Írta: dorkins 2011. szept. 8. 17:38 Kategória: Elmélkedések
Gondolom sokakban felmerült már ez a kérdés, még ha nem is kiáltottuk olyan kétségbeeséssel, mint annak idején Palik Laci a legendássá vált sorokat. Manuel viszont jobban eltűnt, mint Damon Hill, hiszen nem látta őt élő ember mióta tavasszal a 41 éves Lehmann a kispadról is kiszorította. Nem utazott a csapattal Ázsiába, nem vett részt a felkészülésben, nem volt ott a szokásos Members’ Day-n sem, amin pedig még a sérült játékosok is tiszteletüket teszik általában. Egész nyáron talán egyszer említette meg Wenger egy félmondat erejéig, amikor azt mondta, hogy Almunia szabadon kereshet klubot magának, és ha talál, az Arsenal minden további nélkül elengedi. Ehhez képest ha valaki megnézni a hivatalos weboldalon a csapat keretét, akkor ott látja vigyorogni őt a másik három kapus mellett, 1-es rajtszámmal. Ezek szerint akkor Manuel Almunia még mindig az Arsenal játékosa? Na, ilyen könnyen minket nem lehet átverni.
Régebben is akadtak már gyanús „eladások”, „kölcsönszerződések” vagy éppen „sérülések” a csapat háza táján, így nyár elején elhatároztuk, hogy utánajárunk egy kicsit a dolgoknak. Több hónapi megfeszített nyomozás alatt semmilyen eszköztől nem riadtunk vissza, de csak mostanra sikerült elég információt összegyűjtenünk ahhoz, hogy elétek tárjuk az igazságot. A most következő sorokból nem csak az fog kiderülni, hogy hová tűnt Almunia, de egy csomó más ex-arsenalos sorsáról is lerántjuk a leplet. Jöjjenek a rideg tények...
Az egész tulajdonképpen Ivan Gazidis ötlete volt, aki CIA-s múltjából kifolyólag kiválóan ért ahhoz, hogy hogyan kell embereket örökre eltűntetni. Még áprilisban fölvetette az igazgatótanács egyik ülésén, hogy mi lenne, ha a klub vásárolna valahol egy eldugott kis szigetet, ahova aztán a „problémás egyéneket” lehetne deportálni. (A Manchester City és a Portsmouth éveken keresztül ezt a szerepet töltötték be, de nemrég kijelentették, hogy több selejtet nem kérnek.) Különösen Hill-Woodnak tetszett az ötlet, aki hozzátette, hogy „azokat a hülyéket is oda kellene küldeni, akik nem hisznek Wengerben”. Gazidis helyeselt, de közölte, hogy akkora szigetre sajnos nem telik. Mindenesetre a többiek jóváhagyása után akcióba lendült, és kapcsolatai révén heteken belül talált is egy kis szigetet a Csendes-óceánon, amely még belefért a büdzsébe. A lakatlan földdarab elhelyezkedése még a Board többi tagja előtt is titok maradt, csak Ivan és emberei tudtak mindenről.
A sziget benépesítése haladéktalanul megkezdődött, elsőként Almuniát csalták fel egy repülőgépre azzal, hogy Spanyolországba viszik, mert bejelentkezett érte a Barcelona az ellenük mutatott teljesítménye láttán. Szemét bekötötték, mondván hogy a szikrázó mediterrán napfény elvakítaná a borongós Londonban eltöltött évek után, majd a célállomáshoz érkezve egyszerűen kilökték a gépből egy ejtőernyővel a hátán. (Később a többi szigetlakót is hasonló módszerekkel, megtévesztéssel vagy erőszakkal rakták fel a különjáratra, ahonnan nincs visszaút.) Fő informátorunk, akinek kilétét természetesen nem árulhatjuk el, nem csak erről tudott beszámolni, hanem Stohl Bucinak álcázva nemrégiben eltöltött néhány napot a szigeten, így első kézből tudta megfigyelni az ott élő ex-focisták mindennapjait.
„Almunia büszkén jár-kel a többiek között, mivel ő volt itt legelőször, így továbbra is magáénak érzi az 1-es számot. Az élelemszerzés viszont, csakúgy, mint egy jó kijövetel, megoldhatatlan feladatnak bizonyul a számára, így társai nem szeretik, ha ő megy el begyűjteni a vacsorát. Sokszor próbált már puszta kézzel halászni, ahogy filmekben látta, de ha el is kap valamit, az szinte azonnal kicsúszik a kezéből. A kókuszdióknak meg közelébe sem mer menni, túlságosan emlékeztetik a labdára. Clichy sokkal inkább hasznos ezen a területen, a magával hozott labdával a beadásokat gyakorolva nem egy madarat leszedett már az égből. Denilson, akit júliusban hoztak a szigetre, többnyire magányosan tölti az idejét, és egy lyukas labdához beszél, amit Wenger adott neki elutazása előtt, mondván: „Ezzel majd jobban megy a játék, Deni!”. Eboue valamit megérezhetett, mert otthon becsomagolta tigrisjelmezét. Egyfolytában ezt viseli, fel-alá ugrál a fák között, és ijesztgeti a többieket. Nem érti teljesen, hogy mi folyik körülötte, gyakran megkérdezi, hogy hol van Wenger, és hogy mikor kezdődik a szezon. Fabregas is itt van, de ő önként vállalta a száműzetést. Közölték vele, hogy a Barcába nem mehet, így inkább a szigetet választotta. Láthatóan élvezi, hogy nyolc év londoni raboskodás és kényszermunka után, amit az emberrablók erőltettek rá, végre valahára szabad lehet.
Nasri nem véletlenül nem írta alá az új szerződését. Egy magát csak Robertónak nevező kétes alaktól kapott még májusban egy térképet. Állítása szerint ennek alapján lehet ráakadni a kincsre, amely pont azon a szigeten van elásva, amelyet az Arsenal nemrég vásárolt. Azt is Samir tudomására adta, hogy mindössze el kell érnie, hogy Wengerék szabadulni akarjanak tőle, és akkor elviszik a helyszínre, ahol övé lehet a mesés vagyon. Rejtély, hogy honnan tudta mindezt az idegen, Nasri mindenesetre hallgatott rá, és augusztusra már a szigeten találta magát. Még csak kezet sem fogott senkivel, a térképpel rögtön az arab sejkek elveszett kincsének keresésére indult. Mindeddig arannyal teli ládák helyett csak kőolajat talált. Nicky Bendtner szeptember 1-jén érkezett. Végignézve a többieken megállapította, hogy itt ő a legjobb futballista, meg egyáltalán, ő a legjobb, így épített egy trónt és a sziget királyává koronázta magát. Beiktatása alkalmából emberáldozatot követelt. A többiek választása a szintén nyáron érkező Traoréra és Mark Randallre esett, miután teljesen feleslegesnek és használhatatlannak ítélték őket.
Aztán vannak itt olyanok is, akiket korábban már eltűntetett a klub, és most úgy gondolták, jobb helyen lennének a szigeten. Amaury Bischoff például egy Londonhoz közeli elmegyógyintézetből került elő. Ápolói szerint kényszerképzetek gyötörték, azt állította, hogy játszott az Arsenalban, de senki nem hitt neki. Most megvalósította régi álmát, felvette a Fishshop nevet, és halboltot nyitott, amelyet előszeretettel keres fel a többi szigetlakó. Silvestre és Senderos közösen érkeztek, és sok időt töltenek Cygan társaságában, arról vitatkoznak hármasban, hogy melyikük szerepelt több Watts-összeállításban. Gallas önjelölt törzsfőnökként egész nap jártatja a száját, de senki nem áll szóba vele, kivéve Adebayort, akivel hosszasan szoktak beszélgetni a klubhűség fontosságáról.
A szigetlakók életébe egy kis izgalom költözött mióta pár napja levelet kaptak légipostával. A feladó Gazidis volt, aki megüzente, hogy nemsokára Mr. Hill-Wood és vele együtt a Board nagy része is csatlakozni fog hozzájuk, mivel Mr. Kroenke már nem sokáig tart igényt szolgálataikra Egyben megkérte őket, hogy méltó köszöntésben részesítsék majd az illusztris vendégeket. A játékosok közösen úgy döntöttek, hogy egy színdarabot fognak előadni, már el is kezdték próbálni a Nyomorultakat…”
It’s true.
Kommentelj Facebookkal
Eddig 37 komment érkezett

-
1886 2011. 09. 08. 19:06 [1]
-
vadkutya1 2011. 09. 08. 19:06 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [2]
Vühehe
-
Blade468 2011. 09. 08. 19:16 [3]
Hát ez most elég erős lett! ^^
-
oregtrafford 2011. 09. 08. 21:57 [4]
Jót röhögtem. :D
Kis javítás: szeptember 1-Jén, nem 1-én. :) -
petcike 2011. 09. 08. 22:06 [5]
Szééép munka!
-
hobcsi 2011. 09. 08. 22:20 [6]
Mr. Dorkins! Önt megfertőzték holmi összeesküvés elméletekkel. :)
Nasri kincskereséséről én is hallottam. Állítólag potyautasként bújt el egy hajón, amelynek a szponzora a Puffin lekvár volt. zóta is azt hajtogatja, hogy: "Csak a Puffin adhat erőt és mindent legyőző akaratot!"
-
padi3zz 2011. 09. 08. 22:55 [7]
Szépen fejlődik ez az egész, apu örül.
-
csabaidonat 2011. 09. 08. 22:57 [8]
hobcsi: "Ön talán ingyen csinálná?" :P
-
dorkins 2011. 09. 08. 23:32 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [9]
@hobcsi: De még nem tudja, hogy négy nagy kincs van Pongo Pongón. Majd rájön. :)
@oregtrafford: Kösz, ezt sosem tudom megjegyezni. Amúgy bírom, hogy ilyen kényesek a helyesírásra az olvasóink. Komolyan. Ezt látná mindenki, sok sztereotípia megdőlne a futballszurkolókról. :D
-
bakito 2011. 09. 09. 7:59 [10]
He he, hát itt a szigetes poszt.
A .com-on rövidesen be fogják jelenteni, hogy lehet szavazni a következő szigetlakó személyére is. Az eredményeket február 1-én közlik. -
szilagyi89 2011. 09. 09. 8:06 [11]
@bakito: Abszolút Seb Skill Láccsi :)
-
vicvega 2011. 09. 09. 10:13 [12]
Óriási, grat! :D
-
ARSENAAAL 2011. 09. 09. 10:16 [13]
off :
Ezt a képet Wengerről azért tettétek ki, hogy elűzzétek az idelátogatókat ? Eddig sikeres ahogy látom...
Hmmm micsoda élvezkedések mentek itt a nyár végén, hogy Wenger mennyit igazolt, holott ez becsapás és ezt mindenkinek tudnia kellene ha nem, felevenítem kicsit a dolgot... ! Egyrészt azt is számba kell venni, hányan mentek el a nyár folyamán vagy az emúlt 3-4 évben és ahhoz mérten nézni a dolgokat, ha ezt valaki megteszi akkor ez a 8 érkező még mindig mínuszra hozza ki a dolgot... tehát most ez volt a minimum lépés tehát Wenger ismét nem lépett semmi váratlant vagy kirívót!
Na de mégis nézzük kik érkeztek.... dióhéjban jött 5 ismeretlen meg 3 olyan aki már valahonnan ismerős vagy konyítunk róla valamit. Nem is térnék ki erre az 5 re ( Gervinho azóta már be is mutatkozott ( haha )................... )
Arteta : Volt olyan aki örömébe erre verte ki kb. Holott Fabregas távozása után kellett egy hasonló játékos hát ő kb az a stílus, úgyhogy itt semmi meglepő húzás nincs.
De hány éves is ő, nemsokára 30 lesz ? Jó emlékszem, lehet itt vitatkozni azon , hogy ő a PL ben nevelkedett meg lett futballista, de nem csak ezt kell figyelembe venni. Hanem azt, hogy nem lehet ismételni elégszer Wenger egy bukott csapatépítés után, ismét új csapatot PRÓBÁL építeni a 0 ról, ismét sok fiatallal, na szerintem és ebbe biztos is vagyok és majd meglátjátok, hogy ebbe nem fér bele egy 30 éves játékos, ugyanis megint kell majd 3-4 év mire ezt a valamit csapatnak lehet nevezni, addigra már Mikel barátunk lehet hogy az Emirátusokba vagy az Újvilágba fogja rúgni a bőrt, tehát vele ki lett kb dobva 12 millió az ablakon !
Mertesacker : Hát mondanom sem kell nem most éli csúcsidőszakát 3-4 éve még a legjobbak között tartottam és Naldoval tökéletesen jól is zártak a Brémában, de nemtudok róla mást írni mint hogy már nem a régi és nem lepődnék meg ha már nem bírná a PL-t ! Érte is majdnem ki lett adva 12 milla pénzszórás !!
Park : Hát igen az Ázsiai túra után kellett egy ázsiai is hogy ott is lehessen nyitni egy "bótot", én nem hiszem hogy ő akkora király lenne mert érdekes módon azok a csapatok akik az elmúlt években vitték valamire, nem is érdeklődtek KOMOLYAN iránta.
A 8-2 meg magáért beszél asszem, ennél lejebb már nem lehet süllyedni, de lehet hogy bebizonyítja wenger hogy mégis !
Múltkor nagyon lefikáztátok a Cityt a Swansea ellen hogy egy kiscsapatnak jó hogy rúgnak 4-et meg az semmi,akkor én azt írtam hogy én láttam a Swanseat és ne higgyétek azt hogy olyan könnyű feltörni azt a védelmet,nehogy majd meglepődjetek... azóta lement még 2 forduló és 1 gól SEM kaptak ! -
vadkutya1 2011. 09. 09. 10:25 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [14]
@ARSENAAAL:
Mikor unod már meg önmagad nagyszerűségét hirdetni? Kurvára nem érdekel senkit,h te megmondtad, mert semmivel sem relevánsabb a véleményed, mint bárki másé. Először és utoljára kérlek meg,h máshol verd a segged a földhöz, minket ez már rohadtul fáraszt. Nőj fel a feladathoz, vagy látogass másik oldalt, ha nem megy, segítek. -
ARSENAAAL 2011. 09. 09. 10:33 [15]
@vadkutya1: Nézd, elég nagy probléma az, ha nektek csak a lehülyézés a sík... meg ha valakibe bele lehet kötni, ha valakinek jó meglátásai vannak/voltak azt hagyjuk...
-
vadkutya1 2011. 09. 09. 10:36 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [16]
@ARSENAAAL:
Nem, az a nagy probléma,h idejössz, s kérdés nélkül el kezdesz fröcsögni, s mindenkit kiosztani. Szarok-baszok a meglátásaid milyenségére, vegyél fel egy normális, érett kommentelési formát, s nem baszlak ki a picsába innen, ilyen kurva egyszerű. Nehogy már te legyél felháborodva, miközben állandóan belerúgsz mindenkibe, mert - állításod szerint - csak a te véleményed lehet a helyes. Itt értelmes beszélgetések folynak, s szemmel láthatóan te kihívásokkal küzdesz ezen a téren. -
petcike 2011. 09. 09. 11:27 [17]
@ARSENAAAL: Isten bizony nem értelek! Idejössz, mint megmondóember és nyomod a negatív sz@rt! Az angol szaksajtó is dícséri Wengert az igazolások miatt, de te biztos jobban tudod! Kicsit optimistábban, ha kérhetem!
Amúgy a stílus a legfőbb problémád barátom! -
ARSENAAAL 2011. 09. 09. 12:35 [18]
Igen a kibaszlak a picsába az egy normális érett kommunikációs forma igaz ? A másik meg hogy tele van a tököm azzal, hogy mindenki más mondja meg a frankót" angol szaksajtó" ja mert azok nem emberek mi, soha nem tévedhetnek ?Igaz? Én meg ha véletlenül valamit jól láttam, akkor én meg hülye vagyok... értékelje ezt mindenki úgy ahogy akarja !
-
szilagyi89 2011. 09. 09. 12:41 [19]
@ARSENAAAL: Ezzel a ferde gondolkozással, mint amilyen a tied, te csak egy korlátolt, beszűkült agyú f*szfej vagy. Annyi baromsággal árasztod ezt a blogot, hogy még igazából reagálni is hülyeség rá...
-
ARSENAAAL 2011. 09. 09. 12:42 [20]
...és ezt most csak azért írtam, mert bíztam benne, hogy az aki olyanokat írogatott nekem, hogy borzalmasan sok baromságot írok( nem pont te), az észreveszi hogy talán nem mindig. De persze ha az tabu akkor tényleg nincs itt miről beszélni, és bár ezt már párszor megállapítottam lehet el is hiszem !!!!
-
szilagyi89 2011. 09. 09. 12:42 [21]
@ARSENAAAL: Ja, csak az a baj, hogy te lófaszt nem látsz jól.
-
ARSENAAAL 2011. 09. 09. 12:43 [22]
@szilagyi89: A fszcincáló gondolkodásmód a ferde, de neked ezt hiába mondom...
-
vadkutya1 2011. 09. 09. 12:44 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [23]
@ARSENAAAL:
Nem értem nálad ezt az üldözési mániát."Múltkor nagyon lefikáztátok a Cityt a Swansea ellen hogy egy kiscsapatnak jó hogy rúgnak 4-et meg az semmi,akkor én azt írtam hogy én láttam a Swanseat..."
Ilyenkor kivel vagy kikkel kommunikálsz? Soha, semmi másról nem szól a kommented, minth te megmondtad és ti (kik?) meg nem és no lám. Mi értelme ennek?
-
szilagyi89 2011. 09. 09. 12:46 [24]
@ARSENAAAL: Na látod, én is erről beszélek, csak te nem akarod észrevenni magad :) Úgy látom így már értjük egymást.
-
ARSENAAAL 2011. 09. 09. 12:47 [25]
@vadkutya1: Miért kéne nekem üldözisi mániámnak lenni ezért ? Volt egy állítás, nekem más véleményem volt, és lehet hogy az én véleményem állt közelebb a valósághoz. Csak barmozni lehet azt nehéz leírni, hogy figy lehet hogy te láttad jól ? Ez csak nekem ilyen természetese, senki másnak ?
-
ARSENAAAL 2011. 09. 09. 13:00 [26]
Ja, meg a Swanseahoz még annyit, hogy most hétvégén jön ellenük a meccs és épp eszembe jutott ennyi.
-
cleric 2011. 09. 09. 14:10 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [27]
@ARSENAAAL: "Egyrészt azt is számba kell venni, hányan mentek el a nyár folyamán vagy ...."
Hogy érdemi résztvevője legyek a vitának, klasszikussal élve: "Kezdd el számba venni, hogy hány faszt kell még a szádba venni!" :D
-
vadkutya1 2011. 09. 09. 14:42 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [28]
@ARSENAAAL:
"Csak barmozni lehet azt nehéz leírni, hogy figy lehet hogy te láttad jól ?"Te most hülyéskedsz velem, ember? Te mikor írtál ilyet bárkinek is, hm? Reggel óta ezt pofázom neked, de úgy látszik, tényleg skizofrén vagy.
-
ARSENAAAL 2011. 09. 09. 15:37 [29]
@cleric: Amíg én nevetek a wengerfszát cincálókon köztük rajtad is jobban, addig en lőjj ennyi öngólt, hogy én hány faszt veszek a számba, egyelőre te többet öcsém, jöjj erre rá !
@vadkutya1: Ja csak tudod én nem lógok ezen a fórumon minden nap, de amikor felhozom, hogy anno mit hogy láttam, és vagy beigazolódott vagy közel áll az igazsághoz, vagy van realitása amit akkor..... mondtam akkor nem gondolom azt, hogy mindjárt barmozni meg hülyézni kell l!
-
vadkutya1 2011. 09. 09. 15:54 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [30]
@ARSENAAAL:
Nem hiszlek el. Nah, akkor utoljára:azt,h anno mit láttál és mások mit és hogyan láttak, majd h ebből mi lett és kinek mit kellene most látni, majd jössz,h de te anno már láttad és megmondtad már akkor is,h te látsz és most is látsz, sőt előre látsz, mit több, csak te látsz, hiszen akkor is te láttad egyedül - nah, erre nem kíváncsi senki.
-
ARSENAAAL 2011. 09. 09. 16:49 [31]
@vadkutya1: Az a baj, hogy ez így nagyon le van sarkítva ! Ha magamból indulok ki, nekem nem esik nehezemre beismerni ha valamit én láttam rosszul,és nem támadni fogok úgy mint esetleg itt egyesek teszik[ TK ( meg akik inkább nem írnak :P)] max lehet, hogy már nem emlékszem mindenre, de akkor meg az a megoldás, hogy előhozzuk a témát és ha nem nekem volt igazam,vagy én láttam valamit rosszul vagyis ezt az idő eldöntötte,tehát nincs mellébeszélés akkor hidd el, hogy én nem fogok támadni, hanem beismerem hogy nem én láttam jól.DE ILYEN eddig NEM volt, hanem csak a barmozás meg a faszozás, ja azt én is tudnék csak úgy mert ilyen kedvem van, de én csak tényekkel jövök, ha ez valakit zavar akkor sajnálom, én nem szoktam a levegőbe írogatni, ennyit tennék még hozzá. Sajnálatos szerintem, ha egy közösségbe nincs megbecsülés, és a faszozás a szint meg a kibaszlak a picsába (TK).....
-
goonerpeet 2011. 09. 09. 17:06 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [32]
@ARSENAAAL: Ember, vedd már észre, hogy senki nem kíváncsi itt a hisztidre. Főleg, hogy a hozzászólásod amiből ez az egész elindult tele van fikciókkal és elhamarkodott ítéletekkel.
-
cleric 2011. 09. 09. 21:56 http://utwenger.blog.nepsport.hu/ [33]
@ARSENAAAL: Ehh, se humorérzéked, se kultúrád. :(
-
DorianGray 2011. 09. 09. 23:06 [34]
@ARSENAAAL: Engem nem versz át tesó:D, Te Kamikaze öccse vagy ugye:D!!
-
Slice1 2011. 09. 09. 23:57 [35]
@ARSENAAAL: A legnagyobb gond az, hogy magabiztosan adod elő az épületes baromságokat, és Te magad is meg vagy róla győződve, hogy az bizony úgy van. Előre megmondod, hogy melyik játékosunk mennyire lesz szar, és mennyire kidobott pénz a rá szánt összeg. Na most akkor te vagy egy médium vagy, vagy hülye.
-
Renhy 2011. 09. 10. 6:15 [36]
beteg poszt!:D
-
Goonermate 2011. 09. 10. 9:18 [37]
Álljatok már le baszki. Vadkutya, már az első kommentben leírtad ARSENAAL-ról a véleményed (egyetértünk), de ha azt úgy is gondolod, akkor nem tudom mi a faszért kell egyáltalán szóbaállni (főleg oldalakon keresztül) egy ilyen dilettáns barommal... Legyél te az okosabb, hagyd meg neki az utolsó szót, és ne pont te fröcsögd tele a kommenteket szerkesztőként. (nemérdekel h nem te kezdted). A cikk egyébként zseniális, az egyik all-time kedvencem :).
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.







hát ez óriási :-D