A hatalmas Hősök terei fieszta közben megválasztottuk a szezon szurkolóját is. A győztes egy 30 cm-nél is magasabb, színarany serleget vihetett haza közel egy esztendőre, mert ez a kupa kézről kézre fog vándorolni a következő pár ezer hónap során. Amikor úgy látjuk jónak, hogy egy Ágyús igazán sokat tett a blogon és búkon kialakult közösségért vagy megírja helyettünk a heti beharangozókat, akkor tiszteletére hatalmas bulit rendezünk és néhány sörös hordó elfogyasztása közben hivatalosan átadjuk számára e felbecsülhetetlen értékű díjat. A mindenkori szurkolónak egyetlen feladata van, saját nevét az adott évszámmal együtt belegravíroztatni a serleg talpazatába.

Idén Kerekes Gergő lájkkirályt választottuk a 2011/12-es szezon legnagyobb Ágyúsának, mert sűrűn megjelent a Pause-ban, ahol torkából dőlt a hangos buzdítás. Továbbá részt vett az NST focitornán is, védekezni még úgy tud, mint Ox a szezon elején, de fiatalos gyorsasága Theo-ra emlékeztetett minket a helyszínen. A Facebookon szinte minden Útwengeres hírt roBot módjára lájkol, manapság már hosszabb kommentekre is hajlandó a blogon. Vasárnap pedig az egyik televízióra az Ő laptopjáról került rá a patak.

Lapozás után egy interjú erejéig mikrofonvégre kaptuk Gergőt!

Az időkapszula egy olyan tartály, amelyben régi idők tárgyai találhatók, vagy információ régebbi időkből. Egyfajta kommunikációnak tekinthető a jövővel. Az időkapszulákat általában valamilyen jeles esemény alkalmával, ünnepség kíséretében helyezik el (elássák vagy bebetonozzák), például Világkiállítás, alapkőletétel, hogy aztán a (közeli vagy távoli) jövőben kinyissák. Nem minden időkapszula szándékos, néhányan a Pompeji maradványokat is időkapszulának tekintik. Az "időkapszula" kifejezés (time capsule) 1937 óta használatos, de az ötlet valószínűleg egyidős magával az emberi civilizációval.

Évek óta mondom, hogy meg kellett volna Artétát! Miért nem cseréltünk hamarabb? Theo egyetlen ziccert sem fog berúgni jövőre! Soha nem nyerünk kupát! A Dortmund simán nyeri a csoportkört! Miért nem 442-t játszunk? Vegyünk már egy csatárt, meg egy kapust! Adjuk már el Ramseyt! Robin úgyis lesérül! Wenger nem vesz kettő játékosnál többet egy nyáron! Nincs középső védőnk, Koscielny béna! A sp?rs előttünk fog végezni, vagy még ki is eshetünk! Parkert miért nem vettük meg?

Ugye ismerős? Vasárnap a helyszínen a kezdő sípszó elhangzása előtt mindenki kapott egy a PL 2012/13-as szezonjára vonatkozó kérdőívet - főleg az Arsenalra irányultak a kérdések. A válaszokat összegyűjtöttük, és Hajnink két keze munkájával készített dobozba helyeztük, majd azt a Pause emeletén ásott három méter mély gödör fenekére helyeztük el egy esztendőre. 365 nap múlva az időkapszulánkat kinyitjuk és nagyokat röhögünk a válaszokon és egymáson.

Lapozás után feltárjuk a kérdéseket a meg nem jelentek előtt is, aki szeretne válaszolni rájuk, tegye meg, jövőre a kiértékelésbe belevesszük! Természetesen a legjobbak értékes nyereményben részesülnek!

Ott voltunk, megcsináltuk, győztünk, lapozás után képek...

A WBA legyőzésével megszereztük a hőn áhított harmadik helyet, és egyúttal megtartottuk 1 pontos előnyünket a Spurs előtt, tehát idén is volt St. Totteringham’s Day, zsinórban tizenhetedik alkalommal - utoljára 1994/95-ben maradt el az ünnep. Bár ezt csak utólag tudtam meg, és számunkra kevésbé érdekes, de máshol is volt dráma bőven a Premier League utolsó fordulójában, a kant végül bajnok lett, a magyar kapusoknak meg pocsék napjuk volt. Nem úgy, mint a magyar gúnároknak, akiknek egy jelentős és hangos csoportja csatlakozott hozzánk erre a délutánra. Dolgoztak a májak, esővíz helyett sör folyt az Andrássy úton (szó szerint), hajszálak őszültek meg, torkok rekedtek be, de erőfeszítéseinket siker koronázta (meg enyhe másnaposság). Nehéz lesz szavakba önteni a vasárnapot és benne a meccset, de megpróbálkozom vele.

Büszkeséggel vegyes izgalommal várom a WBA elleni meccset. Büszkeséggel, mert ahogyan ez a csapat tetszhalott állapotból felküzdötte magát abba a pozícióba, amiben most van, az csodálatra méltó. Izgalommal, mert számunkra 2005/06 óta nem volt ehhez hasonló tétje az utolsó bajnoki fordulónak - ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy most is hozni fogjuk a St. Totteringham’s Day megünnepléséhez szükséges eredményt. Mert nem lehet másképp, és mert megérdemeljük. Sokszor két kézzel esnénk Wenger torkának, amikor elkerülhetetlenül bedobja egyik kedvenc szállóigéjét, miszerint a BL-indulás felér egy kupával, de most igaza van. Az idei harmadik hely nekünk olyan lesz, mint egy trófea, méghozzá az értékesebb fajtából. (Egészen biztosan értékesebb, mint a Pool hősies győzelme a Cardiff City ellen a Mikiegér-kupa döntőjében, de ezt most hagyjuk.) Bárki bármit mond, a PL mezőnye idén bombaerős volt. Aki erre a szemét forgatja, annak jusson gyorsan eszébe, hogy a BL-döntős, a Barcát röhögve, 10 emberrel és Torres-góllal (a végső megalázás) kiejtő Chelsea valószínűleg a hatodik helyen fog végezni. Szinte biztosan meg fogja őket előzni a tudatos munkával felépített Newcastle, az (urambocsá) sokáig bajnokesélyes Spurs, aki meg tudta szorítani az európai szinten is kiemelkedő manchesteri csapatokat (az EL nem számít, ott egyetlen, magára valamit is adó klub sem akarja sokáig égetni magát), és persze mi. Ilyen kőkemény és kiélezett versenyben a bronz többet ér, mint a spanyol és olasz bajnoki cím együttvéve, megspékelve három Aranylabdával, úgyhogy lesz mire vernünk a fas mellünket vasárnap a hármas sípszó elhangzása után, kedves szurkolótársaim.

Félelemmel teli undorral várom a WBA elleni meccset. Lassan végig nézek az utolsó hónap eredményein, és komolyan felteszem magamnak a kérdést, hogy ezek érdemelnének Bajnokok Ligája indulást? A legutóbbi négyből 0, azaz nulla meccset nyertek meg ezek a piros-fehérbe öltöztetett félkegyelműek. Olyanok oktattak minket hazai pályán, mint a 8 hónapig alibiző Wigan, meg az újonc Norwich. Közben annak a Chelseanek sem sikerült gólt lőni, amelyiknek hazai pályán négyet vágott a Liverpool. Értitek, a Liverpool. Közben véletlenül rápillantok az augusztusi és a januári eredményeinkre, és szép lassan elfog egy kellemetlen hányinger. Egyszerűen fel nem bírom fogni, hogy ennyire nulla teljesítménnyel mégis hogyan maradhatott esélyünk a dobogós hely megszerzésére az utolsó forduló előtt. Ha a világ legerősebb bajnokságában játszanánk, akkor végig ki sem mozdultunk volna a kieső helyekről. Még szerencse, hogy itt a Bajnokok Ligája helyekért is olyan csapatok harcolnak, mint az örök vesztes Tottenham, meg a pár éve még kieső olcsó négerekkel felturbózott Newcastle.

Minden úgy kezdődött, hogy az ős NST blog posztjai alatt verbálisan téptük egymás idegeit egy-egy nick mögé bújva. Nem sokkal később a billentyűzetet felcseréltük a focitornák zöld gyepére, a jorky-s esték majdnem zöld majdnem gyepére, és a nevekhez arcok, gólok, esernyők, kötények kapcsolódtak. Egyetlen dolog nem változott: a töménytelen szaktudás, szakértés, és a röhögés. A 2 dimenzióból hármat varázsoltunk, s ezt az ún. hagyomány számunkra kezdettől fogva fontos volt, és a sok közös meccsnézéssel, bográcsozással igyekszünk azóta is tovább vinni. A mai napig 3D-s blogolást végzünk, most pedig emeljük a tétet...

...akkor semmitől. 15 perc a világ legcsodálatosabb futballklubjáról. Isten hozott a Mennyországban!

Hiányzol. Hiányzol, mert mindig is hiányoztál. Már magam sem tudom, hogy pontosan miért, annyi mindent jelentettél nekem akkor. Fogalmam sincs, mert ez hiányérzet azóta csak hatványozódott. Kicsit olyan, mintha már nem élnél, mintha már én sem élnék teljesen, úgy igazán. Egyszer minden véget ér, az élet viszont megy tovább, mondják, kik okosabbak, de most nincs, s már akkor sem volt igazuk. Halad tovább, valóban, de nem úgy, mint amikor te egyengetted, nem olyan gördülékeny, nem olyan mennyei, nem olyan magától értetődő, hogy mennünk kell tovább, hogy nem állhatunk meg. Ugyan akkor még fiatal voltam, de sokat tanultam tőled. Idő kellett, hogy felnőjek, picit hosszúra nyúlt ez a folyamat, így a tanultakat nem alkalmazom olyan rég, de tudom, hogy tőled lestem el.

Nem alakult úgy az életem, ahogy szerettem volna, valójában nem tartok még sehol, nem vagyok olyan tökéletes, mint te, s ha meggebedek sem leszek soha annyira kifinomult, annyira vérprofi. Próbálkozom, de akkor sokkal jobban ment, mikor hétről hétre megmutattad, miként is kell ezt művelni. Felépítettél egy képet a fejemben arról, hogyan is akarok élni, megnyilvánulni, viszonyulni másokhoz, hogy milyen leszek akkor, ha majd nagy leszek. Igazából együtt nőttünk fel, a szemeim előtt váltál legendává, pótolhatatlanná, rám pedig várt a nagybetűs, ahol már közel sem tűnt minden annyira magától értetődőnek, mint ahogy tőled láttam. Akkor kezdtelek el csak igazán értékelni, holott fokozni már nagyon nem lehetett ezt. De neked ez is sikerült.

Zagyvaság, amit beszélek, tisztában vagyok vele. De nem vagyok hajlandó lemondani rólad, sőt, felnőni sem vagyok hajlandó. Nekem kell egy hős, ahogy minden gyereknek. Kell az az áhítat, amivel néztem rád. Folyamatosan szükségem van rá. Tudnod kell, hogy ennek hiányát nagyon nehéz elfogadni, könnyen megszoktam a jót, mert tudtam, hogy tőled mindig megkapom. Kérni sem kellett, minden nap olyan volt, mintha születésnapom lenne. Ma pedig neked van, téged ünneplünk, ma is, és még mindig. Mondanám, hogy köszönöm, de nem teszem, tudom, hogy visszautasítanád. Azért sem adok hálát senkinek, hogy oxigénhez juthatok, egyszerűen bután nézne ki, igazad van. De viszem tovább, amit tőled kaptam, s várlak vissza, hogy együtt arathassuk le a babérokat. Nem történhet másként, mindketten tudjuk. Kérlek, vigyázz magadra...

Ölel igaz barátod,

Arsenal

Bővebben itt.