Noha vitathatatlan, hogy az Arsenal Arséne Wenger érkeztével ismét az angol bajnokság egyik legmeghatározóbb csapata lett (1997 óta három bajnoki cím, ebből egyszer veretlenül, ami az 1992-ben létrejött Premier League-ben azóta is egyedülálló), mégis, ha elérkezik az átigazolási időszak, az Ágyúsok szurkolói általában unottan legyintenek egyet.

„The Wenger way”, ahogy a szurkolók nevezik, ugyanis nem erről szól. Az Arsenal elmúlt évekbeli teljesítménye önmagában is lenyűgöző, hát még akkor, ha összehasonlítjuk a gazdálkodását riválisaival – akár a hazai, akár az európai porondon. Az Ágyúsok ugyanis nem áldoznak súlyos font milliókat más csapatoknál sztárrá érő játékosok átigazolására, nem verik magukat felelőtlen – sokszor eladósodást jelentő – költekezésbe, nem vesznek fel (kedvezményes) banki hitelt, csakhogy komoly kockázatot vállalva a megszerzett játékos jövőbeli szereplésétől reméljék annak törlesztését (a mezeladások emelkedésében, bajnoki címekben és persze potenciális BL győzelmekben reménykedve).

Nem, a londoniak inkább gondoltak egyet, és úgy döntöttek: szisztematikus építkezésbe kezdenek, méghozzá Arséne Wenger irányításával. „The Wenger way” pedig ennél egyértelműbb nem is lehetne: az Arsenal a vásárlás helyett a nevelésre, a fiatal tehetségekre és az állandó csapategységre helyezik a hangsúlyt. Az Arsenal korosztályos csapatai évről évre tehetségek tucatjait ontják a Premier League és az alsóbb osztályok egyesületei számára (főként kölcsönszerződések keretében), miközben Wenger éles sasszemével folyamatosan vadászik a jövő potenciális Henry-jára, Fabregasára és Nasrijára, hogy aztán a kiszúrt tehetségeket a többi vetélytárs költekezéséhez képest aprópénzért a klubhoz csábítsa, és ott igazi futballzsenivé nevelje.

Ezen a ponton pedig akaratlanul is felmerülhet a Tisztelt Olvasóban a kérdés: minderre azért van szükség, mert az Arsenal erőforrásait tekintve nem veheti fel a versenyt vetélytársai (a Chelsea, a Liverpool, a Manchester United vagy épp napjainkban a Manchester City) anyagi lehetőségeivel? Vajon az Ágyúsok megengedhetnék-e maguknak, hogy olyan sztárokat igazoljanak, mint Dzeko, Balotelli vagy David Silva, vagy a különleges átigazolási politika mindössze kényszer szülte útválasztás? Egyáltalán: elbírná-e a klub a font milliókért a csapathoz csábított játékosok heti fizetését?

Mielőtt mélyebben elmerülnénk a pénz világában, nem árt áttekintenünk, hogy miből is gazdálkodik évről évre egy Arsenal szintű futball klub. Egy csapat éves, a sporttevékenységéből származó bevételeit három részre bonthatjuk: Egyrészről, minden gárda forgalmat bonyolít a hazai pályán játszott mérkőzései révén, ide sorolandó minden, a mérkőzéshez kötődő bevétel (elsősorban természetesen az értékesített jegyek). Másrészről, a csapatok pénzt kapnak a tévés közvetítések után is. Minél előkelőbb helyen végez egy klub az előző évben, annál többet mutogatják majd a rákövetkező idényben, ezért a tv társaságok által átutalt bevétel annál magasabb, minél előrébb végzett a csapat a tavalyi esztendőben. Végül, de nem utolsó sorban, a bevétel fontos részét képezi a klub értéktárgyainak, mezeinek és egyéb relikviáinak eladásából befolyt pénzösszeg is.

A fenti három bevétel elsősorban a top csapatok sajátja, hiszen a kisebb futballklubok eladásokból származó jövedelme viszonylag alacsony, a jegyárak olcsóbbak, így ők főleg a tévés közvetítési jogokból gazdálkodhatnak. Például, a 2008-2009-es évben a Blackburn és a Portsmouth számára a tévés bevételek a teljes bevétel 70%-át jelentették, ami kimondottan magas függőséget jelent a tévés szerződésektől (az Arsenalnál ugyanez az arány 38% volt).

Még mindig a bevételekre fókuszálva, a fenti képen láthatjátok a Big Four 2009. évi bevételeit. A képen jól látható, hogy az adott évi legnagyobb bevételt a Manchester United produkálta, második helyen azonban máris az Ágyúsok következnek, 225 millió fonttal. Ez pláne figyelemre méltó, ha összevetjük a 2010-es Deloittes Futball Money League tabellájával: a futball klubokat bevételeik alapján sorrendbe rakó kimutatás szerint az Arsenal a világ ötödik (!) legnagyobb bevételével rendelkező klubja, Angliában csupán egyetlen gárda, a (már említett) Manchester United előzi meg őket.

Szintén a kimutatás szerint, az Arsenal a 2010-es évben 224 millió fontnyi bevételre tett szert, ami a 100 millió fontnyi meccsnapi bevételből (jegybevételből), a 76 milliónyi tévés közvetítési díjakból és a 48 milliónyi eladásokból származó bevételből tevődött össze. Ami pedig igazán megdöbbentő az összehasonlításban: az Ágyúsok több pénzt kaszáltak jegybevételeik révén, mint a Real Madrid (86m Ł), vagy épp a Barcelona (81m Ł)!

Hogy ez hogyan lehetséges?

Egyrészről, ne felejtsük el, hogy az angol top csapatok négy fronton érdekeltek egyszerre egy szezonban (Premier League, Bajnokok Ligája, FA kupa, Ligakupa), ami, sikeres szereplés esetén több fellépést jelent a spanyol top csapatoknál, akiknek csupán egy hazai kupasorozatban „kell” részt venniük. Másrészről, szintén nem elhanyagolható az a tény sem, hogy az Arsenal által elkért jegyárak európai viszonylatban is a legmagasabb árkategóriába tartoznak (igaz, hogy két éve befagyasztották az árakat), azaz nem csupán sok meccset játszik a csapat, de szurkolóik hajlandóak hihetetlenül magas összegeket is kifizetni, azért, hogy ezt lássák.

Külön bekezdést érdemel a magas meccsbevételek harmadik tényezője: az Emirates stadion. Az Ágyúsok a 2006/2007-es szezontól játszanak a 60.000 főt befogadni képes arénában, elhagyva a hatalmas történelmi múlttal rendelkező Highburyt (amely azonban csak 38.000 férőhelyes volt). Ezáltal nemcsak, hogy egy idényen belül - nemzetközi összehasonlításban is - rengeteg meccset játszanak a jegyekért súlyos pénzösszegeket kifizető szurkolók legnagyobb örömére, de tehetik mindezt körülbelül 60.000 fanatikus előtt.

És ha már itt tartunk: az Arsenal „szokásos”, a futballból származó, 220 millió font fölötti bevételén túl (fentebb taglaltuk), további 157 millió fontra tett szert az ingatlaneladásai révén. Hogy egy labdarúgó csapat miképpen lehet érdekelt az ingatlanpiacon? A válasz egyszerű: amikor az Arsenal átköltözött az Emiratesbe, a Highburyt lebontották, és a helyén lakóparkot építettek, aminek az értékesítése nyomán súlyos font milliók csorogtak be a klub számlájára. Persze a válság és az ingatlanpiac komoly recessziója nyomán a bevételek 2008-ban illetve 2009-ben korántsem úgy alakultak, ahogy azt előzetesen remélni lehetett, azonban az idei, 157 millió fontnyi bevétel majdnem az előző évi forgalom dupláját tette ki) lehetőséget teremtett az Arsenal számára, hogy gyakorlatilag az utolsó pennyig visszafizesse az Emirates építésére felvett banki jelzáloghitelt (mármint a tőke részt, kamatok még vannak).

Ami még ennél is jobb hír lehet az Ágyúsok szurkolóinak, hogy a Highbury helyén létrejövő 655 ingatlanból mintegy 85 továbbra is eladó (ha érdekel valakit, 400.000 fontért már viheti is…), azaz várhatóan a közeljövőben további 34 millió font érkezik majd a klub számlájára, amiből immáron a jelzálogkölcsönt sem kell majd törleszteniük a londoniaknak.

Természetesen tény, hogy a különböző bevételeket számos kiadás is terheli, ezért az Útwenger olvasóiban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy egészen pontosan mekkora összeg is áll konkrétan Arséne Wenger rendelkezésére egy-egy üzleti év után? 2010-ben a klub költségei hozzávetőleg 202 millió font körül mozogtak, ami tartalmazta a játékosok fizetését (110m Ł), a különböző tárgyi eszközök értékcsökkenését, (12m Ł) a játékosok névértékének amortizációját (25m Ł) és persze egyéb, működésből fakadó költségeket (stadion működtetési, adminisztrációs, stb. – 55m Ł). Még így is azonban, a bevételek révén a klub a 2010-es évben hozzávetőleg 20 millió fontnyi működésből fakadó profitra tett szert, amihez társult további 38 millió font a játékosok eladásából.

Ezt az 58 millió fontot csökkentették ugyan a különböző kamatfizetési kötelezettségek, de egyúttal az ingatlaneladásokból származó, a banki hitelrendezésen túli bevételek továbbnövelték, így összességében a klub 2010-ben 61 millió fontnyi adózás utáni profitot könyvelt el. Ez 73%-os növekedést jelentett az előző évi, 35 millió fontnyi profithoz képest, azaz: ha akarna, Wengernek lenne miből költenie. A kérdés csupán az: valójában akar-e? És ha nem, akkor hova folyik el az egy év alatt megkeresett óriási pénzmennyiség?

Hogy Wenger mennyire volt aktív az elmúlt években az átigazolási piacon, azt a beszúrt képről könnyű megállapítani. Minden csapatnál két oszlop látható, melyek közül a bal oldali az elmúlt nyolc szezon során a különböző játékosokért kifizetett font milliókat reprezentálja, míg a jobb oldali oszlopon az ezen időszak alatt az eladásokból befolyt összeg tekinthető meg.  Ez alapján elmondható, hogy 8 év alatt Wenger mindössze 147 millió fontot költött játékosokra, ami a négy csapat által kifizetett pénzek közül egyértelműen a legkisebb összeg volt. A Manchester United 261 milliót, a Liverpool 278 milliót, míg a Chelsea 449 (!) milliót költött (a ManCity pedig 448 milliót), ami viszont ennél is megdöbbentőbb, hogy az Arsenal, vetélytársaival ellentétben a játékos mozgásokból profira tett szert az elmúlt 8 évben (2 millió font profit), miközben a Manchester United 46, a Liverpool 98, a Chelsea pedig 214 millió fontnyi (!) veszteséget realizált ugyanezen időszak alatt.

Ha azonban a klub nyereséges, Wenger viszont láthatóan a legvisszafogottabb költekező a Négy Nagy menedzserei közül, akkor adódik a kérdés, hogy mire is megy el a megkeresett profit? Egyrészről, a klub számos tengerentúli befektetésben érdekelt, többek közt a Közel-Keleten, a Távol-Keleten és az Egyesült Államokban is, ahol számos futball akadémiát és kiskereskedelmi outleteket nyitott meg a közelmúltban a az Arsenal név ismertségét és márkaerejét kiépítendő.

Ennél is fontosabb azonban a londoni alakulat adósságtörlesztésére irányuló törekvései, melyek nyomon követhetőek az (esküszöm) utolsó grafikonból. Itt megfigyelhető, miképpen alakult az Arsenal nettó adósságállománya az elmúlt években. (Azért nettó, mert a bruttó adósságállományát csökkentik a klub készpénz és rövid lejáratú követeléseinek nagyságával, azaz levonják az adósság azon részét, amit az Ágyúsok akár most rögtön is törleszthetnének.) Jól látható, hogy a vezetőség a klub 2006-ban, a stadionépítési projekt miatt megnőtt adósságállományát ismét a 2004-es adósságnagysághoz közeli szintre csökkentette, ez körülbelül 136 millió fontnyi nettó adósságot jelent.

Összehasonlításképpen: 2009-ben a Manchester United 566 millió fontnyi (és várhatóan emelkedő), míg a Liverpool 361 millió fontnyi nettó adósságállománnyal rendelkezett, amivel természetesen az Arsenalénál jóval magasabb éves kamatfizetési kötelezettségek is együtt járnak, ellehetetlenítve ezzel az Ágyúsokéhoz hasonlóan sikeres működést. (A Manchester United 2009-ben ugyan 22 millió fontnyi profitot realizált, azonban ehhez jelentősen hozzájárult a Cristiano Ronaldoért kapott 80 millió font, míg a Liverpool ugyanekkor 46 millió fontnyi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni).

Foglaljuk össze! Az Arsenal 2010-ben az ötödik legnagyobb bevételt elkönyvelő futball csapat volt a világon, ráadásul jelentősen csökkentette adósságállományát is, ezzel együtt a jövőre esedékes kamatterheit. Emellett, várhatóan 34 millió font körüli összeg fog befolyni idén a klub kasszájába az ingatlanokból, miközben a jelzálogkölcsönt szinte teljesen visszafizették. Ha pedig a csapat képes lesz túlszárnyalni a tavalyi harmadik helyezését, megfelelően messze jut a Bajnokok Ligájában (a Barcelona ellen nem lesz könnyű), és sikerül jobban kiaknáznia az eladásokban rejlő lehetőségeket, akkor jövőre akár a 2010-es profitnál is többre tehet szert, anélkül, hogy egyetlen játékosától is megválna.

A Manchester United hatalmas bevétele ide, Mansour sejk óriási tőkéje oda, mégis úgy fest, a legkedvezőbb helyzetben jelenleg az Arsenal van. Azaz a pénz sem most, a téli átigazolási időszakban, sem nyáron nem jelenthet akadályt az Arséne számára, hogy komoly erősítéseket hajtsanak végre ott, ahol a csapatnak arra szüksége van. Hogy az akarat is meglesz-e hozzá? Ez már egy másik, talán még a financiálisnál is összetettebb kérdés.

Maradjunk annyiban: Wenger knows.

Forrás: http://swissramble.blogspot.com/2010/09/cash-city-rockers.html