"Little things affect little minds" - B. Disraeli // Útwenger

Útwenger

>>> Gólok, összefoglalók <<<
(folyamatos feltöltés alatt...)

Friss kommentek
Legutóbbi posztok
Futottak még...

12 pont, 14, 15, 90% , A kiskakas és a gyémánt félkegyelme, After Dark, Az angol szövetségi kapitány, Cesc Blues, Da-Wengi kód, Dank je, Kapitein!, Disszertáció 5.0.0., Evolúció I., Evolúció II., Gooners TOP11, Gooners TOP20, Hova tűnt Manuel Almunia?, Húsz év múlva, Intelligence And Class, Kezem a mezen, Ladies in Red, Little things affect little minds, Love Story, Lö kódex, Masterpieces, Messi az Arsenalban?, Midfield Master, Mr. Arsenal, Mr. Megbízható, New kids on the block, Our Crozilian, Szurkolónak lenni a legjobb..., Top Gun, Vangor-labor, Vissza a jövőbe!, Wengeroutine, Zsebturkáló

Vangor Labor

Beharangozó

Pontosztás

Mentally Strong

Lapszemle

Charlie George's Pub

Elmélkedések

Kategóriák
"Little things affect little minds" - B. Disraeli
Írta: Lonk 2011. márc. 16. 18:03 Kategória: Elmélkedések

A nemzeti ünnep miatt időmilliomos lettem erre a két napra, legalábbis a munkahelyemen töltött időszakot illetően. Ezért volt időm egy rehadli cikket olvasni a csapatról, a már amúgy is helyben lévő véleményem mellé. Nos, mindegyikben volt valami megrágandó, de remélem az öregnek nincs ennyi ideje, és még csak nem is hall ezekről. A józan ember ugyan meghallgat mindenkit, de a végén úgyis legjobb SAJÁT belátása szerint dönt, és olykor jobb kizárni a külső "zajokat", könnyebb koncentrálni a kitűzött célodra. Hiába na, az élethez kell egy adag hülyeség.

Wenger csapatot épít. Alapoktól. Az elsőt, karriere során. Bizony. Bármennyire megreformálta az előző gárdáit, mindig volt egy mag, ami már előtte is megvolt, és elég stabil volt, hogy alapként építkezhessen rá. A Monacotól konkrétan azért bocsátották el, amit az Arsenalnál már megengedtek neki. Sorra kezdett megszabadulni a senior játékosoktól és fiatalabbakkal pótolta őket, persze az eredmények a tapasztalattal együtt távoztak. Még mielőtt bárki előre elkönyveli a bejegyzést: ez nem egy Wenger-fika lesz. Fel szeretném hívni a figyelmet azokra a különbségekre, amik evidenesek, de mégsem voltak eléggé megfogalmazva Wenger győztes és jelenlegi csapatai között.

A minőségbeli eltérést teljesen felesleges boncolgatni egy Henry és egy Bendtner között. Amire inkább ki akarok térni az a következő: lehetséges, hogy Wenger már nem jó értékekre alapoz? Vajon nem személyiségbeli, karakterbeli különbségek teszik ilyen nyögvenyelőssé ezt a keretet? Pontosabban nem a régen bőséggel fellelt értékek hiánya miatt csuklik el minden szezonban?

Arséne győztes Arsenalja mindig tele volt erős személyiségekkel. A játékosoknak volt karakterük, megvolt a maguk tapasztalata már az életben és karrierben, kiforrott egyéniségek voltak. Az angol erre azt mondja "been trough shit". Megbírkóztak már előző éveibken egyik-másik kihívással, a győztes mentalitásuk pedig ebből eredt. Kicsit csernusos, de az önbizalomért valóban meg kell dolgozni. Másik rétegük pedig, pocsék tapasztalatok hátán, mellőzöttként érkezett a csapatba, épp ezért égtek a bizonyítási vágytól.

Pirés a Metzben megkóstolta a sikert, azonban a Marseille-el már korántsem volt ennyire szerencsés, benne talán mindkét kategória tetten érhető. Vieira tartalék volt a Milanban, Fredo sorozatban szegte meg a papírformát fiatalabb korában, és mikor eladósorba került, Európa legnagyobb csapatai álltak sorban érte, végül svéd játékosért fizetett rekord összegért került Londonba. Henry borzalmas féléves torinói karriert követően igazolt a klubhoz, már ismert edzőjéhez, hogy 1 év után kivirágozzon a piros-fehér mezben. Overmars BL győztes volt, 2 év alatt megnyert mindent az Ajax-ban. Petit kapitányként vitte a Monacot bajnoki útján, előtte pedig még tinédzserként kapott egy kupa döntőt is.

Bergkamp az Interes senyvedés után került szintén az Ajax aranygenerációjának képviselőjeként a klubhoz, még Wenger előtt, de igazából a francia keze alatt nyerte vissza régi fényét. A hátsó formáció pedig már szót sem érdemel. Jó értelemben természetesen, Keown, Adams, Winterburn, náluk nagyobb alfa-hímek sosem fogják már újra magukra húzni ezt a mezt. Hozzájuk érkezett még erősítésnek Sol, akinek pont kalandos karriere adta karakterét. Gilberto, a nyugodt erő, aki szó nélkül, láthatatlanul tette a dolgát, szintén világbajnok volt, és szerény személyisége még sokáig fog ebből a csapatból hiányozni.

A jelenlegi srácok nagy többsége ugyan gyerekkoruk óta a klubnál játszik, és elvileg ez meg kellene adja a megfelelő szinkront egy csapatnak, de pont ez a burok, amiben védve nevelkedtek, óvta meg őket a tapasztalattól, amitől valami erősebb karakterük alakulhatott volna ki. A "Colney Créche"  bölcsőjében inger- és traumamentesen nevelkedve kerültek a világ egyik legnagyobb klubjának keretébe, hogy legyenek méltók elődjeikhez. Nem igazán megy a dolog. Tapasztalat, jó vagy rossz, egyaránt jellemfejlődést eredményez. A győzelem meggyőz arról, hogy képes vagy elérni a csúcsot. Fabregas ezért nem süllyedt vissza a többiekkel, a válogatottal megnyert mindent, amit csak lehetett. Ezzel együtt járt a csalódottsága és kiábrándultsága is. Az egyértelmű sikertelenség pedig kideríti megvan-e benned, ami kell, hogy jobb légy. Aki hanyatt vágja magát, az azon a szinten is ragad, akiben viszont ambiciót vált ki, az előbb utóbb felér a csúcsra. No itt van, ahol természetellenesen védve van ez a keret. Nem nyernek, de mindig közel vannak. És ez úgy van eladva, mint "majdnem siker", mint nem kudarc, szép eredmény, és az összes többi langyos kifejezés, amivel elveszik a csalódottság érzését, vele együtt pedig a motiváció lehetőségét. Valami magyarázat mindig kerül arra, hogy miért nem mi, hanem valami külső tényező a hibás a kudarcért. Megvédve a játékosokat megtagadják a keretet attól lehetőségtől, hogy kihulljon a férgese. Nincs inger, nincs fejlődés.

Persze a futbalisták teljes generációja más lett. C. Ronaldoval, de még előtte Beckhammel megjelent a celeb-focista. A szomorú, hogy egyre több játékost és egyre könnyebben szédít meg az élsportolói élet mellékvágányai. Azok a dolgok, amik velejárói a hírnévnek és nem feltétlenűl fokozói, sőt, az esetek többségében épp hátráltatói a teljesítménynek. Buli, nőzés és temérdek pénz, a sok "apróság" hajkurászása közben nagyon könnyen elfelejtik a lényeget a játékosok. És ez az amiben a régi keretek magasan a többi európai klub fölött álltak. Nem tömjénezték magukat, nem olvastál a balhéikról, el is tudná valaki képzelni, hogy Pirés tömegverekédést kezdeményezett valami csárdában? Vieira rendszeresen balhézott, de a PÁLYÁN. Azt meg elnézhetjük neki, hisz az a fő szintér. Nem sztárolták magukat, nem volt életük sarkallatos pontja, hogy "jól" nézzenek ki a pályán, a LÉNYEGGEL törődtek, amiért fizetve voltak, és szenvedélyből, elkötelezettségből csinálták. Ljungberg vörös haja sem valami nárcisztikus imázsépítés volt, hanem lázadás a konformizmus ellen, lazaság, "leszarom mit gondoltok" felfogás megtestesülése. Petit úgy nézett ki, mint egy filmsztár, de tegye fel a kezét, aki szerint ez volt az, amivel igazán törődött.

Pár éve néztem egy Megasztárt, mentségemre legyen mondva, hogy a lakótársam nagy zenebuzi volt, és nem volt választásom. Futott egy srác, aki nem volt különösképp tehetséges, de megbotránkoztató, és mai értelemben stílusos volt, mondanom sem kell, hogy a közönség imádta. A haver el is volt keseredve, mert biztos volt, hogy emiatt megnyeri a versenyt. Egyik adásban valami Amidala-s sminkben lépett fel, és egy befutott sztár magabiztosságával ugrabugrált. Pély Barna ezt fűzte a produkcióhoz: "Azért vigyázz, a stílusod előrébb jár, mint a tehetséged". Következő héten ki is esett.

Ha felmutatsz valamit, rászolgálsz egy kis öntömjénezésre. De eredmény nélkül ne pattogj. Hiába aggatod magadra a siker külső jeleit, ha nincs mögötte tartalom, csak elvonják a figyelmed a lényegről, amiben valójában ki kellene magaslanod. Lehet akármilyen, egész kart beborító tetoválásod (Walcott, Bendtner), úszhat a hajad a zselétől (Chamakh), nem az a cél, hogy a meccs után izzadtan is rádugorjanak a laikus kiscsibék, mert ez max erre jó. A pályára nem azért lépsz, hogy jól mutass a tévében. Szakmailag, s mivel ennek adtad át az életed, ezért amúgy is aszerint fognak megítélni, hogy mit tudsz az eredményjelzőn változtatni? Ha nem ez a fontos, akkor valójában csak egy mellékvágányát lovagolod a sportnak.

Szóval karakter, tiszta fej hiányzik ebből a csapatból. Ami nem hagyja, hogy "picivel" nagyobb erőfeszítés miatt elvérezz a pályán, ami 36 évesen is rávesz, hogy versenyt fuss egy 21 éves szteroidozott lóval, mert épp ez kell ahhoz, hogy ne kapjunk gólt. Igen, Solnak az a sprintje összefoglalta mindazt, amit 5 éve találgattak és tapogattak a csapat körül, mint hiányzó elemet. Nem hiába kezdett eredeti elhatározása ellenére hátrafelé kacsingatni az öreg. Előbb Sol, most úgy néz Lehmann, könnyen lehet más, még szintén aktív tagjai a régi csapatainak is megfordulnak majd ebben a keretben.

A jelenlegi csapatból ezért hiányzik legjobban Vermaelen. Ő az, akiben leginkább tetten érhető ez a gyilkos ösztön, a feltétel nélküli győzni akarás. A gerinc többi tagja lehet még Fabregas és Robin. Fabregas-nak megvannak a bajai mostanában, írtunk róla eleget. Robin kicsit bolond, de a dolgával mindig tisztában van, és bármikor rá lehet bízni egy meccset, ha kell a térdét is kifordítja, de gólt lő. A többiek időről-időre feltünnek, majd eltünnek. Wilshere megítélésével még várjunk a szezon végéig, így is basztatja eleget a média, nehogy őt is elcsessze idejekorán. Ramsey-ben még van egy kis acél. Egyszerű külső, egyszerű jellemet takar.

A végkövetkeztetés pedig csak a szokásos. Van odakint elég edzett jellem, aki talán nem nyert még semmit, de megvan benne, ami ehhez kell. A mieink közül nem akarok senkit negatívan kiemelni, a legtöbb nevet már úgyis unalomig hajtogattuk. A tapasztalatnak nincs helyettese. Nem kellene megfosztani a fiúkat tőle.

Kommentelj Facebookkal

Eddig 120 komment érkezett

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.