Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy szellemileg visszamaradott kis kakasa. (Állítólag többször fejre ejtették, mikor még tojás volt.)

Na, de ennyire ne is rohanjunk előre, mint egyszerű focista az ex-szurkolói előtt, gólöröm gyanánt! Az egész úgy történt, hogy csak ott keresgélt, csak ott kapargált ez a tök átlagos, fekete tollú, rusnya kiskakas a monacoi szemétdombon, de semmit nem talált, mert egyrészt buta volt, mint a tyúk, másrészt meg folyton 50 Cent(s) Window Shopper c. számának videoklipjét nézte a jewtubeon, amitől a megalománia totál megfertőzte az agyát és rövidesen áttételessé is vált.

Aztán jött ez a vénasszony, aki történetesen jól ismerte a monte carloi gettót, és felkarolta a kiskakast, mert látta, hogy egész jól csíprúgharap.

Londonba vitte, nevelgette, beépítette a hírös Arsenal FC-be (Furious Cockfighting), hagyta kapirgálni kicsit egy 1x1-es tréning dombon, hogy amikor talál végre egy gyémánt félkrajcárt, azt higgye, keményen megdolgozott érte. Nos, végül talált, de az a krajcár biza kötötte az öregasszonyhoz. A viadalokon egész jól produkált, több alkalommal is egymaga darálta le a szintén észak-londoni KFC csirkeállományát. Független hierarcheológusok szerint lassan, de biztosan araszolt felfelé a tyúklétrán. A hű közönség is megkedvelte, mert megalkuvást nem tűrő módon tépte meg ellenfeleit. Mivel teljesítmény alapon még több suskát remélt, szépen apjának szólította a nénit. Csak hát az öregasszonynak közben düledezett a háza és bazinagy hitelt kellett felvennie, hogy felhúzzanak neki egy elfogadhatóbbat, ami bár kevésbé otthonos, de még az onokájának az onokája is vígan rendezhet benne kakasviadalokat. Így gyakorlatilag folyamatosan hónapvége volt, mert a mammer egy átlagos kisnyugdíjas volt, egy közgáz diplomával. Így is csirketápra tapsolta el minden vagyonát, mert az életét szentelte az ól rendbetartására.

Szóval a mese onnan indul, hogy ez a tökkelütött kapirgál, és arra megy Silvio Berlusconi, az olasz császár. Meglátja a kiskakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki:

- Kiskakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat! Majd jól berakjuk a bankba - úgyis enyém az összes, jó kamattal, alacsony THM-mel hamar megsokszorozzuk! Te is jól jársz, meg nekem se kell meccseket bundázni végre.

- Nem adom biz én, kellek a gazdasszonyomnak! Pénzem meg van bőven. Még tízig is alig tudok elszámolni, minek legyen olyan sok...

- Hát ki a te gazdasszonyod?

A kiskakasnak nehézségei támadtak a hölgy nevének felidézésével kapcsolatban, mivel addigra már kiette a rosseb a fél agyát, és a kognitív funkciók ellátására  majdhogynem képtelen volt. Így csak egy képet mutatott meg róla. Persze a jó Silvio egyből felismerte a fotón lévő öregasszonyt, és kapásból felhagyott a kakas megkörnyékezésével, hiszen tudta, hogy a veszett fejsze nyel-e. (Állítása szerint igen!)

Az meg nekiállt újra kapirgálni, de abban a pillanatban, hogy lekopott a milánói Jockey Ewing, valami kattant a fejében. "Lehet, hogy mégis jobb lett volna elfogadni ennek a kreténnek az ajánlatát?" A gondolat nem hagyta nyugodni, olyannyira, hogy nekiállt marhaságokat kukorékolni (múú?) a sajtó előtt. Már piros-feketére is festette a szárnyait, de a lehetőségről már lecsúszott, úgyhogy búbolhatta. Innentől kezdve tehetségének és küzdeni tudásának legkisebb szikráját sem volt hajlandó mutatni, új ismérve a csőrkarate lett. Persze a gyémánt félkrajcárokat továbbra is szépen zsebre tette.

Mondták is neki a srácok az ólban, hogy „gondolkozzámá, öreg!”, meg hogy „nem te vagy már itt az aranytojást tojó tyúk!”, de ő már rég nem fogta az adást.

Megint kint kapirgált a dombon, arra jött az arab császár, Sejk Fity-Mansour, aki a zsidókkal ellentétben, hírhedten két kézzel szórja a pénzt. Eképp szólította hát meg a Manchester Suburb feddhetetlen ura:

- Kiskakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat! Hadd vizsgálják meg az ügynökeim, aztán kapsz helyette gyémánt másfélkrajcárt, vagy többet. Igazából teszek rá, csak itt a proliknak kéne megint valami nagy szemfényvesztés, hogy azt higgyék, két kakas-nevelde van a városban!

A kiskakas nem sokáig törte a fejét, mert az már ugye rég romlott volt, úgyhogy rábólintott. Először az üzletre, aztán a sejkre is, így az elintézte neki azt is, hogy egy átmeneti operációt végezzenek a kis buksi fején. A homloklebeny helyén tátongó űrt húszfontosokkal tömködték tele, így a kiskakas végképp csak egy dologra tudott gondolni. Gyorsan hazament, összepakolt, aztán elzúzott északra, hogy a peremvidéki játékos-süllyesztő büszke harczosa legyen. Így történt, hogy az új esztendőben már - a viadali felállást figyelembe véve - idegen tollakkal ékeskedett.

Ott meg aztán bevitték a kiskakast a kincses kamrába, ahol elkezdte a maga nótáját:

- Szídd fel begyem a sok pénzt, szídd fel begyem a sok pénzt!

Erre a begye mind felszítta az arab császár háromszázezer kád pénzét. (Persze azért amazt sem kell félteni, volt még, ahonnan az jött!) A kiskakas hazavitte, kicserélte a tömést a fejében nagyobb valutára, a maradékot pedig az ólba rejtette. Annyira jól ment neki az élet, hogy még a klub elnökének, Garry Cocknak is segített egy rákellenes alapítvány létrehozásában.

Aztán telt-múlt az idő, a kiskakas totál elszállt magától (már amennyire ez egy ilyen szárnyalásra képtelen állat esetében lehetséges). Rövidesen összehozta a sors volt pajtásaival, de immár ellenfélként. Harci transzba esve átgázolt mindenkin, ki valaha szerette, tisztelte vagy - a sztori hitelességét megőrizve - fogadott rá. Sokak ellenszenvét kiváltotta  hálátlan magatartásával, de ez még nem volt elég, a csirke-paprikás hangulatú mérkőzésen, volt küzdőtársa, a holland gyorstüzelő tyúk-szemére is rálépett.

Ismét telt-múlt az idő, aztán egyszer csak arra jött rá, hogy valami nincs itt rendben. Ugyanis tele volt az új domb mindenféle extra kakassal, brazil küllőlábúval (aki hamar el is tolta a biciklit),  argentin előfőzöttel, paraguayi háttér-kodákolóval, később még bosnyák farkasok-közt-nevelkedettel is,  de egyikkel sem értett szót. A baj azonban ott jött csak igazán, hogy az új gazdája valami digó kakasidomár lett, aki nem foglalkozott vele (értsd: tyúk-szarba se vette). Hiába kaparta ki magának a rubin meg smaragd gyökkettőkrajcárokat is, elindul lefelé a lejtőn. Nekiállt követelőzni, de nem sokat ért el vele, mert a kutyát se érdekelte, mi van vele.

- Kukuriku, arab császár, add vissza az elmúlt két évet az életemből!

- Hehe, neked nem jár semmi, öcsi! Eredj, te digó szolgáló, fogd meg a kiskakast, hogy ne kiabáljon, vesd a kispadra!

Persze a kiskakas nem tudta, mikor kell befognia a csőrét, és csak folytatta.

- Kukuriku, arab császár, add vissza az elmúlt két évet az életemből és rakj vissza az arénába!

- Eredj már, te ostoba szolgáló, fogd meg a kiskakast, hogy ne nyávogjon már megint, vesd a tarcsik közé!

Ez sem volt elég neki.

- Kukuriku, arab császár, akkor inkább el akarok menni innen a vérbe!

- Ha lesz olyan idióta, akitől lepattinthatsz ennyi krajcárt, akkor természetesen mehetsz.

Naná, hogy volt ilyen idióta, nem meglepetésre Madridban. Ugyanis arra járt a spanyol császár főállattenyésztője, Florentino Perec.

- Kiskakas, gyere, dumáljuk át a gyémánt félkrajcárodat! Adunk annyit, amennyit elbírsz, csak segíts ki minket, mert a barcelonai viadalon már megint rondán otthagytuk a fogunkat! Egy kakasunk van, egy gall felnyírt-szemöldökű, de az nagyon töketlen, és már annyi meccsen koppan, hogy lassan már kappan.

Erre nem mondhatott nemet. Igaz, végül csak lízingelték a kiskakast, mert arrafelé a bikaviadal a menő (ott nem kell meghalni az arénában ahhoz, hogy fetrenghess.) Így hát odaköltözött főhősünk, új reményekkel. Eleinte még kukorékolt örömében, aztán rájött, hogy ez a díszbagázs nem neki való. Nem sikerült beolvadnia a gyöngytyúkok közé, és ismét problémái akadtak a trénerrel. Elvegetált egy félévet, nyert, veszített, de persze felszítta megint a sok pénzt. Maradt volna még hesszelni, mert alapvetően jól illett a viadalsorozat az ő komolytalanságához, de győzött az igazság, s kiderült, hogy az általa az asztalra tett eredmény és a mutatott munkamennyiség köszönőviszonyban sincs a kikapart zsetonokkal. Persze, a kincses raktárba így is sűrűn lelátogatott.

- Szídd fel begyem a sok pénzt, szídd fel begyem a sok pénzt!

Meghallotta ezt a jó Florentino, és rárivallt:

- Szíjjad ám te a fa… fogadat, mert többet ide nem gyüssz!

Ez komoly fejfájást okozott a kiskakasnak, mert ideje volt ismét gempával felitatni a getvát az agya helyén. De hát nem volt mit tenni, visszaküldték északra. De ott továbbra sem kellett senkinek, így várta az új ajánlatokat. Egész nyáron csak kapirgált, meg a tollát fényezte, mert egy elég hiú kakas lett belőle az évek során. Egyik nap aztán arra járt Daniel Levy, aki persze a legkevésbé sem császár, de ha nincs ló, jó a szamár is. Ő köztudottan a KFC észak-londoni kirendeltségének, aTottenham Hotwingsnek az istennyila. (Bár az sem meglepő, ha nem hallottál róla, a kiskakasnak is úgy kellett kigugliznia. - a szerk.)

- Kiskakas, adunk neked mi is félkrajcárt vagy fél Kranjcart! Pont egy ilyen csirkelábú jószágra van szüksége az apróléknak jelenleg! Különösen jól jön, ha ilyen gátlástalan és irigykedő, hiszen mi pont ezeket az értékeket képviseljük. Nálunk a fogyasztó közönség az egyszerűen emészthető dolgokat szereti, így az sem számít, hogy gerinctelen vagy, legalább nem kell kicsontoznunk! Azt hallottad, hogy mostanában olcsó Tottenhamben a plazmatévé?

Karrier szempontjából persze semmi jót nem tudott ajánlani a szerencsétlennek, mint általában minden gyorsétterem-lánc, de a kiskakas jobb híján elfogadta a propozíciót. Meg ugye addigra a maradék esze is elment, így nyilván logikus lépésnek tűnt a számára. Döntését valószínűleg nagyban segítette az a tény is, hogy a KFC nagyanyóék legfőbb helyi riválisa. Persze, rendszerint elvesztik a viadalokat, de a kiskakast fűti a vágy, hogy megmutassa a mamának, az Arsenal után is van élet. (Szegény még mindig nem jött rá, hogy nincs, pláne nem a vágóhídon.)

Ha valaki Happy Endre vágyik, akkor szolgálhatunk azzal is. Lett azóta új kokasunk, aki még nála is rondább, és sokkal pöpecebb a taraja. Agyához még könnyebb hozzáférni, mert akkora homloka van, mint a Big Ben (igen, a Roethlisberger), így feltehetően a hasznos információt is nagyobb felületen tudja befogadni. Ennek tetejében még fájtolni is tud, nem csak kotkodál, ha elszórakozza a lehetőségeit.

A tanulság, gyermekek: mindig a vén nyanya a hunyó a mesékben, öngólt rúgsz, ha kicseszel vele. Ha meg nem tanulsz mások hibájából, mész a levesbe, mint ez madár a mai történetünkben.

(Na, meg az, hogy most a mami röhög a markába, mert a puccos házának törlesztőjét az ilyen baromfik eladásából finanszírozza.)