérelmet nyújt be a Manchester City vezetőségének, "már eleget kerestem, niggerek" - jeligével, s potenciális állomásként, valamint vágyai célpontjaként az Arsenalt jelöli meg. Két héttel később holtan találják manchesteri villájában, egy saját kezűleg kitöltött IQ-teszt mellett, melyen feladóként Arséne Wenger neve szerepelt. Wenger a kihallgatáson elmondja, hogy nem látta az esetet, így a vádak alól hamar felmentik.
2016. május 30.
Sir Alex Ferguson, a kor egyik legnagyobb és legsikeresebb edzőkoponyája leteszi a lantot, mi több az alkoholt is, mondván többet nincs szüksége rá. Az Orbit nevű nagyvállalat azonnal szerződést kínál neki, melyet készséggel el is fogad, így nyugdíjas éveiben a friss lehelet nagykövete lesz. A lemondása következményeként később a Manchester United teljesen összeomlik, de ezt néhány angol, valamint pár millió kínai szurkolón kívül senki nem sajnálja. A hírhez tartozik még, hogy a bejelentés másnapján kompromittáló felvételek jelennek meg az egyre hiteltelenebb Guardian oldalán, amint Wenger totálrészegen csapkodja a pultot egy korzikai bárban, néhány kétes erkölcsű bártáncos és Diaby társaságában, kinek tolószékét szintén körberajongják a hölgyek.
2018. augusztus 3.
A londoni Arsenal világtörténeti szezont produkál, 9 kupát hódít el a 2017/18-as kiírásban, mindezt veretlenül, kapott gólok nélkül. Emirates Cup, Eusébio Cup, Carling Cup, FA Cup, Premier League és Bajnokok Ligája aranyérem, valamint az Európai Szuperkupa mind a zsebben, majd győzelmet aratnak a Klubvilágbajnokságon és 12-0-ra verik a Manchester Unitedet a Community Shielden. Augusztus 5-én Arséne Wenger könnyeivel küszködve nem hosszabbítja meg menedzseri szerződését, s elfoglalja jól kiérdemelt helyét az elnöki székben. Az edzői posztot lánya, Léa veszi át, s egy maroknyi magyarországi Ágyús blogger átnevezi a weboldalát Virágos útra.
2019. szeptember 1.
Megindul a gyártás a Wenger Bottled Ltd. névre hallgató palackozó üzemben, mely extra szilárdságú, de nem visszaváltható palackokat dob piacra, fényes sikerrel.
2020. december 24.
Denílson Pereira Neves ex-Arsenal, valamint Anderson Luís de Abreu Oliveira ex-Manchester United futballisták életre hívják a „Brazilok többet nem úsznak a brit zátonyig” nevű alapítványt, melynek elsődleges küldetése a sportág angliai, és európai szolgálata. A szervezet főhadiszállását Lisszabonban építik fel, ahonnan hetente hajóztatnak vissza Panamáig dél-amerikai focistákat, minek hatására a brazil első osztály 96 csapatosra duzzad 2023-ra, s kiírásonként átlagosan 11-12 ezer gól esik egyetlen szezon alatt a következő években.
2024 októbere
Arséne Wenger megveszi Londont.
2025. augusztus 16.
Az FA kizárja a legfelsőbb osztályból a Tottenhamet, melyet azzal indokolnak, hogy 70 éve csak szórakoznak, s sosem nyerik már meg a Premier League-et. Helyükre az Arsenal reserve csapatát teszik, hiszen még ők is nagyobb eséllyel indulnak a pontvadászatban.
2027. szeptember 11.
Chamakh öccse, miután munkavállalási engedély hiányában 3 évet volt kölcsönben a Salamancánál, majd 4 évet focizott az Arsenal tartalékcsapatában, illetve hatot a felnőtt keretben, megszerzi első és egyben utolsó arsenalos gólját a hatodosztályú Leeds ellen, a Ligakupa első fordulójában. Másnap összeverik a Holloway Roadon, a tettes kilétéről hallgat, de bizonyos találgatások napvilágot látnak.
2030. június 1.
Megkezdődik a vadonatúj, 3 szintes, szintenként 60 ezer férőhelyes Wengerion építkezése, közvetlen az Emirates mellett, ami már 10 éve Malév névre hallgat, mert Wenger még 2020-ban, egyik utolsó nagy dobásaként kétharmados többséget szerzett a Fideszben, Usmanov közbenjárásával. Az új stadion legalsó szintjére futballpályát, a középére NFL pályát, a tetejére pedig golfpályát terveznek, így kellemes kikapcsolódást nyújthat az összes londoni etnikumnak. A várható bevételt megtippelni sem merik, s erről azóta is hallgat az igazgatótanács, bár bizonyos spekulációk itt-ott felütik a fejüket, mivel félévente lecserélik a komplett autóparkot. Az érintett autógyárat egyébként szintén felvásárolta a francia mester, melyben 2028 óta Wentley néven gördülnek le a négykerekű csodák.
2032. november 23.
A 83 éves Wenger továbbra is remek egészségnek örvend, s november hónapban megnyitja japán étteremláncának első tagjait Londonban, Liverpoolban és Middlesborough-ban.
2035. április 18.
Léa egymás után harmadjára tripláz az Arsenallal (FA, BL, PL), a csapat 208 gólt rúg a bajnokságban, miközben a Manchester United első valamirevaló szezonját futja a Ferguson korszak óta, s második helyen végez az Ágyúsok mögött, szerény 35 pontos hátránnyal.
2040. január 3.
A kőolajkészletek már 10 éve elfogytak, ezért hosszas tervezés után végre felrobbantják a Manchester City stadionját. Kisebb támadás éri a Stamford Bridge-et is, de a vén Abramovich azzal védekezik, hogy ő már 20 éve kiszállt az olajbizniszből, ami valós, hiszen jó ideje aloe verát termeszt egy eldugott szigeten az Indiai-óceánon. Állítólag Essient és Drogbát is ott látták utoljára.
2042. június 1.
Jack Wilshere átveszi az Arsenal irányítását, miután betör pár orrot az igazgatótanácsban.
2046. november 30.
Megszületik a határozat, mely szerint 2047. május elsejétől életbe lép a Financial Fair Play. Wengert december 3-án kórházba szállítják, mert 3 napja nem bírja abbahagyni a röhögést.
2050. augusztus 8.
Az idősebbik Chamakh majdnem gólt szerez egy jótékonysági meccsen, melyet a bordeaux-i öregfiúk játszanak a Virágos út kiégett bloggereivel, akik jól megérdemelt pihenésüket töltik Madeirán, de Imre 73 évesen is könnyedén, mellel veszi le a lövést. Üröm az örömben, hogy a mérkőzést követő italozáson ismét összevesznek Wengeren megőszült szerkesztőtársával, vadkutyával, s mielőtt megütnék egymást, mindketten elhunynak szívinfarktusban. A Virágos út saját hallottjainak nyilvánítja őket.
2052. október 22.
A francia zseni 103. születésnapját ünnepli, melynek keretében megnyitják Londonban a Wenger Is Still Here And Will Be Fuckers Museumot.
2053. május 21.
A Pool megnyeri a bajnokságot.
2013. február 6.
Thomas Vermaelen ismét játékra jelentkezik. Senki nem hisz a szemének, amikor pályára lép, de a tőle megszokott profizmussal hozza le a mérkőzést, melynek végén mindenki sír.
2014. március 20.
Arséne Wenger szerződését újabb 4 évvel meghosszabbítják, melynek az egész futballtársadalom nagyon örvend. A sajtótájékoztatón Ivan Gazidis elmondja, hogy a klub remek financiális helyzetben van, melyet az elkövetkező nyáron igazolások formájában bizonyítani is fognak. Ez év júniusában megkezdődik minden idők legkomolyabb transzfere, s a komplett francia másodosztály Londonba teszi át a székhelyét, illetve érkezik még Chamakh öccse is Marokkóból, természetesen ingyen.
2015. május 22.
Derült égből villámcsapásként éri a világot azon hivatalos nyilatkozat, amelyet már mindenki sejtett: Xavi a saját neméhez vonzódik, s a továbbiakban kerülné az olyan férfias sportokat, mint a futball, így egyúttal vissza is vonulna. A hír hallatán Francesc Fabregas sértődötten átigazolt a Real Madridhoz egy különleges szerződés keretében, melyben leírásra kerül, hogy nem csak saját prémiumáról mondd le a középpályás, hanem az épp 2. levezető szezonját töltő Casillas juttatásait is ő állja. Pár nappal ezután a házát katalán fundamentalisták felgyújtják, a kiérkező tűzoltók romok közt találnak egy félig megégett transzparenst "Wenger ezt is tudta" - felirattal.
2016. január 3.
Mario Balotelli azonnali átigazolási kérelmet nyújt be a Manchester City vezetőségének, "már eleget kerestem, niggerek" - jeligére, s potenciális állomásként, valamint vágyai célpontjaként az Arsenalt jelöli meg. Két héttel később holtan találják manchesteri villájában, egy saját kezűleg kitöltött IQ-teszt mellett, melyen feladóként Arséne Wenger neve szerepelt. Wenger a kihallgatáson elmondja, hogy nem látta az esetet, így a vádak alól hamar felmentik.
2016. május 30.
Sir Alex Ferguson, a kor legnagyobb edzőkoponyája leteszi a lantot, mi több az alkoholt is, mondván többet nincs szüksége rá. Az Orbit nevű nagyvállalat azonnal szerződést kínál neki, melyet készséggel el is fogad, így nyugdíjas éveiben a friss lehelet nagykövete lesz. A lemondása következményeként később a Manchester United teljesen összeomlik, de ezt néhány angol, valamint pár millió kínai szurkolón kívül senki nem sajnálja. A hírhez tartozik még, hogy a bejelentés másnapján kompromittáló felvételek jelennek meg az egyre hiteltelenebb Guardian oldalán, amint Wenger totálrészegen csapkodja a pultot egy korzikai bárban, néhány kétes erkölcsű bártáncos és Diaby társaságában.
2018. augusztus 3.
A londoni Arsenal világtörténeti szezont produkál, 9 kupát hódít el a 2016/17-es kiírásban, mindezt veretlenül, kapott gólok nélkül. Emirates Cup, Eusebio Cup, Carling Cup, FA Cup, Premier League és Bajnokok Ligája aranyérem, valamint az Európai Szuperkupa mind a zsebben, majd győzelmet aratnak a Klubvilágbajnokságon és 12-0-ra verik a Manchester Unitedet a Community Shielden. Augusztus 5-én Arséne Wenger könnyeivel küszködve nem hosszabbítja meg menedzseri szerződését, s elfoglalja jól kiérdemelt helyét az elnöki székben. Az edzői posztot lánya, Léa veszi át, s egy maroknyi magyarországi Ágyús blogger átnevezi a weboldalát Virágos útra.
2020. december 24.
Denílson Pereira Neves ex-Arsenal, valamint Anderson Luís de Abreu Oliveira ex-Manchester United futballisták életre hívják a „Brazilok többet nem úsznak a Brit zátonyig” nevű alapítványt, melynek elsődleges küldetése a sportág angliai szolgálata. A szervezet főhadiszállását Lisszabonban építik fel, ahonnan hetente hajóztatnak vissza Panamáig dél-amerikai focistákat, minek hatására a brazil elsőosztály 96 csapatosra duzzad 2023-ra, s kiírásonként átlagosan 11-12 ezer gól esik egyetlen szezon alatt a következő években.
2024 októbere
Arséne Wenger megveszi Londont.
2025. augusztus 16.
Az FA kizárja a legfelsőbb osztályból a Tottenhamet, melyet azzal indokolnak, hogy 70 éve csak szórakoznak, s sosem nyerik már meg a Premier League-et.
2027. szeptember 11.
Chamakh öccse, miután munkavállalási engedély hiányában 3 évet volt kölcsönben a Salamancánál, majd 4 évet focizott az Arsenal tartalékcsapatában, illetve hatot a felnőtt keretben, megszerzi első és egyben utolsó arsenalos gólját az hatodosztályú Leeds ellen, a Ligakupa első fordulójában. Másnap összeverik a Holloway Roadon, a tettes kilétéről hallgat, de sejtéseink vannak.
2030. június 1.
Megkezdődik a vadonatúj, 3 szintes, szintenként 60 ezer férőhelyes Wengerion építkezése, közvetlen az Emirates mellett, ami már 10 éve Malév névre hallgat, mert Wenger még 2020-ban, utolsó nagy dobásaként kétharmados többséget szerzett a Fideszben, Usmanov közbenjárásával. Az új stadion legalsó szintjére futballpályát, a középére NFL pályát, a tetejére pedig golfpályát terveznek, így kellemes kikapcsolódást nyújthat az összes londoni etnikumnak. A várható bevételt megtippelni sem merik, s erről azóta is hallgat az igazgatótanács, bár bizonyos spekulációk itt-ott felütik a fejüket, mivel félévente lecserélik a komplett autóparkot. Az érintett autógyárat egyébként szintén felvásárolta a francia mester, melyben 2028 óta Wentley néven gördülnek le a négykerekű csodák.
2032. november 23.
A 83 éves Wenger továbbra is remek egészségnek örvend, s november hónapban megnyitja japán étteremláncának első tagjait Londonban, Liverpoolban és Middlesborough-ban.
2035. április 18.
Léa egymás után harmadjára tripláz az Arsenallal (FA, BL, PL), a csapat 208 gólt rúg a bajnokságban, miközben a Manchester United első valamirevaló szezonját futja a Ferguson korszak óta, s második helyen végez az Ágyúsok mögött, szerény 35 pontos hátránnyal.
2040. január 3.
A kőolajkészletek már 10 éve elfogytak, ezért hosszas előkészületek után végre felrobbantják a Manchester City stadionját. Kisebb támadás éri a Stamford Bridge-et is, de a vén Abramovich azzal védekezik, hogy ő már 20 éve kiszállt az olajbizniszből, ami valós, hiszen jó ideje aloe verát termeszt egy eldugott szigeten az Indiai-óceánon. Állítólag Essient és Drogbát is ott látták utoljára.
2042. június 1.
Jack Wilshere átveszi az Arsenal irányítását, miután betör pár orrot az igazgatótanácsban.
2046. november 31.
Megszületik a határozat, mely szerint 2047. május elsejétől életbe lép a Financial Fair Play. Wenger könnyesre röhögi magát.
2050. augusztus 8.
Az idősebbik Chamakh majdnem gólt szerez egy jótékonysági meccsen, melyet a bordeaux-i öregfiúk játszanak a Virágos út kiégett bloggereivel, akik jól megérdemelt pihenésüket töltik Madeirán, de Imre 73 évesen is könnyedén, mellel veszi le a lövést. Üröm az örömben, hogy a mérkőzést követő italozáson ismét összevesznek Wengeren megőszült szerkesztőtársával, vadkutyával, s mielőtt megütnék egymást, mindketten elhunynak szívinfarktusban. A Virágos út saját hallottjainak nyilvánítja őket.
2052. október 22.
A francia zseni 103. születésnapját ünnepli, melynek keretében megnyitják Londonban a Wenger Is Still Alive And Will Do Fuckers Museumot.
Kommentek: 43 komment
Kommentelj Facebookkal
Eddig 43 komment érkezett

-
kovacstomi 2011. 10. 24. 22:58 http://manunited.blog.nepsport.hu/ [1]
-
padi3zz 2011. 10. 24. 23:01 [2]
Sumák rulez! :)
-
ARSNL 2011. 10. 24. 23:11 [3]
De nagyon! :D
A Diaby-s korzikás részt csak egy mosoly követte, de a "Arséne Wenger megveszi Londont." mondat után kiszakadt belőlem minden.
A 'Virágos út'-hoz kéretik fejlécet barkácsolni, rajta Leá-val, Chamakh-kal, Denilson-nal. (:
-
toto 2011. 10. 24. 23:11 [4]
Ez ... zseniális! :D
2015, 2016, 2025, 2030 -
dickinson' 2011. 10. 24. 23:24 [5]
Egész egyszerűen csodálatos poszt, simán megérdemel egy rangosabb újságírói díjat!
-
cescf4 2011. 10. 24. 23:35 [6]
betegek vagytok az fix...
de én is hogy ide jártok, és élvezem!!!!!!! xD
GOOD JOB!
-
urmom 2011. 10. 25. 0:00 [7]
Az utolsó nagyon fájt.... :( :) Nagyon jó ! Gratula! YNWA
-
hesoyam 2011. 10. 25. 0:05 [8]
Hát vadkutya!! Ez valami brilliáns poszt. Minden elismerésem a tiéd!
T'ham 70 éve csak szórakozik...ezen lefordultam a székről :D
-
csakaMU 2011. 10. 25. 0:07 [9]
Zseniális!!! Ez kellett most nekem a tegnapi után. Köszmár vadkutya!!!
-
stevieg18 2011. 10. 25. 0:09 [10]
@vadkutya1: ejj, ejj :DD na jó elnézzük :D
-
tota23 2011. 10. 25. 0:50 [11]
remek poszt, sírtam rajta :D:D:D
-
sonicscrewdriverowner 2011. 10. 25. 6:37 [12]
Áh, csak annyira jó mint egy Bergkamp-csel vagy Henry-bokamozdulat ...
;) -
Nephi 2011. 10. 25. 7:57 [13]
Látszik, hogy Neo és az Oraculum is csak egy kis porszem az univerzumban, a nagy Wengerhez képest, maga az "építő" (jól emlékszem a névre? - honnan szedtétek elő ezt a filmet...) sem merné megtippelni a januári igazolásokat...
-
avd2 2011. 10. 25. 8:20 [14]
Ballotelli és az IQ teszt!? :D :D Azon már meg sem lepődöm, hogy Wenger bezsebeli egész Londont.
Szép volt. :D -
Bendak 2011. 10. 25. 8:50 [15]
@vadkutya1: leborulás :D
-
szilagyi89 2011. 10. 25. 9:05 [16]
Szebb jövőt :D
-
Lezuzius 2011. 10. 25. 9:14 [17]
@avd2: Balotelli: "I don't care what people say about me. I am focused on my football, my manager, girlfriends and my family." Girlfriends? Plural?
-
bakito 2011. 10. 25. 9:27 [18]
Hát ez kurva nagy poszt!
Viszont amit szedsz, abból én is kérek.
-
TdHenry14 2011. 10. 25. 10:19 [19]
Hát ez kúrva nagy :D:D Bár látom van benned egy kis marketing érzék, hogy csalogasd a Barca trollokat, "szegény" xaviról nem tudsz leszállni :D
-
Lonk 2011. 10. 25. 10:19 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [20]
Szóval még 7 év mire nyerünk valamit?
-
imici77 2011. 10. 25. 11:01 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [21]
a levétel után indítok is egyből :)
-
Tollhegy 2011. 10. 25. 11:43 [22]
Off
Van valami infótok vagy fogalmatok arról, hogy a mai Arsenal-Bolton mérkőzést mi a *@#ért nem közvetítik az angolok?
Ez sajnos nagy valószínűséggel azt is jelenti, hogy este stream sem lesz, és újra elvezhetjük a rádióközvetítést.
:-(
On -
cleric 2011. 10. 25. 12:17 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [23]
Wenger túlél mindenkit :D
-
wojci 2011. 10. 25. 15:35 [24]
sziasztok!
eléggé off, de nem tudja valaki véletlenül hogy hol lesz letölthető a mai meccs? mert látom megint nem tudják közvetíteni, csak az Aldershot Town-MU szuperrangadót. (komolyan, miért??!)
előre is hála, písz -
oro 2011. 10. 25. 15:44 [25]
-
oro 2011. 10. 25. 15:47 [26]
amúgy remek poszt :D
a kollégák azt hitték megbolondultam, mikor hangosan röhögtem. -
AFC03 2011. 10. 25. 16:55 [27]
Hatalmas post! Rég nevettem ilyen jót! :D
Igazából nem is nagyon tudnám megmondani melyik tetszett a legjobban. Talán az "Arséne Wenger megveszi Londont. " Rövid, de ütős volt! :D -
Lezuzius 2011. 10. 25. 17:32 [28]
Viragos ut, ha vegigmegyek rajtad en...
-
vadkutya1 2011. 10. 25. 17:34 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [29]
@Lezuzius:
Nah, Zúzi, kezded átvenni a szerkesztőség forróságát. Kérsz meghívót a listára? :) -
TornnyiiBarnabasazIsten 2011. 10. 25. 20:44 [30]
Egész a "2053. május 21. A Pool megnyeri a bajnokságot."-ig hihető volt, ott rájöttem, hogy az egész fikció.
-
Safin 2011. 10. 25. 20:58 [31]
2053. Augusztus 10. Az Arsenal Football Club ünnepélyesen bejelenti, ezentúl HQ minőségben lehet hallgatni a nem TV-s meccsek közvetítését Jack Wilshere szakkommentálásával.
-
changebond 2011. 10. 25. 21:02 [32]
Szerintem nagyon jóóó!Wenger egyik legnagyobb hibája az elmúlt évekből, hogy nem vette meg sem Sneidert,sem vagy V.de Vaartot amikor a Real Madrid kitette a szűrűket,viszonylag nem voltak megfizethetetlenek.Helyette????
-
szederbokor 2011. 10. 25. 21:47 http://oranje.blog.nepsport.hu/ [33]
Az első bejegyzés után már tudtam, hogy ez vadkutya-poszt lesz (nem, nem azért mert megnéztem előtte :D). Számomra ez egy tökéletesen felépített poén a pool-os miatt, de közte is szétröhögtem az agyam. Szép.
-
stanleykubrick 2011. 10. 25. 22:18 [34]
Sírok. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Egy kicsit Sírhant Művek feelingem lett a végere, aki esetleg látta.
Zseniális! -
chiedis 2011. 10. 25. 23:08 [35]
Kurva nagy volt Vadkutya :)
-
hector97 2011. 10. 25. 23:15 [36]
nagyonnnnnnnnn yóóóóóóóóó!!!!!
-
Suares07 2011. 10. 25. 23:32 [37]
Hatalmas!! Régen röhögtem ennyit:DD Az utolsó azért kicsit övön aluli volt:D YNWA
-
tomika1886 2011. 10. 26. 0:17 [38]
Nagyon jó! Telitalálat. :D
-
robbiemarko 2011. 10. 26. 0:47 [39]
Mókás :D
-
JackkBauer 2011. 10. 26. 3:27 [40]
Döbbenetesen zseniális! Nemtom mikor szakadtam ennnyit :D
-
Kriccs182 2011. 10. 26. 18:30 [41]
Jó kis írás, de a vége az gonosz volt. :)
-
IHLufiember 2011. 10. 26. 23:39 [42]
Szuperlatívuszok nélkül, de azt hiszem a Balotellis bekezdés szó szerint zseniális.
-
hedath 2011. 11. 04. 15:45 [43]
de jót röhögtem :)
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.







Beteg vagy.:DDD